Egy évbe telt, mire feleségemnek sikerült elérnie, hogy beadjam a derekam, és örökbe fogadjunk egy kutyát. Életem egyik legjobb döntése volt. Hat évvel ezelőtt örökre megváltozott az életem. Kutyás lettem. Akkor érkezett meg kis családunkba Bugac, a keverék kutyus, akinek feleségemmel együtt a gazdái lettünk. A feltehetően egy uszkár és egy puli (vagy pumi, esetleg, talán még egy kis spániel, vagy schnauzer is lehet benne, senki sem tudja, talán az anyja sem) összekeveredéséből létrejött kis szőrgombócra az “Illatosról” kimentett kutyákat gazdákhoz segítő Vigyél Haza Alapítvány Facebook-oldalán bukkantunk rá, és elég volt csak ránéznem, hogy tudjam, ő kell nekünk.
Azt már nem tudom, hogy mi volt az, amiért pont ő lett a kiválasztott. Akkor már hónapok óta nézegettünk örökbe fogadható kutyákat, miután feleségemnek nagy nehezen, egy évnyi noszogatás után sikerült rábeszélnie a kutyatartásra. Ő legszívesebben az összeset hazahozta volna, de mivel ketten fogadunk örökbe, a döntés rám maradt, és végül Bugacra esett a választásom.
„A világ legszomorúbb szemű kutyája.” Egyik barátunk így jellemezte, amikor megmutattuk neki a fényképeket a frissen hazahozott Bugacról, aki akkor alig egyéves volt, de feltehetően már sok mindenen túlesett. Arról semmit sem tudunk, hogy honnan került az Illatosra, de biztosra vesszük, hogy sanyarúan indult az élete: félt minden embertől és minden kutyától, a hirtelen hangos zajoktól, megugrott, ha séta közben valahol leeresztettek egy redőnyt, és remegve ugrott az ölünkbe a villámlástól és az azt követő dörgéstől. Az első hetekben megriadt, amikor felé nyúltunk, hogy megsimogassuk: láthatóan valami rosszat várt a felé nyúló kéztől, ütésre számítva húzta össze magát, és védekezően emelte a lábát.
Mindezek ellenére az alapítvány oldalán úgy mutatták be, mint “kedves és bújós” kutyust, és ez igaznak is bizonyult. Bár eleinte bizonytalanul méregetett minket, pár nappal később már a legnagyobb természetességgel ugrott fel mellénk a kanapéra az esti tévézésre, fejét valamelyikünk ölébe hajtva, és hamar rájött arra is, milyen jó dolog a simogatás, és a hasvakarás. Nem kellett sok időnek eltelnie, hogy kifejezetten kikövetelje magának a kényeztetést, és a játékot, amit amikor hozzánk került, még egyáltalán nem ismert.
A kutyasulinak köszönhetően megtanulta azt is, nem kell minden kutyától rettegnie, amire nagy szükség is volt, hiszen Budapest alighanem leginkább kutyás kerületében, Újpesten élünk, egy, a város szélén álló lakótelepen, ahol nincs olyan lépcsőház, ahol ne lenne legalább két-három kutya, és nincs olyan kutyasétáltató időpont, amikor ne találkoznánk más kutyusokkal. A közelünkben lévő kutyafuttató szinte soha nem üres, és az ottani, összetartó kutyás közösség megértően fogadta az eleinte félénk kutyánkat, és az ő segítségüknek is köszönhető, hogy Bugac egy idő után már lelkesen köszöntötte új négylábú barátait, és olykor-olykor már együtt szaladt velük egy-egy eldobott labda után.
A félénksége azonban nem tűnt el teljesen. Hiába van Újpesten, és egész Budapesten egyre több és több kutyás hely, ahova nyugodtan magunkkal vihetnénk Bugacot, a zsúfolt, hangos helyeken még mindig kellemetlenül érzi magát, izgatott lesz, és látszik rajta, hogy legszívesebben azonnal köddé válna. Ezért, hiába is szeretnénk, hogy ott legyen velünk, amikor beülünk a barátokkal egy kerthelységbe – egy olyanba, ahol a kutyával érkező vendégeket is szívesen látják-, felelős gazdiként nem tehetjük meg, hogy magunkkal visszük.
Cserébe rávett minket a kirándulásokra, mert kiderült, imád felfedezni, és remekül érzi magát az erdőkben, imád sziklát mászni, ezért mi is többet járunk a természetben, mint előtte, és ezt tényleg csak miatta tesszük. Egy kutya megváltoztatja az életed. Felelősséggel jár, hiszen mégiscsak életben kell tartanod egy élőlényt: orvoshoz kell vinni, ha toklász megy a fülébe (megtörtént), vagy a lábába (megtörtént), esetleg gennyes a füle (megtörtént). Akár este 11-kor is, ha gyomorprobléma miatt vért hány (megtörtént).
És közben saját magadat is jobban megismered. Például megtudod, hogy igenis képes vagy hajnali háromkor felkelni, amikor az okos kutyád felébreszt, és jelzi, hogy neki most bizony nagyon gyorsan le kellene mennie sétálni, mert megy a hasa. És ami igazán meglepő: ezek után az marad meg emléknek, hogy milyen szép is volt a frissen esett szűz hóban sétálni a legjobb barátoddal.
Kiemelt kép: Csóti Rebeka /24.hu
