Élet-Stílus
Az énekesnő örök optimista, de az év eleji járványhelyzet az ő látásmódját is megtépázta. Sokakhoz hasonlóan ő is padlóra került, a kilátástalanságból való kiutat egy két évvel ezelőtti televíziós műsorban született barátság hozta el. Mi lenne, ha úgy segítenénk magunkon, hogy közben a világnak segítünk – gondolták Mizsei János séffel, akivel közösen találták ki a ZUZ(D)A névre keresztelt rock and roll főzőakadémiát. Ami a főzést illeti, az egyikük értett hozzá, a másik meg lelkes volt.
2020. 09. 22. 16:15
Öt barokk kastély a mai Magyarországról, amit kár lenne nem meglátogatni.
2020. 09. 21. 10:40
Nyakunkon a járvány második hulláma, a határok zárva, de ez szerencsére nem azt jelenti, hogy ne mozdulhatnánk ki otthonról. Sőt, ha emlékszünk, tavasszal a szakértők azt javasolták, hogy töltsünk minél több időt a jó levegőn, a napon, a szabadban. Szerencsére az országhatárokon belül is van elég látnivaló. Cikkünkben összeszedtük – szubjektíven - ország legszebb vízeséseit, ahova ha saját autóval megyünk, még a gondatlan útitársak miatt sem kell aggódnunk.
2020. 09. 21. 10:40
Nem véletlenül kapta a világ egyik legbámulatosabb szigetországáról a becenevét a Szigetszentmiklós határában fekvő Kavicsos-tó és szigetrendszere, amely testközelből és madártávlatból is egyaránt életre szóló látványt nyújt. Az egykori kavicsbánya negyed évszázaddal a bezárása után a földi paradicsomra emlékeztet, a helyiek pedig nevet is adtak a terület minden zegzugának.
2020. 09. 21. 10:39
- 18:52 Jól sikerült együtt lógni a Juventus játékosaival, új szerződést kapott az edző
- 18:18 Róna Dániel a V-napban: Olyan folyamat indulhatott el a társadalomban, mint a Tizenkét dühös ember című filmben
- 18:13 Gáspár Laci vécét adott át Pécelen
- 18:12 Magyar Péter Egerben: Mind a 106 választókerületben komoly győzelmi eséllyel indulunk
- 18:01 A kortársak szerint döglött disznók tartották életben a magyar királyfit
- 17:28 Arne Slot szerint a vezetőség és a szurkolók is támogatják őt
- 17:23 Egy gyermek-sportegyesület kisbuszával autózott a fideszes képviselő, akinek ittas vezetés miatt már bevonták a jogosítványát
- 17:13 Dióssy Klári először beszélt daganatos megbetegedéséről: „Banálisnak tűnő történet volt, ahogy észrevettem”
- 17:06 Székesfehérvári megyéspüspök Orbán esti fellépéséről: „A püspöki palotából szervezik, irányítják, védik az eseményt”
- 16:45 Orbán Viktor Wáberer Györgyről: Baj van a toronyban
- 16:41 21 Kutatóközpont: A Tisza megfordított egy fideszes bástyát Békésben
- 16:24 Hosszú időre kidőlt a női vízilabda-válogatott csapatkapitánya
- 16:05 Caramel: Olyan világra vágyom, ahol senki nem emelkedik ki a többi közül
- 16:03 Meduza: Már megvan, hogyan adná el a Kreml a Fidesz vereségét
- 15:38 Indul a versenyfutás az idővel, megsérült a Bayern München csodagyereke
- 07:41 Orbán Viktor üzenete: Ez most nem a széthúzás, nem a harag és nem a gyűlölködés ideje
- 15:07 Wáberer György a félelemről: Egy NER-es egy tárgyalás alatt ráült a kikapcsolt mobiljára
- 15:36 Megtelt a Hősök tere, de továbbra is nő a tömeg – percről percre a Rendszerbontó Nagykoncertről
- 05:30 Mennyire vezetsz helyesen? Ezzel a tíz kérdéssel tesztelheted KRESZ-tudásod!
- 14:34 Ráthonyi-Palácsik Tímea beszállt a kampányba: Lengyel Tamás videóját is megosztotta követőivel
- 10:04 Balogh Levente: Arról kell szavaznunk, hogy gyermekeink európaiként vagy pedig Európában kitaszítottként éljenek tovább
- 11:18 Balogh Levente a 24.hu-nak: Nem akarom megélni azt, hogy visszakerüljön a vasfüggöny
- 07:19 Orbán Viktor több száz milliárd sorsáról döntött
- 12:12 Vitézy Dávid: Két nappal a választás előtt a kormány 3000 lakást engedélyezett a Népszigetre
- 09:20 Házkutatást tartottak a milliárdokat elnyelő Szabolcsi Alma Centrumban

