Török Ádám akadémikus, a Költségvetési Tanács tagja úgy vélekedett, hogy “majdnem következetesen végiggondolt folyamat volt” a magánosítás, de szerinte kissé gyors volt a tempó. Ugyanakkor, fűzte hozzá, a térségben a legeredményesebb a magyar folyamat volt.
A közgazdász akadémikus megjegyezte: a privatizáció nélkül a magyar gazdaság összeomlott volna a rendszerváltozás után, mert nem volt magyar tőke. Emlékeztetett arra, hogy 1994-ben a térségben a külföldi tőke mintegy felét Magyarországon fektették be.
Mihályi Péter szerint a rendszerváltoztatás után húsz évvel a legfőbb tanulság az, hogy gyorsabban kellett volna privatizálni, jogszabályokat alkotni és kiépíteni a gazdasági versenyt. A szakember megjegyezte, hogy kezdetben még csak a nemzeti össztermékhez hozzájáruló vállalatok privatizációjára gondoltak, de utóbb kiderült, hogy az egészségügyi, az oktatási és más intézményeknek is hatékonyan kell működniük, és ehhez, amit lehet, azt magánkézbe kell adni.
Mihályi Péter és Török Ádám között némi vita alakult ki a privatizációs döntésekről. Az előbbi szakember szerint helyes lett volna mindvégig, ha a legmagasabb vételár dönt, míg Török akadémikus más szempontokat is fontosnak tartott. Mihályi Péter utalt Martonyi János jelenlegi külügyminiszter korábbi kijelentésére, miszerint “a legnagyobb elkötelezettséget a készpénzkiadás jelenti”. Ezzel arra is utalt Mihályi Péter, hogy már a kezdetekben annak kellett volna eladni az állami vagyont, aki a legtöbbet fizeti érte, mert ő tudta volna a legjobban működtetni azt.
A közgazdász példákat hozott arra is, hogy a magyar befektetők több esetben “strómannak” bizonyultak, mert a privatizációban megszerzett vállalkozást rövid időn belül külföldi tulajdonosnak adták el. Hozzátette: most, amikor már Magyarország az Európai Unió tagja, egyébként nem értelmezhető sem a külföldi, sem az offshore tulajdon.
