Huszonévesektől a hatvanasokig mindenféle korosztály kíváncsian várta az előadás kezdetét, végül közel háromszáz szék talált gazdára a teremben. Kicsit sem meglepő módon főleg szomorú arcú, egyedülálló fiatal lányok ültek az előadáson, a férfiak leginkább párjukkal jelentek meg. A női és az életmód magazinok cikkeiben sokszor esik szó a nárcisztikus személyiségzavarról, a nárcisztikus férfiról, sok-sok címben olvasni a mérgező kapcsolatok jeleiről, a nárcisztikus férfi viselkedésének főbb ismérveiről.
Leginkább ugyanis ezzel találkoznak a pszichológusok, ahogy az előadó is, aki azt is elmondta, kevés nárcisztikus személyiségzavaros ember jelenik meg a praxisában — ha el is mennek, azért teszik, mert éppen tönkremegy a házasságuk, párkapcsolatuk, és valamit tenni szeretnének, de ők se tudják pontosan, hogy mit. Főleg a másik oldallal találkozni terápián: a nárcisztikusok partnerei, volt partnerei kérnek segítséget az őket ért lelki, esetenként fizikai bántalmazás miatt.
Mindig abban reménykedem, hogy megváltozik
– általában ezt gondolják az áldozatok.
Köszi, Facebook, köszi, Instagram!
A világ jó alapot ad a nárcizmusra – ezzel a mondattal kezdődött az előadás. Hogy saját példámmal igazolja az állítást: Blednél, Szlovéniában, a hegy tetején álldogáló vár teraszán ücsörögve egy pár mellettem nem a látványt bámulta tátott szájjal, ahogy húsz évvel ezelőtt tette volna, hanem saját magukat fotózták tablettel, mobiltelefonnal, mindenféle beállításban, csücsörítve, műcsókolózva. Majd miután elkészült a tökéletes kép, elégedetten ültek egymás mellett, és az asztalra tett telefonjaikat nyomkodták, egy szót se szólva egymáshoz, pillantást sem vetve a gyönyörű tájra. Ez hétköznapi jelenség, ehhez társul a magamutogatás a közösségi médiában: soha korábban nem látott a világ annyi csücsöri szájat, kipakolt mellet, hátsót, izmos testű fiút, apró, feszes gatyát, tökéletes tengerparton feszítő, tökéletes mosolyú embert, mint manapság. Az önimádatról szól a legtöbb ember hétköznapja, a visszacsatolás, amit a like-okon keresztül megkapnak, számukra a világmindenség.
Miért kell beszélni a nárcizmusról?
– tette fel a kérdést Barkász Heléna rögtön az előadás elején.
Azzal magyarázta a téma fontosságát, hogy bár a nárcisztikus személyiségzavaros emberek hasznosak, tehetségesek, iszonyú mértékben kártékonyak. Akár évtizedeken át is érezhető a pusztításuk, ez a személyiségzavar generációkon átívelő viselkedési minta. Van különbség az egészséges nárcizmus és a zavar között — elvégre az, hogy valaki képes legyen kiállni magáért, ismerje a saját határait, hogy tiszteletben tartsa mások határait, fontos és szükséges a mindennapokban. Ha jól működik a nárcizmus, segíti az életet, ha nem, akkor nagy baj van. Azoknak, akik nárcisztikus személyiségzavarral élnek együtt, nincs reális felismerésük arra, hogy mit csinálnak rosszul. Például amikor a nárcisztikus személyiségzavaros nagyon éhes, és egy tál süti van előtte, nem csak elvesz belőle egy darabot, hanem rámarkol, ahogy csak bír, és azt gondolja, hogy az egész az övé, hogy neki tették oda. Ami az enyém lehet, az enyém is lesz, ami a másé, az is lehet az enyém – általánosságban ez a hozzáállásuk a világhoz.
Mit rontottam el?
– ez is egyike az áldozatok kérdéseinek, amiket maguknak tesznek fel.
