Nagyvilág

Hét év után először szállt fel Budapestről közvetlen repülőjárat az Egyesült Államokba

Elindította Budapest és New York-John F. Kennedy közti menetrend szerinti, közvetlen járatát a lengyel LOT légitársaság, ezzel hét év után ismét van közvetlen repülőjárat az Egyesült Államok és Magyarország között.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a járat indulása előtt a ferihegyi repülőtéren tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a felgyorsuló világban egyre fontosabb az összeköttetés a világgal, ez a világcégekkel való kormányzati tárgyalásokon is felmerül.

Elmondta azt is, hogy az 1700 amerikai vállalat több mint 100 ezer magyarnak ad munkát, Egyesült Államok mára a legfontosabb unión kívüli exportpiac lett, 2014 óta 51 vállalati beruházás érkezett az országba és 11 ezer új munkahely jött létre.

Ezért a LOT az új járattal jelentősen hozzájárul a magyar gazdaság bővüléséhez is

– hangsúlyozta.

Rafal Milczarski, a LOT vezérigazgatója a járat megnyitása alkalmából azt hangsúlyozta: 45 évvel ezelőtt kezdtek el Varsó és New York között repülni, most a lengyel alkotmány elfogadásának ünnepén, május 3-án indítják el első olyan járatukat, amely nem Varsóból, a fő gyűjtő-elosztó központból közlekedik majd.

Kiemelt fotó:Kovács Tamás / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik