John O’Keefe meggyilkolása: ittas barátnője gázolta halálra, vagy csak a rendőrség akarja ezt a látszatot kelteni?

2022. január 29-én Karen Read elment egy bárba rendőrtisztként dolgozó 46 éves barátjával, John O’Keefe-fel, majd nem sokkal éjfél után kitette őt egy nyugalmazott rendőr, Brian Albert házibulijában, Boston egyik kertvárosi részén.

Hat órával később O’Keefe holttestét a havas utcafronti előkertben találták meg.

Az ügy jelenleg is tematizálja az amerikai bűnügyi sajtót, izgalomban tartva a gyilkossági történetekre egyébként is fogékony amerikaiakat.

Mi történhetett azon a téli éjszakán?

Két verzió létezik arról, hogyan halhatott meg John O’Keefe. Az ügyészség szerint az áldozattal a halála előtti este együtt italozó, pénzügyi elemzőként és egyetemi adjunktusként tevékenykedő Karen Read egy vitát követően szándékosan nekitolatott a terepjárójával, majd cserbenhagyva őt elmenekült a helyszínről.

O’Keefe a boncolás szerint tompa tárgy okozta trauma és kihűlés következtében halt meg.

A Read ellen felhozott egyik legfőbb bizonyíték, hogy a nő másnap reggel, miután felébredt és visszament a házhoz, hogy megkeresse a barátját, több jelenlévőtől megkérdezte: „Lehetséges, hogy elütöttem?”

Readet február másodikán letartóztatták. Másodfokú gyilkosság (az amerikai jogrendben a szándékos, de nem előre megfontolt vagy kitervelt emberölés esetén használják ezt a megnevezést), alkoholos befolyásoltság alatt elkövetett emberölés, valamint személyi sérülés és haláleset helyszínének elhagyása miatt emeltek vádat ellene.

Karen Read minden vádpontban ártatlannak vallotta magát. Ügyvédeivel együtt azt állítják, a Brian Albert házában összegyűlt társaság tagjai hazudnak arról, mi történt valójában O’Keefe-fel, és próbálják eltussolni a megölését azzal, hogy koholt vádak alapján őt állítják be gyilkosnak.

Az ügy homályos részletei

A tárgyalás 2024. április 16-án kezdődött el.

Ami a nyomozóknak eleinte egyértelmű esetnek tűnt, abból egy sokkal szövevényesebb ügy kerekedett, aminek hatására a közvélemény még inkább megkérdőjelezte az amúgy sem a becsületességéről híres amerikai igazságszolgáltatási rendszer és a híresen korrupt bostoni rendőrség megbízhatóságát.

A tanúvallomások és az ügyvédi érvek főként két dologra összpontosítottak:

• Mi történt abban a hat órában, miután O’Keefe kiszállt Read autójából?
• Valós lehet-e a védelem meggyőződése, miszerint egy „harmadik fél” felelős O’Keefe haláláért?

Read a bíróságon tartotta magát az eredeti sztorijához, miszerint azután, hogy együtt ittak egy bárban, elfurikázta O’Keefe-et a nyugalmazott rendőr házához, majd hazament. A buliban résztvevők közül senki nem erősítette meg a nő sztoriját, sőt, egyikük sem látta O’Keefe-et belépni az épületbe. Ehelyett mind azt vallották, hogy a kihűlt holttest másnap reggeli megtalálásáig nem is tudtak a férfi érkezéséről.

Karen Read ugyanakkor állítja, látta, amint O’Keefe bement a házba, mielőtt elhajtott a helyszínről. Meggyőződése, hogy párja a házban sérült meg, és az ott jelenlévők cserbenhagyásos gázolásként állították be az általuk elkövetett gyilkosságot. Védője azzal érvelt, hogy az O’Keefe által elszenvedett sérülések verekedésből és egy kutyatámadásból eredtek, amit egy Albert tulajdonában lévő német juhászkutya keverék okozhatott.

