Élet-Stílus

5 tipp, ha gondja van az alvással

Getty Images
Getty Images
Az életvitelünk sokat változott az elmúlt évtizedekben: a szabadban, aktívan, mozgással töltött munkaórákat sokaknál felcserélte az irodai munka és az ülő, kevésbé aktív életmód. Ez már alapvetően komoly hatással van az alvásminőségünkre, és akkor még nem is beszéltünk az elektronikus készülékek negatív befolyásáról, valamint az állandó online-lét jelentette teherről, ami szintén megnehezíti a teljes kikapcsolódást.

Ezek együttese azzal jár, hogy sokan nem alszanak 7-9 órát, amennyi alapvetően ajánlott lenne, ennek hatására az évek során különböző negatív testi és lelki tünetek jelentkezhetnek. Mindezt azonban megelőzhetjük, ha néhány apróságra odafigyelünk a nap folyamán vagy épp a lefekvés előtt.

Próbáljunk mindig ugyanakkor lefeküdni!

A testünk szereti a rendszert, így az étkezés és a pihenés során is érdemes figyelni a biológiai óránkra. Az azonos időben történő lefekvés nemcsak azért előnyös, mert rendszert teremt a hétköznapokban, hanem azért is, mert így egy idő után akár az ébresztőórát is elfelejthetjük, és a saját tempónkban, nyugodtan indíthatjuk el a napunkat.

Legyen sötét a szobában!

Sokan nem szeretnek teljes sötétségben aludni, ezért vannak, akik lámpát kapcsolnak, de olyanok is akadnak, akik inkább nem húzzák le a redőnyt vagy a sötétítőt. Ezzel azonban vigyázni kell, ugyanis a kikapcsoló alváshoz sötét, nyugodt környezetre van szükség. Amennyiben a belső óránk megzavarodik, az a hormontermelésre is rossz hatással van. Így a daganatok gátlásában is szerepet játszó melatonin-kiválasztás megbolydulhat, ami komoly károkat okozhat.

Kerüljük a kék fényt lefekvés előtt!

A kék fény szintén befolyásolja testünk melatonintermelését, amely az alvás-ébrenlét ciklus szabályozásáért felelős. Ez azt jelenti, hogy a mobilokból, laptopokból, tévékből származó mesterséges kék fény jelenléte alvászavarokat okozhat, így ezeket már a lefekvés előtti 2-3 órában érdemes elkerülni. A képernyőnézés helyett ajánlott kiszellőztetni a hálóban, könyvet olvasni, nyugtató zenét vagy fehér zajt hallgatni és relaxáció útján ráhangolódni az alvásra.

Mozogjunk napközben!

A modern élet magával hozta az ülő életmódot, ami nem túl előnyös, ugyanis míg fejben elfáradunk a nap végére, fizikai aktivitás terén már hiányt szenvedünk. Amennyiben nem égetünk el elegendő kalóriát napközben, az nyugtalanságot okozhat éjszaka, az inaktivitás ugyanis arra készteti az agyat, hogy tovább legyen ébren. A pihentető alvás elérésében segíthet a napi legalább 30 perc testmozgás: ez lehet edzés vagy egy egyszerű séta is a szabadban, ezek ugyanis segítenek a szervezetünknek abban, hogy felhasználja az elraktározott többletenergiát.

Kerüljük a koffeint és a napközbeni alvást!

Sokan, akik nem alszanak jól este, azt rontják el, hogy túlpihenik, vagy épp túlpörgetik magukat napközben. Például az ebéd utáni alvás nem mindig előnyös, ugyanis ennek hatására kevésbé leszünk fáradtak este, és nehezebben alszunk el. Ugyanígy nehéz lehet az elalvás a sok koffein hatására, amelyet kávé, tea, energiaitalok formájában kortyolgatunk el napközben. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy teljesen ki kell iktatni ezeket a hétköznapokból, de oda kell figyelni arra, hogy legalább a késő délutáni és esti órákban már ne fogyasszunk ilyen italokat.

Hirdetés

Feszültség? Alvászavar? – Sedacur forte

A Sedacur forte a valeriána, komló és citromfű kivonatát tartalmazó, vény nélkül kapható gyógyszer, amely napközben oldja a feszültséget, este segíti az elalvást és a nyugodt éjszakai pihenést. Klinikailag igazolt hatású. Nappal nem álmosít, nincs negatív hatással az autóvezetésre, és nem befolyásolja a koncentrációt sem. 30 és 60 szemes kiszerelésben is elérhető.

Vény nélkül kapható gyógyszer

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

A cikk a Phytotec Hungária Bt. támogatásával készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik