Négy éve hozták nyilvánosságra azt a beszédet, amit II. Erzsébet brit királynő, a harmadik világháború kitörése esetén idézett volna népéhez, 1983-ban. A dokumentumot négy éve hozták nyilvánosságra a szigetországban, de napjainkban aktuálisabb, mint valaha.
Észak-Korea nem nyugszik. Bő két hét telt el azóta, hogy Kim Dzsongun diktatúrája átlőtt egy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát lőtt át Japán felett, hogy az atomháború rémképével hozza frászt a világra. Aztán amikor mindenki nagyjából megnyugodott, megismételték a mutatványt.
Japán északkeleti részén ismét óvóhelyre küldték az embereket, Szuga Josihide, az ország kormányának főtitkára péntek reggel azt mondta, hazája nem tűri a sorozatos provokációt, és sürgős válaszlépésre kérte legfontosabb szövetségeseit, az Egyesült Államokat és Dél-Koreát. Mun Dzse In, dél-koreai elnök kijelentette, hogy hazájának megvan hozzá az ereje, hogy menthetetlenül elpusztítsa északi szomszédját.
Bár a világ józan hatalmai továbbra is gazdasági szankciókkal, vérontás nélkül akarják megoldani a helyzet, az tovább eszkalálódik. Soha ilyen komolyan nem fenyegette még a világot egy lehetséges atomháború kirobbanása, a hidegháború óta. Pedig akkoriban mindenki felkészült a lehető legrosszabbra.
1983-ban még a királynő beszédét is megírták arra az esetre, ha kitörne a harmadik világháború. A terv szerint, a szöveget egy stúdióban olvasta volna fel II. Erzsébet, majd a felvételt lejátszották volna a rádiók. Végül azonban a beszéd rögzítésére sem került sor, a létezéséről is csak annak a törvénycsomagnak köszönhetően tudunk, mely alapján Nagy Britanniában, bizonyos kormányzati dokumentumokat a megalkotásuk után harminc évvel automatikusan nyilvánosságra hoznak, a Nemzeti Archívumban.
A beszéd, ami egy tavaszi hadgyakorlathoz készült, a forgatókönyv szerint, március negyedikén, pontban délben hangzott volna el. A királynő először visszautalt a legutóbbi, hagyományos, karácsonyi beszédére, majd a háború őrületéről beszélt, amit hazája egy új gonosszal szemben vív meg.
„Amikor három hónappal ezelőtt utoljára szóltam hozzátok, mindannyian a családi karácsony melegét és boldogságát élveztük. Semmi sem tűnt távolibbnak a háború borzalmainál akkor, amikor a családommal a karácsonyfa körül ünnepeltünk.
Most mégis a háború őrülete járja át újra a világot, és a mi bátor hazánknak ismét arra kell készülnie, hogy dacolva minden eséllyel, túlélje azt.
Soha nem felejtem azt a szomorúságot és büszkeséget, amit a húgommal akkor éreztünk, amikor apám inspiráló szavait hallgattuk a rádióból a gyerekszobánkban, 1939 szeptemberében. Soha, egy percig sem nem gondoltam, hogy valaha rám is hasonló kötelesség hárul.
De hiszem, hogy akármilyen borzalmak várnak is ránk, azok a képességeink, amik már kétszer segítettek bennünket a szabadságunk megőrzésében, ebben a szomorú században, most is előnyünkre válnak.
A férjemmel mi is osztozunk a rettegésben azokkal, akiket fiaik, lányaik, férjük, vagy testvérük hagyott hátra, hogy a hazáját szolgálhassa. Szeretett fiam, Andrew ezekben a percekben is harcban áll az egységével, és mi folyamatosan imádkozunk a biztonságáért, ahogy az összes hazáját szolgáló nő és férfi biztonságáért is, legyenek akár itthon, akár külföldön.
A családokat összefűző erős kötelék a mi legnagyobb védelmünk az ismeretlennel szemben. Ha családok együtt maradnak, és menedéket adnak azoknak, akik magányosak és védtelenek, akkor életben maradunk, akkor nem törhetünk meg.
Ahogy összetartva harcolunk meg az új gonosszal, imádkozzunk a hazánkért és a honfitársaink jólétért, bárhol is legyenek.
Isten áldja mindnyájukat.”