Egyik nap „szeretlek-imádlak” van, másik nap szakítás
Bár vannak a nárcisztikus viselkedésnek olyan jelei, amikből felismerhető, ha nárcisztikus személyiségzavaros emberrel találkozunk, de elég nehéz kiszúrni. Ha az alább felsoroltak közül legalább két-három tényező egyszerre jelen van valakinél, gyanakodhatunk arra, hogy zavarral állunk szemben:
- Fontosságtudatban élnek, hiszik, hogy kiválasztottak, fontosabbak, mint mások.
- Fantáziálnak a hatalomról, ami lehet a szépség, az egzisztencia, a tehetség valamiben.
- Van csodálatigényük, dicsérni kell őket, ők nagyszerűek, okosak, szeretik, ha van hallgatóságuk az önimádatukhoz.
- Feljogosítva érzik magukat arra, hogy elképesztő dolgokat tegyenek, például, hogy elviszik a kocsit anélkül, hogy elkérték volna, szó szerint ellopják.
- Az együttérzés úgy, ahogyan van, hiányzik belőlük, az empátiahiány a legszembetűnőbb.
- Jellemző az irigység, szeretik, ha mások irigyek rájuk, de ők is irigyek.
- Arrogánsak, lekezelőek azokkal, akik a társadalmi hierarchiában alattuk állnak. (Érdemes megfigyelni a randikon, hogyan beszél a pincérrel az étteremben.)
Ha az első randin például azt tapasztaljuk, hogy órákon át tartó énbemutatót kaptunk, gyanús, hogy álomvilágot fest fel, hogy folyamatosan olyan mondatokat mond, amiket jólesik hallgatnunk, ha azt érezzük azonnal, hogy mennyire szeretnénk egy ilyen ember társa lenni, hogy elbűvölő, akkor vizsgáljuk meg még egyszer a helyzetet pár lépés távolságból is.
Amíg egy normál párkapcsolatban a közösen töltött minőségi idő és a kölcsönösség a legalapvetőbbek, addig egy nárcisztikus személyiségzavarossal a viták arról szólnak, hogy ő le akar győzni minket, hogy minden körülötte forogjon a párkapcsolatban. Folyton tesztelni fog minket, a végleteket tapasztalhatjuk meg vele. Jellemzően ott lesz a gyermeki sebezhetősége is a kapcsolatban, a „miért utasítasz el te is”, és hasonló kérdésekkel manipulál majd folyamatosan. Megtalálja a sebezhetőségünket és ellenünk használja, tiszta szadizmus is felfedezhető. Sekélyes érzelmek tapasztalhatók, egyik pillanatról a másikra vált hangulatot. Belső üresség jellemzi őket, aminek köszönhetően tényleg fantáziavilágban élnek. Ez a családi háttér miatt van: a szülők a személyiségzavar fő okai. A súlyos mondatokat az előadáson résztvevők szó szerint körmölték, ebből is látható, hogy sokan érintettek a témában.
Nincsenek tudatában annak, hogy kárt okoznak
Az előadó szerint ezt a személyiségzavart nem szervi elváltozás okozza, és még csak nem is gyógyszer vagy drog váltja ki. Az érzelmileg elhanyagolt gyerekekből lesznek később a nárcisztikus személyiségzavaros felnőttek. Alapvetően kétféle típust különböztet meg a pszichológia:
- a grandiózust, azaz a vastag bőrűt, illetve
- a vékony bőrűt, amit sokkal nehezebb felismerni.
Ez utóbbi típus kifejezetten szorongó, gátlásos, elvárja, hogy dicsérjék, kevés barátja van. Mindkét típus komoly sebzettséggel él együtt, nem pszichopaták, ugyanis nincsenek tisztában azzal, milyen fájdalmat okoznak a környezetüknek. A pszichopaták szánt szándékkal teszik azt.
A normális anya-gyerek kapcsolatban a szülő nemcsak fiziológiailag, hanem érzelmileg is életben tartja a csecsemőt, tükröt tart neki, magyarázza az előadó a feszülten figyelő hallgatóságnak az előadáson. Ha a gyerek megijed valamitől, anya odamegy, rámosolyog, és a gyerek érzi, hogy biztonságban van. Nem mindegy, hogy anya megölel, vagy hogy anya nincs ott. A nárcisztikusoknál ez utóbbi történik, anya valamiért nincs jelen a gyerek életében: vagy azért, mert depressziós, vagy azért, mert beteg van a családban, akit gondozni kell, vagy azért, mert ő maga is nárcisztikus. A magányos gyerekek azt tanulják meg, hogy ők nem számítanak.
