Élet-Stílus

Felügyelet nélkül hagyták a gyerekeiket, míg bulizni voltak Mallorcán

A skót anya és párja több alkalommal is felügyelet nélkül hagyták a 11 és 4 éves gyermeket, míg egy mallorcai üdülőben tartózkodtak. A pár ellen eljárás indult, a lányokat pedig védőőrizetbe vették.

A skót pár többször is magára hagyta a gyermekeket mallorcai szállásukon – írja a The Sun. A szülők a nyaralás alatt rendszeresen eljártak bulizni, ekkor pedig felügyelet nélkül maradt a 11 és 4 éves kislány. Valószínűsíthető, hogy amikor a páros épp a szállodában tartózkodott, akkor is túl ittasak vagy másnaposak voltak ahhoz, hogy ellássák szülő feladataikat.

A hotel többi lakója arról számolt be, hogy a kicsik gyakran kóboroltak egyedül az üdülő területén. Szerencsére a vendégek ilyenkor mindig gondoskodtak a gyermekekről.

Miután értesítették a rendőrséget, a hatóságok rövidesen ellátogattak a nyaraló családhoz.

A kiérkező rendőrök ittas állapotban találtak rá a felelőtlen szülőkre.

A gyermekek anyja és mostohaapja azt állították, hogy egy másik brit pár ígéretet tett arra, hogy vigyázni fognak a lányokra, amíg ők távol vannak. A hatóságok eddig nem találták meg az állítólagos párt.

A szálloda személyzete szerint többször is jelezték a szülőknek, hogy nem hagyhatják egyedül a gyermekeket. A páros azonban minden alkalommal figyelmen kívül hagyta a figyelmeztetéseket.

(Kiemelt kép: Thinkstock)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik