A jó hírre mindig van fogadókészség. A cseh vezetők már tavaly is jelezték: náluk gyakorlatilag befejeződött az átmenet. A lengyeleknél is “megvan” az előbb említett két szakértői feltétel, ráadásul láthatóan sikeresen túlélték azt a kockázatot, amit az államadósság átütemezése jelentett.
A magyar miniszterelnök legutóbbi nyilatkozatai is érintették e kérdést. Itthon azt mondta, hogy az elmúlt évtizedek legnagyobb horderejű döntése volt az államháztartási koncepció, ezen belül a nyugdíjrendszer korszerűsítésének elfogadása, a portugál fővárosban pedig annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Magyarországnak az EU-csatlakozás kritériumait illetően már csak az infláció leszorításával kell megküzdenie.
A légi közlekedés egyik fontos fogalma az úgynevezett “point of no return”. Ez az a pont, ahonnan már nincs elegendő üzemanyag a kiindulópontra való esetleges visszatéréshez, ahonnan tehát nincs más út, mint előre. Ilyen értelemben elmondhatjuk, hogy Szlovéniában, Csehországban, Lengyelországban, nálunk és talán Észtországban valóban visszafordíthatatlanok a folyamatok. Az átmenet végét azonban nem kizárólag “flow” típusú, folyamatos növekedés-paramétereknek kell jellemezniük. Az életszínvonal és a munkatermelékenység ma még egymástól igen távoli mutatóinak is erőteljes közeledést kell majd mutatniuk. Arról nem is beszélve, hogy a nagy elosztórendszerek vára még mindenütt bevehetetlennek mutatkozik, leginkább éppen Csehországban, ahol a mikroökonómiai átalakulásnak (restructuring) is jó néhány stációja még bejáratlan.
Magyarországon az 1995. márciustól ’96 márciusáig lezajlott folyamatok egyszerre jelentették a makroökonómiai indikátorokkal mérhető stabilizáció kezdetét és az IMF-megállapodáshoz, illetve az OECD-tagsághoz vezető utat. Noha a stabilizáció eredeti számainál a valóság enyhébb lett – ez az ismert erőterek miatt egyáltalán nem is meglepő -, a feszültségek mind a társadalomban, mint a gazdaságban kitapinthatók. A pénzügyi, informális gazdaságban lezajló folyamatok egyre inkább függetlenednek a reálgazdaságtól – ez világjelenség. A pénzügyi stabilizáció elengedhetetlen, de nem elégséges feltétele a reálgazdaság valós megerősödésének. Ezt bizonyítják az első negyedév külkereskedelmi adatai, amelyek magyarázatát nehéz megtalálni, de a vártnál sokkal kedvezőtlenebbek.
A versenyképesség valós, tartós javulása kizárólag pénzügyi technikákkal nem oldható meg. Az égetően szükséges költségvetési bevétel a permanens rögtönzések reflexét erősíti a kormányzatban. A vámpótlék közelgő megszűnése, a nyugdíjreform átmenetének finanszírozása váltja most ki a legtöbb tűzoltó jellegű lépést, amelyeket suttogások, pletykák és szándékos kiszivárogtatások kísérnek.
Az átmenetidőt akkor tudnánk csökkenteni, ha képesek lennénk a folyamatot a fejéről a talpára állítani. Ha az adózás, a pénzügyi szabályozás és a közösségi gazdálkodás lépései egy stabil, több évre szóló gazdaságpolitikai keretből következnének. Az lenne a jó, ha e tekintetben a mai, ezzel ellentétes állapotok bizonyulnának átmenetieknek.
(A szerző a BKE tanszékvezető tanára)