A másik kiváltó ok lehet az is, ha anya túlajnározza a gyereket: az én gyerekem legyen a legszebb, legjobb, legtökéletesebb, és ezzel a maga képére igyekszik formálni a gyerekét. Akinek emiatt nem alakul ki a saját személyisége, belső üresség lesz jellemző az életére, hiszen nincs meg benne a tudat, kicsoda ő. A gyerek, ha nem tud gyerek lenni, az egyértelműen kiváltó ok lehet a nárcisztikus személyiségzavarra.
Mit tehetnék, hogy újra együtt legyünk?
– kérdezik maguktól az áldozatok.
Felnőttként a nárcisztikus a maga köré épített látszatvilágot nem engedi el, idealizál, becsmérel, függőségek jellemzik – például a szexuálterapeuták szexfüggőként találkoznak nárcisztikusokkal –, de a boltkórosság, az alkoholfüggés is jelen lehetnek. Ő van a középpontban, ami abban is megnyilvánulhat, hogy idegen nőknek írogat akkor is, ha elvileg minden rendben a kapcsolatában. Csak azért teszi, hogy rá figyeljenek, hogy vele foglalkozzanak. A kettősség jelen van, egyik pillanatban istennek hiszi magát, a másikban előbukkan a sebezhető énje, és azt mondja, hogy ő egy senki, semmi. A figyelemirányításuknak módja többféle is lehet, elképzelhető, hogy a segítő szakmában helyezkednek el, jóságos Teréz anyaként, hogy mindenkinek jó legyen, de átlépik a határokat, és a segítés címén manipulálnak.
A nárcisztikus személyiségzavaros férfi sajnos az a pasi típus, akibe jó beleszeretni
– foglalja össze a lényeget Barkász Heléna az előadás vége felé. Sanszos, hogy azok, akik nehezen tudnak kilépni egy ilyen párkapcsolatból, a saját családjukban is találkoztak nárcisztikus személlyel. Ennek következtében egyszerűen szocializálódtak arra, hogy ilyen ember mellett érezzék magukat biztonságban, ez a viselkedés lesz számukra ismerős. A rengeteg fájdalom miatt a környezetben élők gyakran kérdezhetik: miért vagy még vele? Erre nehéz válaszolnia annak, aki ebben él, ahogyan iszonyú nehéz kimásznia is a kapcsolatból. Csak úgy lehetséges, ha a saját határait betartatja a nárcisztikussal, hogy szán időt arra, hogy önmagát töltse lelkileg.
Fontos megfigyelni és leírni, mit vett el tőlünk, milyen negatív dolgokat tudunk felsorolni a vele töltött idő alatt. A legfontosabb kérdés, amit fel kell tennünk, ha felismerjük, hogy egy nárcisztikussal élünk párkapcsolatban, hogy mennyi időnk marad mellette magunkra.
A nárcisztikusok lehetnek természetesen nők is, és ők is kifejezetten bántóak tudnak lenni, ez lehet érzelmi és fizikai is. Bárki, aki felismeri, hogy személyiségzavaros emberrel él együtt, jegyezze meg, hogy nem kell a sérült fél anyukájává válni, be kell tartani a határokat, és azt is tudni kell, hogy a szerelem nem csodaszer, ami mindent megold. A nárcisztikus személyiségzavart a legjobb pszichológusok sem tudják „meggyógyítani”.
Az előadás végét tapsvihar zárta, és aztán kérdésekre is válaszolt a klinikia szakpszichológus. Többen arra voltak kíváncsiak, mégis mi különbözteti meg a pszichopatáktól a nárcisztikus személyiségzavarost.
A szemekben az látszott: sokan azért mentek el erre az előadásra, hogy végre választ kapjanak a párkapcsolatukban átélt fájdalmakra.
Kiemelt kép: 24.hu/Karancsi Rudolf