A védelem úgy tartja, a nyomozást kezdettől fogva akadályozta, hogy az Albert-házat nem kezelték lehetséges tetthelyként, a tanúkat pedig potenciális gyanúsítottként, illetve a nyomozócsoport két vezető tagja személyes kapcsolatban áll a tanúkkal.

A rendőrség munkáját tovább rontották az általuk alkalmazott módszerek, például hogy lombfúvókkal takarították el a havat (és a lehetséges bizonyítékokat) a bűntény helyszínéről, valamint a bizonyítékok összegyűjtésekor egyszer használatos műanyag poharakat és bevásárlószatyrokat használtak. Ehhez jön még a rendőrök szakszerűtlen viselkedése és megjegyzései, különösen a vezető nyomozóé, akit időközben kirúgtak.

Nem állnak meg az ügyészség vádjai

Annak ellenére, hogy a tárgyaláson több mint 70 tanúvallomást hallgattak meg, a vád elsődleges bizonyítékai Read ellen nagyrészt közvetett bizonyítékok maradtak, azaz nagyon kevés közvetlen vagy tárgyi bizonyíték támasztja alá az ügyészség elméletét azt illetően, mi történhetett O’Keefe-fel.

Bizonyítékként hozták fel, hogy Read és O’Keefe kapcsolatában gyakoriak voltak a hullámvölgyek, amit családtagjaik is megerősítettek, illetve a köztük lévő feszültségre üzenetváltásaikból is következtetni lehet. Utóbbiakból kiderült, hogy a pár a haláleset előtti napon is összeveszett.

Elegem van az állandó vitákból és veszekedésekből

– állt O’Keefe egy üzenetében, amire Read úgy felelt, ha párja azt mondja, valaki más iránt érdeklődik, soha többé nem hall felőle. „A világ összes terét megkaphatod” – tette hozzá. Ez azonban önmagában nem bizonyított semmit.

Szerintük az este történései így követték egymást:

1. Miután eljött a bárból, Read – akinek véralkoholszintje valószínűleg meghaladta a megengedett határértéket – elvitte O’Keefe-et Albert házához.
2. Ott hátramenetben áthajtott rajta a hóban, majd elhagyta a helyszínt és hazavezetett.
3. Az éjszaka folyamán hagyott egy dühös hangüzenetet O’Keefe-nek, amiben kijelentette: „John, rohadtul utállak!”. Több telefonhívást is indított, barátját és másokat is kereste.
4. Másnap kora reggel találkozott két barátjával, köztük a vád koronatanújával, Jennifer McCabe-bel (aki egyben Brian Albert sógornője is), hogy együtt megkeressék O’Keefe-et, miután Read elmondása szerint aggódni kezdett annak holléte miatt.
5. Visszamenve a házibuli helyszínére, fölfedezték O’Keefe-et a hóban.

A helyszínre érkező mentősök közül többen vallomásukban azt mondták, hallották, amint Read többször azt kiabálja, ő ütötte el a férfit – csakhogy ezt egyikük sem jegyezte fel a helyszínen rögzített első jelentésében.

Egyéb, látszólag az ügyészség verzióját alátámasztó állításokat megvizsgálva azok igazságtartalma megkérdőjeleződött. O’Keefe az orvosszakértő szerint tompa tárgy okozta koponyatörés és hipotermia következtében halt meg. A karján is voltak olyan vágások, amik valószínűleg nem egy gázolás következtében keletkeztek, viszont olyan sérülései, amiket egy autóütközésétől várnánk (csonttörések, zúzódások), nem voltak.

Szintén gyanús körülmény, hogy híváslistáik átnézése után kiderült, a partin részt vevő tanúk közül sokan, köztük McCabe és az Albert-házaspár, telefonhívások egész sorát bonyolították le, amíg O’Keefe állítólag a havas földön feküdt. Később többen azt vallották, hogy ezek véletlenül indított „zsebhívások” lehettek.

Az ügyészség által felhozott egyetlen konkrét bizonyíték egy autó törött hátsó lámpája volt.

