A publikum borzong.
Mint egy modernkori királydráma jeleneteinek főszereplői: a színről megsemmisülve lelépő Suchman, a megvádolt Szokai, a nyolcszázmilliomos Tocsik, a hírbe hozott Boldvai, a purifikátor Deutsch. A történet olyan fordulatos, hogy eltereli a figyelmet a kevéssé dramatizálható, de a jövő szempontjából most már sokkal fontosabb eseménysorról: az állam privatizációs szervezetének talpra állításáról, a privatizáció legújabb szakaszának kezdetéről.
1994 óta legsikeresebb káderdöntését hozta meg a miniszterelnök, amikor egyszerre állította csatasorba a miniszter Csiha Juditot, az ÁPV Rt.-elnök Kovács Árpádot, s a vezérigazgató Szabó Pált. Stílusuk egységesen visszafogott, az általuk közvetített üzenet a szakmai szempontok elsődlegességét, a döntéshozatal tisztaságát ígéri. A három személyiség eddigi szereplései alapján az üzenet, pontosabban az ígéret hihető. Annál inkább érdekfeszítő, hogy az ígéretes trió miként birkózik meg a máris halmozódó problémákkal.
Ezúttal nem a belterületi önkormányzati ingatlanok ellenértékét, a privatizációs ellenértékhányadot, a kárpótlási jegyekkel szembeni vagyonkínálatot vagy a korábban az energetikai ágazat szakszervezeteinek ígért milliárdos tételű foglalkoztatási alapot emelem ki. Ezek a problémák, illetve lehetséges megoldásuk már épp eleget szerepelt a híradásokban és az elemzésekben. Néhány olyan feladat megoldása is hárul az új privatizációs vezérkarra, amellyel eddig hiába próbálkozott minden földi halandó.
Ismeretes, hogy a kormányzati ciklus derekára megerősítették gazdaságpolitikai és politikai befolyásukat az olyan nagy múltú cégek, pontosabban azok vezetői, mint például a Bábolna Rt., a Rába Rt., az Ikarus Rt. Ezek a cégek az adott nemzetgazdasági ágazatnak és a fekvésük szerinti tájegységnek egyaránt meghatározó tényezői. Válságuk egy gazdasági ágazat és egy település vagy országrész válságának tünete, konjunktúrájuk egy ágazat és egy régió felfutását jelentheti. Különböző szemszögből, de mindhárom cégről elmondható, hogy vezetőik a kormányzat berkeiben kerestek támaszt, mentorokat. Mindhárom cég sorsáról közvetlenül az ÁPV Rt. dönt. A három cég bármelyike körül kialakulhat olyan konfliktus, amely az ígéretesen színre lépett Csiha-Kovács-Szabó trió (vagy a trió valamelyik tagja) bukásához vezethet.
Az idei nyár egyik fejleménye volt a nevezetes kisebbségi privatizációs portfólió összeállítása. Az ÁPV Rt., politikai befolyásra, azt tervezte, hogy az állam valamennyi értékesíthető kisebbségi részesedését egyetlen, zártkörű, meghívásos pályázaton értékesíti, felettébb kedvező fizetési feltételekkel. A háttérben felismerhető volt szándék: egy (több?) pénzintézetet az állam közvetett eszközzel friss tőkéhez akart juttatni. A Szokai-botrány megakadályozta a terv megvalósítását. Feltehető, hogy a kisebbségi portfólióból kinyerhető pénz után sóvárgó körök nem nyugszanak bele a kísérlet kudarcába. Lehet, hogy az ÁPV Rt.-ben próbálkoznak, lehet, hogy más kapukat döngetnek majd. Ebből az alkuból, kérésből is kerekedhet olyan konfliktus, amely meggátolja a három főszereplőt abban, hogy az itt csak címszavakban idézett problémákat megoldja.
1990 óta nem akadt egyetlen vezetője az állam privatizációs szervezetének, aki ne kopott volna el a politikai súrlódások hatására. 1990 óta nem volt példa arra, hogy a politikai döntéshozók a privatizációt a stratégiával tervezett pályán hagyták volna haladni. Csiha, Kovács és Szabó sorsa, pályájuk mostani szakasza rendkívül izgalmas. Az a veszély leselkedik rájuk, hogy egy tragédia áldozat-szereplői lesznek.
