Keserű szájízzel nézegették az önkéntes és a magánnyugdíjpénztárak tagjai azt az értesítőt, amely az egyéni számlájuk 2003-as egyenlegét mutatja. Még azok sem örvendeztek igazán, akiknek a pénztára túlteljesítette a piacot, hiszen általában még ezek a hozamok is infláció alatt maradtak.
„Tudom, hogy tavaly rosszul teljesített az állampapírpiac, hiszen én is vettem tavasszal diszkont kincstárjegyet, amely az idén márciusban járt le, és mindössze 5 százalék körüli volt a hozamom” – meséli az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár egyik ügyfele. Amint felidézi, decemberben évi 12 százalékra is áttehette volna a pénzét, de akkor nem tudott kiszállni a papírból, mert nem akart veszteséget elszenvedni. A piaci folyamatokat ismerve sem örül az egyéni számláján elért 4,1 százaléknak, s korántsem vigasztalja, hogy ezzel még mindig fölötte van a piaci átlagnak. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) jelentése szerint a magánnyugdíjpénztárak esetében az átlagos befektetési állományra vetítve tavaly mindöszsze 1,8 százalékos volt a nettó bevétel a vagyon fialtatásából, szemben a 2002-es 6,8 százalékkal; az önkéntes pénztárak 2,9 százalékot értek el, ami 40 százalékkal kevesebb az előző évinél.
ZUHANÓ ÁRFOLYAMOK. A gyászos mutatókban az állampapírpiac tavalyi teljesítménye a ludas, hiszen míg az év elején a forint erősödésére játszó spekuláció hatalmas hozamesést hozott, addig a nyár elején már a jegybank 3 százalékponttal, majd november végén újabb 3 százalékponttal megemelte az alapkamatot, mire a hozamok hasonló mértékben megnőttek, s ez a kötvényárfolyamok zuhanásával járt. Márpedig a nyugdíjpénztárak – típustól függetlenül – a vagyon legnagyobb részét (közel 70 százalékát) állampapírban tartják, így érthető, hogy a befektetések eredményét meghatározta ennek a piacnak a teljesítménye. Az elért hozamok még így is kedvezőbbek az egy évnél hosszabb hátralévő futamidejű állampapírok teljesítményét mutató MAX-indexnél, ami mínusz 0,3 százalékot mutat; a részvénybefektetések némiképp visszahozták a hozamveszteséget.
Nemcsak a pénzügyi szakma és egy szűkebb befektetői kör tanulhatta meg, hogy az állampapírokon veszíteni is lehet, hanem a lakosság széles rétege is, hiszen a magánnyugdíjpénztárakban 2,3 millió, míg az önkéntesekben 1,2 millió tag pénze gyűlik. Ezt a veszteséget azonban nem kellett realizálni, mert az év végi értékelésnél magasabb árfolyamon vett papírokat nem kellett eladni. A magánnyugdíjpénztáraknál ugyanis még nem került sor kifizetésre, és az önkéntesek esetében is csekély ennek a mértéke. Ha pedig a pénztárak lejáratig megtartják a papírokat, akkor nem kell azokból veszteséggel kiszállniuk.
Ráadásul – tudtuk meg Matits Ágnes aktuáriustól – az idén, éppen a magas pénzpiaci hozamoknak és a részvények jó teljesítményének köszönhetően, a pénztárak első fél évben elért, nem annualizált hozama 4-5 százalék körüli, tehát javul. Persze az éves várható hozamokról, tanulva a tavalyi évből, senki sem mer nyilatkozni, mert bár az első fél év teljesítménye 8-10 százalékot vetítene előre, sok a kétség a hátralévő hónapok tekintetében. Kérdés, valóban csökkenő hozamszintekkel lehet-e számolni, vagy megtorpan az infláció morzsolódása, és megmarad a jelenlegi kamatszint, mint ahogy az sem tudható még, tartható lesz-e a költségvetés tervezett hiánya.
Bár a piactól nem függetleníthetik magukat a nyugdíjpénztárak, azért az elért hozamokban számottevő eltéréseket lehet találni. Erről a Pénzügyi Közlönyben a 2003-as évről június végéig kötelezően közzétett adatok is tanúskodnak. Noha a saját egyéni számlánkon elért hozam eltérhet a pénztár egész vagyonára közzétett adatoktól (hiszen az attól is függ, mikor fizettünk be, és menynyit), azért némi képet kaphatunk a piacról, ha átbogarásszuk a teljesítményeket. Igaz, a pénztárak egy része a fedezeti tartalékra vetítve, míg a többi a vagyon egészére teszi közzé a nettó hozamot (a fedezeti tartalékba a tagdíj azon része kerül, amelyik a nyugdíjszolgáltatás fedezetéül szolgál majd, és az erre jutó nettó hozam is itt jelenik meg, a másik számítási módszernél pedig a vagyonban a likviditási tartalék és működési költségekre elkülönített pénz is benne van), ezek azért összehasonlíthatóak. (Nincs ugyanis nagyságrendi eltérés abban, hogy egy szereplő miként fialtatta a vagyon egészét, illetve a fedezeti tartalékban gyűlő összegeket.) Mint kiderül, a „nagyok” nettó hozamai is 0,6 és 5,45 százalék között szóródnak (lásd a táblázatokat), ami a többségnek negatív, s jó esetben is csak nullaszázalékos reálhozamot jelent.
Ez is attól függ persze, hogy mihez mérünk, hiszen az éves átlagos infláció 2003-ban 4,7 százalék volt, míg a decemberi, 12 havi pénzromlás 5,7 százalékot tett ki. Matits Ágnes arra hajlik, hogy inkább a decemberi pénzromlást hasonlítsuk össze a hozamokkal, hiszen a tagok befizetése év közben a vagyonhoz képest arányában már csökkenő mértékű, ezért a számlájukon lévő pénz nagyobbik része már az előző év decemberében is ott volt.
|
Egy év teljesítménye alapján egyébként nem érdemes egyik pénztárból a másikba „átugrálni” (már csak azért sem, mert ez pénzbe kerül), érdemes több év teljesítményét összehasonlítani. A pénzromlás 5 év alatt, 1999-től 2003-ig átlagosan évi 7,7 százalékos volt; ha a pénztárunk ugyanezen idő alatt elért, átlagos teljesítménye ettől elmarad, akkor elgondolkodhatunk a váltáson. Hiszen hosszabb távon meghatározóbb a megtakarításunkon elért hozam, mint a fedezeti tartalékok százalékos értéke közötti különbség. Az pedig elvárható, hogy átlagosan az infláció fölött néhány százalékkal teljesítsen a pénztárunk, és ne csak az adókedvezmény mértéke miatt takarékoskodjanak a tagok. (Ráadásul az idén már nincs adókedvezmény a magánpénztári befizetések után.)
Ez azért is nagyon fontos, mert a nyugdíjpénztárakban gyűlő vagyon évről évre jobban nő, mint a háztartások bruttó pénzügyi vagyona. Míg az előbbi tavaly 30 százalékkal, 995 milliárd forintra duzzadt, addig utóbbi csak 14,3 százalékkal, 9740,1 milliárdra nőtt. Ebből következően a háztartások megtakarításainak egyre nagyobb hányada található a nyugdíjpénztárakban: 2003 végén a forintvagyon 10,4 százaléka már itt gyűlt össze.