A közgazdászhallgatókat akkoriban a túlsó partra száműzték az egykori Vámház felújítási munkálatai, ezért szorult a gazdaságtörténet a Műegyetem Ch Max-ába. A professzor úr pedig azzal az első hallásra oda nem illő mondattal indította előadását, hogy spanyol szókincse két hét alatt 200 százalékot fejlődött, míg ugyanez nem mondható el angolnyelv-tudásáról, holott az Egyesült Államokban egy éven át tanított. Aztán gondosan poentírozva helyre tette a százalékokat: spanyolul mindössze 10 szót tudott, két hét után ez a szókincs már két tucatnyira gyarapodott – míg angolul folyékonyan beszélt már akkor is, amikor elutazott Amerikába. Onnan pedig nehezebb a fejlődés. Valószínűleg Berend T. tanár úr mást is tanított még a gazdaság történetéről – világosan emlékszem, hogy a vonatkozó szigorlatot sikerrel le is tettem -, de arról már összefüggő emlékeim nincsenek. Megtanultam viszont, hogy a statisztikában a bázis számít. Vagyis az is…
A Figyelő 1957-es alapítása óta eddig megjelent 2500 számából úgy 20 százalékhoz van valamilyen tevőleges közöm. Ennek felét – majdnem matematikai pontossággal 10 százalékát – azonban főszerkesztőként én jegyeztem. Hiszem, hogy ez nem akármilyen 10 százalék volt. Eredménye – fél folyóméter kötve – most is előkelő helyet kap könyvespolcomon.
Ekkortól, 1999-től kezdődött a lap életében a „BusinessWeek” korszak. Számomra addig ismeretlen piackutatási technikákkal igyekeztünk (újra)pozícionálni a lapot. Modellt választottunk – amerikait -, amely minden szempontból sorvezetőként szolgálhatott az akkor már szinte teljesen piacát vesztett újság szerkesztősége számára. Emellett nem egyszerűen hetente megjelenő lapot, hanem kifejezetten élvezetes magazint szerettünk volna az olvasók elé tárni, amely rehabilitálja az „üzlet”, a „siker” és a „dinamizmus” fogalmát. Amely bizonyos értelemben idegen test a magyar sajtóban és társadalomban, mert a fanyalgás helyett a kreativitást tűzi zászlajára – azt a képességet, amely nélkül az ember nem is lehet igazán eredményes. Kicsit yuppie-s design – egy új életmód tükre. A világra nyitott, szabad gondolkodású sikeres ember világképe.
 |
 |
|
Az átalakítás, újraindítás korszaka életem egyik legszebb periódusa volt. Sodort, magával ragadott a munka, mintha egy kicsit az időn kívülre kerültem volna. A földre csak lapigazgatóm rángatott le – tudják, olyan ez, mint az együttélés. Igaz, Papp Béla soha nem volt a házastársam, de akkoriban kétségkívül több időt töltöttünk együtt, mint családunkkal. Veszekedéseink színvonala sem múlta felül (alul) egy-egy jobb családi balhé kereteit. Sikereink is közösek voltak. Nekem néhány ősz hajszálam, neki a haja helye őrzi a piacon maradásért folytatott közös küzdelem emlékét. A konferenciaszervezés elindítását, a www.fn.hu indítását, a TOP 200 Gála megszervezését – és annyi más kísérletünket, melyek közül némelyik több profitot hozott, mint maga az újság, mások pedig azóta hamvába holtak.
Ha jól belegondolok, nekem ez a tíz százalék valójában jóval több.
Júniusban Kaliforniában járva egy fogadáson véletlenül Berend T. professzorba botlottam. Barna volt, mint húsz évvel ezelőtt a kubai nyaralása után. Whyskit szopogatott, és egyáltalán nem emlékezett a százalékos anekdotára.
