Élet-Stílus

Elutasították Jason Sudeikis kérvényét, amit állítólag Olivia Wilde háta mögött nyújtott be a gyerektartási perük ügyében

Matt Winkelmeyer / Getty Images for Critics Choice Association
Matt Winkelmeyer / Getty Images for Critics Choice Association
A színész New Yorkban akarta tovább tárgyaltatni az ügyet, ott ugyanis kevésbé nagylelkűek a gyerektartást összeget illetően, mint Kaliforniában.

Olivia Wilde és Jason Sudeikis 2020-ban 7 év jegyben járás után szakítottak, gyermekelhelyezés és gyerektartás-ügyben viszont máig sem sikerült megegyezniük.

A TMZ nemrég számolt be arról, hogy friss bírósági beadványok szerint Olivia Wilde azt állítja, Jason Sudeikis a háta mögött New Yorkba akarta átszervezni a gyermekelhelyezési és gyerektartási ügyeik tárgyalását –a portál szerint azért, mert a New York-i bíróságok kevésbé bőkezűek a gyerektartás összegének kiszabásával, mint a kaliforniai szervek.

A tervek szerint január közepén kezdtünk volna el dolgozni egy kaliforniai családterapeutával. Azt hittem, a dolgok csillapodtak, és békésebb, tisztelettudóbb módon haladnak előre. Ehelyett 2023. január 10-én tudtam meg, hogy mindvégig, amíg Kaliforniában a szülői időbeosztásról tárgyaltam, Jason a hátam mögött New Yorkba próbálta áthelyeztetni az eljárást

– olvasható a dokumentumok egyikében.

A TMZ információi szerint a bíróság elutasította Sudeikis beadványát, az ügy tárgyalása továbbra is Kaliforniában fog zajlani.

A portál olyan dokumentumokról is írt, melyekben Wide csapata úgy fogalmaz: „amíg Jason anyagilag megengedheti magának, hogy beadványról beadványra, különösebb erőfeszítés nélkül érje el a célját, Olivia nem. Jason nem teheti meg, hogy Oliviát adósságba perli.”

A színészeknek két közös gyereke született a kapcsolatuk idején: Otis 8, Daisy pedig hatéves.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik