Élet-Stílus

Férje könyörgött a szülőknek, hogy ne jelentsék fel a 13 éves diákkal szexelő tanárnőt

Egy amerikai tanárnőt azzal vádolnak, hogy közösült egy 13 éves diákjával, miután üzenetekkel bombázta. A 27 éves Brittany Zamora, hatodikosokat oktatott Arizonában, a fiú szülei jelentették fel, amikor megtalálták a gyerek telefonján az üzeneteket.

A tanár és a diákja nemcsak üzeneteket (például azt írta a nő: „időkorlát nélkül állandóan akarlak”), hanem meztelen képeket is váltottak.

A bíróságon elhangzott az is, hogy a tanárnő háromszor lépett szexuális kapcsolatba a diákjával február 1. és március 8. között, egy alkalommal egy autóban. A viszonyuk egy osztálytermi közös beszélgetéssel indult, mikor Zamora elkezdett flörtölni a fiúval, majd meztelen és fehérneműs képeket küldött neki. Egy üzenetben azt írta:

Ha otthagyhatnám a munkámat, egész nap veled szexelnék.

A rendőrség közlése szerint az üzenetekre a szülők egy mobilos alkalmazás segítségével bukkantak rá, amely felügyelte a gyerek telefonját. Mielőtt értesítették volna a rendőrséget, Zamora férje könyörgött az apának, hogy  ne forduljanak a rendőrséghez, a felesége

nagy hibát követett el, de csak mert annyira szereti a gyerekeket

– idézi az Arizona Central. Aztán azt is felajánlotta, hogy rendezzék le az ügyet egy verekedéssel.

Egy másik diák is jelentkezett, aki azt mondta, hogy látta a diák-tanár párost az aktus közben, és ő is kapott meztelen képeket Zamorától.

Kiemelt kép: Maricopa County Sheriff’s Office

Ajánlott videó

Olvasói sztorik