Erről az a nyomozó, Michael Proctor számolt be, aki a haláleset estéjén kihallgatta Readet. Bevallása szerint „némi sérülést” látott a nő terepjárójának jobb hátsó lámpáján, ami állítólag „megrepedt, és egy darab hiányzott belőle”.

A főnyomozót kirúgták

A lámpabúra darabjait megvizsgálva az ügyészek azt állították, ezeken a lámpaelemeken O’Keefe DNS-ének apró nyomaira bukkantak, ahogy az áldozat ruháján is találtak lámpából származó szilánkokat.

Eközben egy videó, amin állítólag a Read autóján lévő sérülés látszott, eljutott egészen a tárgyalásig, de a védelem rámutatott, hogy a képet manipulálhatták, méghozzá tükrözéssel, azaz a kérdéses hátsó lámpa a tényleges helyzetéhez képest a másik oldalon volt a felvételen. Miképp arra is fölhívták a figyelmet, hogy rengeteget késett ennek az ügy szempontjából fontos bizonyítéknak a megtalálása, így megkérdőjelezve a Proctor révén hirtelen előkerült bizonyítékok megbízhatóságát is.

Utóbbi érv azért lehet helytálló, mert Proctor személyes kapcsolatban állt az áldozattal és a tanúkkal is. Ráadásul a bíróságon elismerte, hogy családtagjainak, barátainak és rendőrtársainak küldött üzenetekben szexista és trágár kifejezésekkel illette Readet, gúnyolódott az egészségügyi problémáin, és megjegyezte a munkatársainak, hogy „nem talált aktfotókat”, miközben bizonyítékokat keresett a telefonján. „Gyogyós picsának” és „retardáltnak” nevezte, a nővérének pedig azt írta, azt kívánja, a nő „ölje meg magát”. Az sem segített a helyzetén, hogy testvére egyik sms-ében az állt, Brian Albert felesége „ajándékot” szeretne neki küldeni, miután a nyomozás véget ért.

A tanúk padján ugyan bocsánatot kért a használt szavaiért, mondván „eluralkodtak rajta az érzelmei”, de ragaszkodott hozzá, hogy a megjegyzések, bár „szakmaiatlanok és sajnálatosak”, nem befolyásolták a nyomozását. A massachusettsi rendőrség viszont máshogy gondolta: az eredménytelen tárgyalás után azonnali hatállyal menesztették Proctort „a tanúvallomás során felmerült súlyos kötelességszegésre vonatkozó információk alapján”.

A védelem úgy véli, Proctor segített besározni Read nevét a gyilkossággal kapcsolatban, és szándékosan megrongálta a vádlott autójának hátsó lámpáját, hogy úgy állítsa be, a sérülést O’Keefe elgázolása okozta.

Read nem tudta bizonyítani ártatlanságát

Bár a vádlóknak nem sikerült perdöntő bizonyítékkal előállniuk, a védelem által felhozott bizonyítékok is vitathatók. Egyik koronatanújuk egy veterán hókotrósofőr volt, aki többször elhaladt az Albert-ház előtt abban az időben, amikor John O’Keefe állítólag megsebesülve hevert a hóban. A sofőr mégis azt állította, nem látott senkit a földön feküdni. Előfordulhat, hogy a hó miatt nem voltak tökéletesek a látási viszonyok, még a hókotró lámpafénye mellett sem.

Egy másik, Jennifer McCabe internetes előzményeivel kapcsolatos kulcsfontosságú bizonyítékot szintén megcáfoltak az ügyészség elemzői. A holttestet Readdel együtt felfedező McCabe két dologra keresett rá a mobiltelefonján az O’Keefe halála körüli kora reggeli órákban. Az egyik az volt:

„Mennyi időbe telik, míg valaki meghal a hidegben?”

A böngésző adatai szerint keresést hajnali 2:27-kor végezték el, míg McCabe azt vallotta, ő reggel hat óra körül tette fel a kérdést a neten, amikor ő és Read rátaláltak a hóban fekvő O’Keefe-re. Tette ezt egy olyan böngészési ablakban, amit az említett, hajnali két órás időpontban nyitott meg először. Az ügyészség több adatelemzője megerősítette a mobiltelefonos adatoknak ezt az értelmezését, igaz, a vád egyik tanúja által kifejlesztett módszerrel jutottak erre a következtetésére.

