„Szerinted van valaki rajtam kívül, akinek október másodikán ez a baja?” – kérdezte a zaklatottságtól fuldokolva a barátnőm, én meg tele szájjal bólogattam, mert a telefonban nem látni. Hogyne lenne. Nem vagyok sem kegyetlen, sem teátrális, csak tisztában vagyok vele, hogy október másodikán már több családban kitört a balhé a karácsony miatt.
Itt az ideje, hogy beszéljünk róla, hiszen a polcokon már ott sorakoznak a Mikulások, a halogén tökök ünnepe hamar múlik, a temetőkben is elhervadnak a drablék, pláne, ha jön egy gyenge fagy.
A gyertyák lángja ellobban, és nem marad más hátra, mint bekuckózni egy meleg, kockás plédbe egy bögre forró habos kakaóval és tönkretenni a másik karácsonyát. A szeretet jegyében. Mert mi egy szerető család vagyunk. Akkor is.
Szóval, a barátnőm október másodikán veszett össze először az anyjával és a húgával a karácsony miatt, a vasárnapi rántott hús fölött. Először csak a feszültség lett tapintható. Az igazi veszekedés mosogatás közben tört ki, mikor elhangzott a legfőbb és megtámadhatatlan érv: és mit szól a falu?!
Mert karácsonykor együtt a család. Akkor is, ha apa/nagypapa olyan részeg lesz megint, mint a disznó. Akkor is, ha anya/az idősebbik lánytesó végig piszkálódik, netán megsértődik valami apróságon és duzzog, vagy végigsírja a karácsonyi vacsorát, mert a mártírság nagykönyvében éppen ez a fejezet jön.
Tavaly betegen készült és sütött-főzött, és összeesett a Mennyből az angyal közben, attól idén nem kell tartani. Akkor is, ha négy gyerekkel, és egy Suzukival kell anyukához hazamenni, háromszáz kilométerrel arrébb, a zergebasztán. Mert szegény, el sem tudná képzelni, hogy ne nála legyen a karácsony, elalszanak a gyerekek a földön is, nem, hát akkora az izgalom úgyis.
Az első karácsony a friss házasok első nagy próbatétele. Mert szerencsétlen nyomorultak csak hiszik, hogy ők egy család. Dehogy. A szülők kezdettől fogva tisztában vannak ezzel, hiszen megmondták a tanácsházán is: nem elveszítették a gyermeküket, hanem nyertek egy lányt. Illetve egy fiút. Ennek megfelelően mindkét anyuka azt hiszi, hogy ő a család. És miért akarnának a GYEREKEK egyedül karácsonyozni, hát jönnek az Imikéék is, évek óta nem ültük ennyien körül az asztalt! Mióta a dédi meghalt, azóta!
A fiatalok persze próbálják elmagyarázni, hogy ez az első közös, és valójában szeretnének elutazni, fel, a hegyekbe, egy csendes kulcsos házba, együtt lenni, nagyokat sétálni, zenét hallgatni és pihenni, de ekkor kitör az Armageddon.
A két anyuka, akik egyébként nem állhatják egymást túlságosan, egymás hívogatja kétségbeesve telefonon, és mindkettő ugyanazt sipítja: beszélj már velük te, rád bezzeg hallgatnak! A nemtelen cél érdekében bevetnek mindent, sírás, fenyegetőzés, némaságba burkolózás, eget rengető veszekedés. Egyébként is, a papa lehet, hogy jövőre már nem lesz velünk, de ezek csak magukra gondolnak!
A fiatal pár lassan, de biztosan beadja a derekát, ki-ki könnyek vagy ordítozás között, mert szeretik egymást, mert majd huszonhatodikán este csak az övék lesz az ünnep és majd akkor úgy lesz minden, ahogy szerették volna. Egy kicsit. És jövőre csak ketten. Ezt meg kibírjuk, összeszorított fogakkal is, ugye? Persze.
Szeretlek. Én is szeretlek. (Jövőre se mennek sehova, csak egy évvel később már elhangzik, hogy a te hülye anyád. Tíz év múlva a rohadt karácsonyok a válóokok közé tartoznak.)
Ha valami csoda folytán a GYEREKEKBEN fel sem merül, hogy nem mennek haza karácsonyra, akkor is van balhé, csak akkor az ünnepi hierarchia miatt. Tessék?! Hogy ezt én találtam ki, nincs is ilyen? Dehogynem, köznapi nyelven megfogalmazva úgy hangzik, tavalyi is az anyósodéknál voltatok Szenteste, idén mi jövünk. Mert kit érdekel, hogy a GYEREKEKNEK egy véget nem érő rohanás a karácsony, és autóban ülve töltik az egészet, majd második nap vezetnek felváltva százötven kilométert. Csak oda. Harmadnap úgyis a keresztanyuékhoz hivatalosak és idén ők viszik a mamát is, úgyhogy még útba is esik. A nászasszony meg lehetne tekintettel a családra, egyszer életében. Az esküvőn meg minden úgy volt, ahogy ő akarta. Olyan is lett, édes Istenem, még mindig a sírás kerülget, ha rá gondolok, a Manyiék a mai napig felemlegetik. Szégyen!
És ha valaki, mint a barátnőm, renitenskedik és szeretne úgy ünnepelni, ahogy szeretne, jelesül: egyedül, akkor az semmi jóra ne számítson.
Anyaszomorító, a család fekete báránya és az ’éppen olyan vagy, mint az a hülye Géza bátyád, az is csak ment a saját feje után’ lesz egy személyben, a szívtelen, az érzéketlen, az önző, akiben nincs szeretet és akitől nem is vártak mást.
Mert ha véletlenül ezután is úgy dönt, hogy mégis úgy karácsonyozik, ahogy szeretne, akkor egye meg azt a fekete lelkét a bűntudat, rágja a szívét a három napon át. Nehogy még a végén jól érezze magát! Persze az a karácsony (mert a feneketlen bűntudat miatt többet meg nem fordul a fejében, hogy külön töltse az ünnepeket) úgy tizenhét évig lesz felemlegetve minden alkalommal, és anyuka szeme mindig könnyben fog úszni. Mert annyira fájt. Majd beleszakadt a szíve.
Mert a karácsony szent. Mert karácsonykor együtt a család. Mert mit szól a falu és mert a magazinok úgyis azt írják majd, brit tudósok szerint azért van sok veszekedés, mert az év közben felgyülemlett feszültség és stressz robban, hisz nem tanultunk meg lassítani, belerohanunk a karácsonyba. Esetleg azt, hogy mindenki annyira szeretné, hogy gyönyörű, tökéletes és emlékezetes legyen, hogy nem fér bele egy apró hiba sem. Pedig milyen egyszerű lenne, ha leírnák az igazságot: sok helyen azért szar a karácsony, mert azokkal kell tölteni, akikkel nem akarjuk.
És nincs az az angyalka, aki ezt feledtetni tudja.
