Élet-Stílus

Szerethető-e egy SUV? (x)

A címben szereplő kérdésre egy Ford Kuga segítségével keressük a választ, melyet néhány napig a Ford Petrányi jóvoltából teszteltünk.

A rövid válasz igen, de nézzük, lesznek-e ellenérvek és tanulságok – rendhagyó autóteszt következik.

A SUV-őrület még a kilencvenes évek elején indult el az Egyesült Államokban, a Ford Explorer például – melynek hatodik generációja éppen most érkezett meg a FordStore Petrányi Budaörsi szalonba – 1991-ben jelent meg a tengerentúlon.

1991-es Ford Explorer, a mai SUV-ok egyik őse és a 2020-as modell

Mára szinte minden gyártó több méretkategóriában is rendelkezik magas építésű, terepjáró jellegű modellel, ami nem minden esetben jelenti azt, hogy az adott géppel valódi terepre is lehetne merészkedni, a legtöbb vásárló egyéb szempontok miatt szereti ezeket az autókat.

A tesztautónkat, egy benzines, kéziváltós Ford Kuga ST-Line X modellt a Ford Petrányi Budaörsi úti szalonjában vettük át, ahol a Kugánál kisebb méretkategóriában az Ecosport és a Puma járható körbe, a valóban nagy autók kedvelőit pedig az új, tölthető hibrid Explorer és a Ranger Raptor várja.

 

Azt a trendet, miszerint a SUV-okat a legtöbben inkább városban és országúton használják, a gyártók is hamar felismerték, így ezekben a modellekben alapfelszereltségként csak elvétve található négykerekes hajtáslánc. A magas üléspozícióból és a nagy belső térből adódó előnyök azonban így is megmaradnak, akinek pedig valóban szüksége van az összkerékhajtásra, sok modellnél választhat ilyen verziót. A Ford palettájáról a Kuga és az Explorer érhető el 4×4-es verzióban, és persze a Ranger, de az már egy másik járműkategória.

Nem minden SUV pazarló

Azon lehet vitatkozni, hogy a városi használathoz szükség van-e ekkora autókra, Nagy-Britanniában például nemrég kampány indult annak érdekében, hogy tiltsák be az 5 méternél nagyobb hosszúságú, környezetszennyező SUV-ok reklámozását. A szigetországban az eladott új autók 40%-a SUV, melyek közül a nagyobbak már nem férnek be egy szabvány méretű londoni parkolóhelyre. Itt persze nem a Kuga méretű szabadidő-autókra kell gondolni, inkább a Bentley Bentayga kategóriájában keresgéljünk, mely 5,14 méteres hosszával és a csúcsváltozat hatliteres motorjával valóban nem a környezetvédelem bajnoka.

A probléma tehát valós, az éremnek azonban van egy másik oldala is, amelyet most személyesen  is megtapasztaltam. Fontos megjegyezni, hogy korábban soha nem vezettem SUV-ot, amiből egyben az is kiderül, hogy nem vagyok autós újságíró. Ellenben szeretem az autókat és az autóhasználók többségével ellentétben nem csak azt tartom fontosnak, hogy a jármű elvigyen A pontból B pontba, kell valamiféle élmény is, ami lehet gyorsaság, szépség, kényelem vagy jobb esetben egyszerre több is a felsoroltak közül.

Az oldalnézetben laposnak tűnő hátsó ablak csalóka, gyerekek is könnyen kilátnak

Bár a szépség területén a minél laposabb, annál jobb elvet vallom, így a SUV-ok eleve hátrányból indulnak, kategóriájában a Kuga kifejezetten nyúlánk, oldalnézetben még kupésnak is lehet nevezni, a tervezőknek sikerült eltüntetniük a magas építésű modellekre sokszor jellemző esetlenséget, csúnyábban kifejezve ormótlanságot.

Az utastérbe lépve egy kompakthoz vagy kupéhoz képest óriási tér fogad – minden irányban. A lábtér a szó eredeti formájában itt szinte értelmezhetetlen, átlagos testalkattal az utasülésen keresztbe tett lábakkal is lazán lehet utazni, hátul pedig a gyerekek számára kis túlzással a játszótér méretű helykínálat mellett az óriási ablakok nyújtotta kilátás jelent plusz vonzerőt. A csomagtartó méretével is keveseknek lehet gondja, 645 liter kétheti nyaraláshoz szükséges felszerelést is elnyel, a gombos csomagtartó nyitás és zárás pedig hamar a család kedvence lesz.

