Május elején adódott egy lehetőség: másfél hetem volt eldönteni, hogy szeretnék-e New Yorkba menni vagy sem. Egyetlen akadálya volt, hogy nem volt útlevelem, de miután fél nap alatt elkészült az egyébként 72 órás, még akadt pár napom arra is, hogy felkészüljek. Sajnos nem volt elég, ráadásul a hasznos infók, amiket kaptam, nem igazán bizonyultak megalapozottnak. Íme néhány meglepetés és tipp.
1. Pára
Május elején már 30 fok volt New Yorkban, amire nagyjából felkészültem (és például dzsekit nem vittem magammal), egy dologra viszont nem: a nedvességre. Simán voltak olyan napszakok, amikor Manhattanben 80 százalék feletti volt a páratartalom, ami egyébként logikus is, mert a felhőkarcolók közé beszorul a levegő. Ezzel kapcsolatos a másik kultúrsokk: mindenhol úgy nyomatják a légkondit, mintha hűtőházak lennének a boltok, éttermek,
2. Wifi
Bár én vagyok az, aki még konnektorátalakítót is elfelejtett csomagolni, ha nem hallom mindenhonnan azt, hogy tele van a város wififel, akkor intézek egy SIM-kártyát minimális mobilinternettel. Hiába mondja mindenki, hogy mindenhol van wifi, ez nem teljesen fedi a valóságot: egyrészt a legtöbb rejtett, ami nem, arra pedig nem csatlakozik a telefon, vagy annyira túlterhelt, hogy még az emailek sem töltenek be, az Instagramról pedig ne is álmodjunk.
3. Nem sírtam
Mindenki felkészített, hogy sírni fogok a 9/11 emlékmúzeumban és azóta sem tudom eldönteni, hogy én vagyok szívtelen vagy az ismerőseim nem voltak még ott, csak szájhagyomány útján terjesztik, hogy sokkoló a kiállítás, mindenesetre a könnyek elmaradtak – pedig még egy katonákkal teli teremben is végignéztem egy 15 perces mini dokumentumfilmet, amiben a világ akkori vezetői elemezték a szeptember 11-i támadásokat és a következményeit.
A nem-meghatódásban valószínűleg nagy szerepet játszott az is, hogy nagyon sokan voltak, így nem volt idő és lehetőség minden szöveget elolvasni, illetve kicsit követhetetlen volt a kiállítás útvonala is.
4. Sok a hely, mégis nagy a tömeg
A reptéri transzferbuszról rácsodálkoztam az egymás sarkában nyíló kajáldákra és azt gondoltam, annyi van belőlük, hogy bárhova megyek, kényelmesen megebédelhetek majd. Nos, ahogy a végtelen számú körúti kocsmákban is mindig telt ház van, úgy itt sincs másképp: kényelmesen enni nagyon kevés helyen lehet (és nagyon sokat kell érte fizetni), emiatt én többször inkább elvitelre kértem és megettem egy parkban — amik közül egyébként a Bryant Park volt a kedvencem. Vegetáriánusként is bőven akadtak opcióim, a Londonban megismert Shake Shack gombás burgere nélkül nem jöhettem haza, illetve a Little Italy pizzériában (a 43. és az Ötödik sugárút sarkán) is elég jókat ettem.
Szintén nagy tanulság, hogy jól kell tudni fényképezni: fotók alapján például nem mondtam volna meg, hogy a Brooklyn-hídon a bringások mellett összesen másfél méter jut a gyalogosoknak — amikből persze rengeteg van, így tényleg komponálni kell, hogy ne 300 fő legyen rajta a szelfinken.
5. Éles határok
Tisztában voltam vele, hogy csak Manhattan ezer kisebb városrészből áll, azzal viszont nem, hogy ezek mintha teljesen más városok lennének. Chinatown abszolút önálló egység Manhattan csücskében, de az Upper West Side különleges kertvárosi hangulatát is meg lehet különböztetni a szomszédos Hell’s Kitchen (vagy más néven Clinton) ipari hangulatától.
Utóbbiban egyébként egymást érik a meleg helyek, így aki a bulinegyedhez hasonló felállásban szeretne szórakozni, csak melegbarát bárokban és klubokban, az a Kilencedik Sugárút nagyjából 42-57. utca közötti része felé vegye az irányt. A Posh a neve ellenére eléggé ír kocsmahangulatot áraszt, az Industry-ban akkor pont a legújabb RuPaul-részeket vetítették óriáskijelzőn, a Hardware-be pedig annak érdemes elmennie, aki szereti a drag queen show-kat — én egy Shequida-estet csíptem el.
6. Mindenki ultrajófej
Főleg a fotózásra fókuszáltam az ottlét alatt, igyekeztem érdekes arcokat lekapni — természetesen úgy, hogy előtte előzetesen beleegyeztek. A 18 millió követővel rendelkező Humans of New York után tudjuk, hogy a városban mindenkinek van egy története, azt viszont nem gondoltam volna, hogy Sasha, akivel Chinatownban találkoztam, egyébként a Diornak modellkedik.
+ Néhány tipp
A fentiek után úgy tűnhet, hogy duzzogva mászkáltam a városban napokig, ez viszont nem így van, 99%-ban nagyon jól éreztem magam. A maradék egy százalékba tartozik az, hogy elég nagy szeméthegyek vannak az utcán (mondjuk egy kilencmilliós városnak ezt nem lenne fair felróni), a Central Park fejben sokkal kisebbnek és jó értelembe véve zsúfoltabbnak tűnt, illetve nekem a túlfogyasztás sem annyira szimpatikus, bár természetesen nem várom azt, hogy egy ország/város kultúrát váltson csak azért, mert én ott töltöttem pár napot és másként gondolkodom a világról.
Jöjjön pár tipp, ami megkönnyítette az ottlétem:
- Nem gondoltam volna, hogy ezek tényleg hasznosak, de a New York City Pass-szal valóban rengeteget lehet spórolni.
- Ha valaki nehezen tudja elképzelni, hogy mekkora is New York vagy egy adott városrész területe, az a mapfrappe oldalán össze tudja hasonlítani Budapesttel. Ha Manhattan Budapesten lenne, akkor a Deák tértől kezdve a XIII. kerületen át egészen az északi városhatárig lógna.
- Az előzőhöz: az, hogy valami 10 utcányi távolságra van, ne itthoni mércével mérjük: simán egy húszperces séta.
- Tervezzük meg, hogy hova akarunk menni, mert nem kellemes az, amikor kitalálunk valamit (például hajóút az Ellis Islandre) és ott szembesülünk azzal, hogy kezdetnek egy laza egy-két órás sorban állás következik.
- Ne szégyenlősködjünk: nekem az egyik legnagyobb élményem a Plaza Hotelhez kötődik, ahova éjszaka „szöktem be”, és valószínűleg akkor sem szóltak volna, ha észrevesznek, így viszont teljesen kellemes volt a felfedezőtúra.
- Ha még október előtt utazik valaki, akkor mindenképpen nézze meg a MET kiállítását, és a Kinky Boots is eléggé ajánlott.