A védelem állásfoglalását erősítik az O’Keefe fitneszkövető alkalmazásából kinyert adatok, melyek arról árulkodtak, az áldozat körülbelül 80 lépést tett meg abban az időben, mikor kiszállhatott Read kocsijából – de azt, hogy ez megtörtént, senki nem tudta alátámasztani.

Az a teória is mindössze feltételezés, hogy O’Keefe-et Alberték kutyája támadta meg a házban, és a férfit ezt követően tették az előkertbe, majd szövetkeztek, hogy bizonyítékok meghamisításával és eskü alatt elhangzó hazugságokkal védik magukat. Read ügyvédei szerint ez azért van, mert a rendőrség nem vizsgálta ki megfelelően az eshetőséget. Egy orvosszakértő a tanúk padján támogatta a kutyaharapás elméletét, de a harapásnyomokat törvényszéki környezetben nagyon nehéz beazonosítani.

Nagy figyelem irányult az ügyre

A tárgyalás hossza és a bizonyítékok mennyisége megnehezítette az esküdtszék munkáját, és az ügy körüli furcsaságok miatt a közösségi médiában is mind többen követték a fejleményeket. A részletekből nehéz összerakni pontosan, mi történhetett – az internetezők feltehetően pont ezért érdeklődnek annyira az eset iránt.

Jeffrey Lin kriminológia professzor a Rolling Stone-nak azt nyilatkozta, hogy az emberek kíváncsisága a hasonló bűnügyek iránt abból a pszichológiai vonzalomból fakad, hogy kontrollálni akarunk olyan helyzeteket, amiket egyébként nem tudunk, és szeretnénk belehelyezkedni a bűnügyi drámák által népszerűvé tett heroikus narratívába.

Intenzív vágyat érzünk, hogy segítsünk és hősiesek legyünk, de nincs rá lehetőségünk. A legtöbben nem válhatunk profi nyomozóvá, de felmehetünk a TikTokra, és ott kereshetünk bizonyítékokat. Ez annak a fantáziának a beteljesülése, amit évtizedek óta mutatnak nekünk a tévében

– mondta Lin.

A rendőrség megkérdőjelezhető viselkedése a bostoniakat is egymásnak ugrasztotta, sőt országszerte éreztette hatását.

Readet több százan támogatták a bíróság épülete előtt. Szolidaritásból rózsaszínt viseltek, és „Engedjék szabadon Karen Readet!” feliratú táblákkal tüntettek a felmentéséért. Ők nem egyszer összetűzésbe kerültek O’Keefe családjával és támogatóival, akik szerint Read és ügyvédei egy egyértelmű gyilkossági ügyből torz médiacirkuszt csináltak azzal, hogy alaptalan összeesküvésként állították be az ügyet.

Július 1-jén a bíró eredménytelennek nyilvánította a tárgyalást, miután a 12 esküdt harmadik alkalommal sem tudott egyhangú döntést hozni az ügyben.

Ezt azzal magyarázták, hogy eltérő nézeteik és meggyőződéseik miatt képtelenek konszenzusra jutni.

Hogy ezek után hogyan folytatódik az ügy, azt a július 22-re kitűzött tárgyaláson határozzák majd meg, akkor derül ki, hogy sor kerül-e a tárgyalás megismétlésére, vagy esetleg vádalkut kötnek. A vád és a védelem is jelezte, nincs ellenükre az újratárgyalás, azonban Read jogi csapata benyújtott egy indítványt, hogy két vádpontot (másodfokú gyilkosság; személyi sérülés és haláleset helyszínének elhagyása) ejtsen a bíróság, mivel tudomásuk szerint az esküdtszék azokban ártatlannak ítélte a vádlottat, és csak alkoholos befolyásoltság alatt elkövetett emberölés vádjával foglalkozzanak a jövőben.