Minden irányban óriási a belső tér

Fentiek fényében élesen ketté kell bontani a SUV-ok megítélését. Kétségtelen, hogy egy hosszabb utazás vagy családi kirándulás alkalmával a nagy belső tér és a jó pakolhatóság óriási előny, a szépség pedig szubjektív, így most következzenek azok a főbb jellemzők, ami miatt sokakban ellenérzés alakult ki a SUV-okkal szemben:

  • a nagy súlyból és a magas homlokfelületből adódó magasabb fogyasztás
  • a nagy méretből adódó nehezebb manőverezhetőség kis helyeken
  • a magas felépítésből adódó kisebb stabilitás (imbolygás)A Kugát az augusztus 20-i hosszú hétvégén teszteltük, a Ford Petrányi Budaörsi úti szalonjától indulva először a városban, majd az M7-esen a Balaton felé és a következő napokban a Balaton környékén Siófok és Tihany között autózgatva.

 

Kék harmónia: Balaton, Kuga, égbolt

 

A fentiekből ki is derül, hogy a körülmények messze nem voltak ideálisak, sok volt az araszolgatás a partmenti dugókban, így viszont a tesztút tökéletesen alkalmas volt a valós, életszerű átlagfogyasztás mérésére. A közel 500 kilométeres megtett távolságon az autó nyugodtan, de nem tojás üzemmódban vezetve 6,8 literes átlagfogyasztást produkált. 150 lóerővel. Ez az adat egy sportosabb kompaktnak is a becsületére válna, a gazdaságossági kihívást a Kuga egyértelműen teljesítette.

A nagy hasmagasságnak köszönhetően domboldalon, földutakon is jól érzi magát a Kuga

A manőverezhetőség korábbi tapasztalat hiányában számomra is meglepetést okozott. Bár a Kugában volt első és hátsó kamera, kizárólag a tükröket használva is abszolút belátható az autó, a magas üléshelyzet miatt szűkebb helyeken is könnyen át lehet jutni annak ellenére, hogy a kocsi szélessége közel 6 cm-rel meghaladja az alapjául szolgáló Focus szélességét. A fordulékonyságon sem érezni a nagy méretet, a Kuga kifejezetten könnyen veszi a városi közlekedésben jellemző derékszögű kanyarokat is, fordulásnál nem lógunk át a másik sávba.

A futómű megfelelő hangolása minden autónál kényes kérdés, és a vásárlók sem kifejezetten egy irányt szeretnek. Az egyik megoldás a francia autógyártókkal összekötött kényelmes, de imbolygós hangolás, a másik pedig a feszesebb, sportosabb irány. A Kuga egyértelműen az utóbbi kategóriába esik, a futómű kifejezetten feszes, így az autó jól viselkedik kanyarokban nagyobb tempónál is, nem dől, nem imbolyog, aminek mindössze annyi az ára, hogy a kisebb mellékutakon, foltozgatott felületeken „terepjárósabb” az utazási élmény.

Összességében nagyon jól vizsgázott a Kuga, nem érezni a nagy súlyt, könnyen manőverezhető, nem imbolyog, a fogyasztása pedig egyenesen zseniális – tökéletes példa a SUV-okkal szembeni sztereotípiák ellenében.

Továbbra is vannak a piacon értelmetlenül nagy, benzinzabáló és környezetszennyező városi terepjárók, de aki eddig a környezettudatosság miatt nem gondolt arra, hogy SUV-ot vásároljon, fontolja meg újra. A család immár akkor is élvezheti a SUV-ok nyújtotta előnyöket, ha nem szeretne vagyonokat költeni benzinre. Például egy Ford Kugával.

Adatlap: Ford Kuga 1.5 EcoBoost (benzines)

Hosszúság / szélesség / magasság: 4614 mm / 1882 mm / 1666 mm

Saját tömeg: 1564 kg

Teljesítmény / nyomaték: 150 LE / 240 Nm

Co2-kibocsátás: 150 – 157 g/km
Csomagtér mérete: 645 liter

Gyári általános fogyasztás: 6,6 – 6,9 liter / 100 km

Tesztfogyasztás: 6,8 liter / 100 km

Ajánlott videó

Olvasói sztorik