Szükség van rájuk
Még áprilisban, a járvány tetőzése előtt, Stacy DeBroff, az amerikai Influence Central influenszerügynökség alapító-vezérigazgatója úgy fogalmazott a koronavírus és az influenszer (blogger/tartalomgyártó) szcéna kapcsán:
Minden eddiginél nagyobb szükség van most rájuk. A vásárlási igények változnak, ők pedig egyfajta összeköttetést tudnak adni a márka és a vásárlók között. Az emberek most úgy érzik, megszakadt az élet, így minden tartalmat magukba szívnak az internetről, szinte éheznek a videókra, posztokra. Elég szétnézni a saját környezetünkben, és látjuk, hányan tesznek így.
A Digital Information World szaklap legújabb cikkében rámutat, miután az utazási és idegenforgalmi ágazat haláltáncát járta a vírushelyzet csúcspontján, az utazóbloggerek egy része elkezdte visszaszerezni korábbi napi rutinját, azaz az utazás visszatért az életükbe. Ez annak köszönhető, hogy több országban feloldották nyár elején az utazási tilalmakat, így például Amerikában és Magyarországon is. A várható második hullám előtt megpróbált talpra állni az ágazat, ehhez olyan véleményvezéreket kerestek, akik rábírhatták az ügyfeleket az utazásra. Csak már máshogy, óvatosabban, megfontoltabban kellett kommunikálni ezt.
Itthon is Ready-nek kell lenni
Vigh Bori, akit Backpacker Boriként ismernek a magyar internetezők, szintén utazóbloggerként tevékenykedik évek óta. A járványhelyzet az ő számításait is keresztül húzta. Mint mondja, kell legyen B-terv a tartalomgyártóknál, hiszen soha nem lehet eléggé készen állni a váratlan helyzetekre.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„Mindig is nagy híve voltam a több lábon állásnak. Nagy mellénnyel hirdettem, hogy az, aki alkalmazottként dolgozik, az egy hamis biztonságérzetet él meg. Az idei tavasz megint egy jó kis leckét adott. Összesen nyolc bevételi forrásomból csak kettő maradt meg. Már nem voltam utazóblogger, már nem tudtam rendezvényeket tartani, minden előadásomat törölték, és a konferenciahajó, aminek a házigazdája lettem volna, az sem futott ki a kikötőből. Az elején még örültem is annak, hogy egy kicsit befelé tudok figyelni, van időm pihenni, pepecselős munkákat elvégezni. A nehezebb időszak akkor jött, amikor már nem kellett a lakásban maradni. Akkor értettem meg, hogy még sokáig nem merünk majd ugyanúgy utazni. Nekem az utazásban a közösség hiányzott a legjobban: az utazók.”
– meséli Bori, aki úgy vélekedik, a hozzá hasonló digitális nomádoknak minden nehézség ellenére alkalmazkodnia kell a körülményekhez. Az alkalmazkodáshoz persze gyászolni is kell azt a régi világot, melyet megszokott:
Körülöttem elkezdtek rólam úgy beszélni, mint a lány, aki képes megújulni, én meg azt gondoltam magamban: láttatok volna még alig pár hete a kanapén fetrengeni, teljesen céltalanul és magamba roskadva. Nem szeretek elmenekülni a nehezebb érzelmek elől sem, mert úgy hiszem, előbb vagy utóbb úgyis megtalálnak. De csak akkor lehet egy új életet tervezni, ha az előzőt már jó érzéssel el tudjuk engedni. Nekem azt kellett most megtanulni elfogadni, hogy nem tudjuk, mi lesz.
Az újratervezés alatt digitális megoldások is segítették, ezek azért is voltak fontosak számára, mert megtanult valami fontosat:
„Ami nagyon sokat segített, az a Zoom volt, hogy tudjak úgymond találkozni az utazókkal. Maga a felfedezés élményét pedig Google Street View-jának segítségével pótoltam. Sok helyet meg lehet nézni ennek segítségével, emiatt jöttem rá arra is, hogy a legnagyobb baj az, ha már nem is álmodozunk például helyekről.”
Felmerül a kérdés, egy utazóblogger miként kommunikálja azt posztokra, beszámolókra, képekre éhes követőinek, hogy nem szabad most utazgatni. Bori azt mondja, ez az igazán nehéz feladat, főleg, ha más kollégái nem osztoztak az ő véleményében.
Én eléggé beleálltam abba, hogy etikai okokból most nem ajánlom az utazást. Sok blogger nem választott ennyire erősen oldalt, persze ezt is megértem, nem is szeretnék senkit elítélni a döntései miatt ezen a téren. Szerencsére, a jó viszony a nézetkülönbségek ellenére is megmaradt a bloggerek között. Viszont én úgy döntöttem, hogy a nyáron nem posztolok a témáról. Épp elég nehéz időszak ez ahhoz, hogy még ezen is vitatkozzunk.
Bori hozzáteszi, eddig sem volt egyszerű itthon utazóbloggerként dolgozni, most pedig rájött, a blogolást csak akkor csinálhatja, ha teljesen át tudja magát adni ennek. Ennek fényében némi szemléletváltásra volt szüksége a kezdeti, kritikus hetek után.
„Hiszek a happy endben, hiszem, hogy ez a törés, amit a világ most kapott, egy izgalmas történet egyik cselekményszála lesz majd. Új álmokat, célokat nem biztos, hogy érdemes kijelölni, csak a hozzá vezető úton kell változtatni. Lehet, én sem utazóblogger voltam, csak valaki, aki írt, miközben utazott. Most úgy fogok írni, hogy nem utazom. Épp tanulok újratervezni és iszonyú gyorsan reagálni. Főként üzletileg váltok profilt. Novemberben indul megint a 21 napos Life (re)Design kihívásom, ami májusban már szép nagy siker volt”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
– utal Bori arra a workshopra, ahol a résztvevőknek segít kialakítani egy napi rutint, beszélnek a félelmekről, melyek korlátozzák az embert, végül az álmokat célokká alakítják, megbeszélve, azok miként megvalósíthatók. Hozzátette: ha minden jól alakul, síelni is megtanul idén, tehát az utazás nem tűnik el az életéből. Bori története jól mutatja, a kilátástalan helyzetek is kínálnak lehetőséget a változásra, ő ehhez tudott igazodni, tudott Ready lenni, ötleteit a megváltozott helyzethez igazította. Ezúttal nem utazási tanácsokkal látta el követőit, hanem pont fordítva: arra kérte őket, ne utazzanak, maradjanak otthon, ők is alakítsák a helyzethez megfelelően álmaikat, céljaikat.
