Gyerekkorom óta időről időre emlékeztetem magam (de legalábbis az életemben bekövetkező fordulatok engem) erre a “törvényre”, amely ebben a megfogalmazásban egyébként csak úgy két éve, Marcsi barátnőm Sat Nam jógaóráinak látogatása óta lebeg a szemem előtt mottóként. Akkoriban, egy-egy pozíció kitartásakor sokszor ezzel segített át bennünket a holtponton, amikor azt hittük, ennél többet nem tudunk kihozni a comb- vagy karizmainkból. És dehogyis nem! Hetekkel később fantasztikus volt megtapasztalni, hogy egyre többet és többet bír el az a kar, illetve, hogy egyre jobban (vagyis inkább egyáltalán) látszanak a tónusok.
Ki mint vet, úgy arat – mondhatnánk szofisztikáltabban. Sokan hajlamosak elfeledkezni erről a szabályról, és idejekorán feladják az elhatározásaikat: legyen szó csak arról, hogy valaki néhány kilótól szeretne megszabadulni, esetleg egy új idegen nyelvet elsajátítani, netalántán új üzleti vállalkozásba fogni, de az is lehet, hogy épp személyiségünk csiszolgatásán dolgozunk.
Áldás vagy átok (felesleges is ezen gondolkozni), olyan világot élünk, ahol elképesztő verseny megy az időért, és ha nem látjuk azonnal “áldozatos” munkánk első eredményeit, kedvünk szegetten fordítjuk is tekintetünket egy újabb cél felé, hátha az majd sebesebben elhozza az oly áhított siker megtapasztalásának élményét. Pedig – ahogy Szepes Mária is fogalmaz –
minden félbehagyott munka, be nem fejezett mű, megszegett ígéret, nem teljesített fogadalom, helytállás elől való elfutás feltépett véna a lelkünkben, amelyen át elvérzik az önbizalmunk.” Az írónő szerint „sérült, kivérzett önbizalmunk gyógyításánál a legfontosabb az, hogy soha semmiféle munkát, apró feladatot félbe ne hagyjunk, mert ezek mind nyitott sebek, amelyeken át kreatív erőink folynak el”.
Az egyik népszerű amerikai on-line életmód-magazin a minap egy rövid interjút készített kedvenc gasztrobloggeremmel, Ella Woodwarddal arról, hogy a szenvedélyébe naponta befektetett energia hogyan térül meg, miként materializálódik anyagi síkon.
Ella inspiráló életútjáról korábban már írtam, a vele való találkozás (is) pedig csak megerősített abban, hogy tényleg érdemes kitartani bizonyos elhatározásaink mellett.
Az Ellával készült interjú végén a bloggerhölgy olyan szemet gyönyörködtető vega ragujának receptjét közölte a MindBodyGreen, amellyel első látásra szerelembe estem, úgyhogy nem igazán volt kérdés, hogy mi lesz a vasárnapi ebéd.
Húsmentes, ugyanakkor mégis tartalmas, különleges zöldségragu, amelyet még azok sem tudnak elrontani, akik eddig csak a rántotta készítésével próbálkoztak.
Hozzávalók 3 adaghoz:
- 1 konzervdoboznyi (egész) paradicsom (400 gr)
- ½ konzervnyi kókusztej (Aroy-D márkájú, 400 ml-es tej felét használtam)
- 1 nagyobb édesburgonya
- 1 nagyobb, felkockázott padlizsán
- 2 bögre friss spenótlevél
- ½ konzervdoboznyi főtt csicseriborsó
- 3 ek. sűrített paradicsom
- 2 ek. almaecet
- 2 tk. őrölt kurkuma
- 2 tk. őrölt kömény
- ½ tk. cayenne bors
- 2 gerezd fokhagyma
- friss koriander
- barna vagy basmati rizs vagy quinoa
A felkockázott édesburgonyát (kb. 15 perc) alatt egy kisebb fazékban pároljuk puhára, majd ha kész, tegyük félre.
Egy nagyobb lábosban keverjük össze a paradicsompürét, az almaecetet, a fokhagymát, a fűszereket, némi sót és egy kis olívaolajat, és ezt a keveréket (szószt) kb. 2-3 perc alatt forraljuk fel.
Ezután adjuk hozzá a kókusztejet, a paradicsomokat, a padlizsánkockákat, az édesburgonyát, némi sót, borsot és az egészet forraljuk fel ismét. Ezután alacsonyabb fokozaton, kb. 18 percig (legalábbis addig, amíg a padlizsán kellően puha lesz), időnkénti kevergetés mellett főzzük tovább a ragut, majd keverjük hozzá a spenótot és a csicseriborsót is, és még további 10-12 perc erejéig főzzük tovább a keveréket.
Tálaljuk rizzsel vagy quinoával, bolondítsuk meg friss korianderrel.
Bon appétit!
