Élet-Stílus

Keleti Andrea: Nem azért fogytam, hogy tele legyen vele a média

Buzek Bence / TV2
Buzek Bence / TV2
Mióta életmódot váltott, csak kéthavonta eszik tésztát.

Keleti Andrea a minap az nlc.hu Így sikerült című sorozatában adott interjút. A táncosnő elárulta, mindig is tudatosan étkezett és sportolt, a pandémia idején viszont úgy döntött, szigorúbb lesz magával, ugyanis felszaladt rá néhány kiló.

Az emberre 45-50 éves korában már könnyebben felszaladnak a kilók. Emellett pedig – be kell vallanom – imádok sütni-főzni, a férjemmel szeretünk étterembe járni, ahogy a barátaimmal is. Ez az oka annak, hogy felszedtem pár kilót

– emlékezett vissza.

Mint mondta, a Covid-időszak alatt sem hagyta abba a táncot, és a főzéssel is volt ideje kísérletezni, míg végül megtalálta a neki legmegfelelőbb étrendet. Nyolc hónap alatt nyolc kilótól szabadult meg, a súlyát pedig azóta is tartja, nem fogyókúrázik.

Keleti elmondta a lapnak, hogy a reggelijeiből teljesen kihagyta a péksüteményeket, ebédnél pedig tésztaféléket is csak nagyon ritkán fogyaszt.

Nincs zsemle és kenyér, abonett van, sok zöldség, tojás. Egy kis zabpehely a rostok miatt, esetleg joghurttal, gyümölccsel. Omlettet eszem minden mennyiségben, brokkolival, paprikával, cukkinivel, gombával, ami éppen a kezembe akad. Az ebédnél kihagytam a tésztaféléket, kéthavonta eszem csak, ahogy a krumplit és a rizst is kerülöm. Nagyjából mindent ki lehet váltani zöldséggel, kivéve a húst, hiszen azt nagyon szeretem és eszem is.

A táncosnő hozzátette: a férje mindig is dicsérte, és szerinte nem jó, ha valaki a párja nyomására dönt a fogyás mellett ahelyett, hogy saját magának bizonyítana.

Ha te jól érzed magad a bőrödben, úgy érzed, jó formában vagy, jól tudsz felöltözni, trendibb vagy, mint régebben, akkor a közérzeted, hangulatot is jobb. A férjnek pedig ez számít, hogy a feleség nem ideges, depressziós, hanem kiegyensúlyozott és boldog, sugárzik. Zoli is így volt vele

– magyarázta Keleti, akit több divatcég is megkeresett a fogyása óta.

Nem azért fogytam, hogy tele legyen vele a média, de láthatóan mindenki észrevette. Most viszont vagyok olyan formában, hogy kitehetem a közösségi oldalaimra ezeket a fotókat, mert nem kell miattuk szégyenkeznem. A legnagyobb elismerés, hogy több divatcég is megkeresett, legyek a márkájuk arca. Ennél nagyobb visszaigazolás nem is kell.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik