Nos, az, hogy az embernek – függetlenül attól, hogy férfi, vagy nő-e az illető – egy idő után akadnak barátai az ellenkező nem képviselői közül, magától értetődő. A barátkozásban a férfiak valamivel nyitottabbak: az erre vonatkozó felmérésekből ugyanis kiderült, hogy a két nem közül nekik több az ellenkező nemű „barátjuk”.
A közelmúltban a Wisconsin-Eau Claire Egyetem kutatócsoportja arra szánta el magát, hogy kideríti, mi rejlik ezeknek az úgynevezett „plátói kapcsolatoknak” a hátterében. A 400 felnőtt bevonásával készült vizsgálat kiderítette, hogy bizony érzelmek: vonzalom és szexuális vágy, függetlenül attól, hogy az érintettek mit gondolnak az adott barátságról.
A vizsgálatot vezető April Bleske-Rechek szerint ennek oka az, hogy a „plátói barátság” az emberiség történetét tekintve relatíve új dolog. A felmérés szerint a férfiaknak megy nehezebben, ők azok, akik már az első pillanattól kezdve valamilyen mértékű vonzalmat éreznek „barátnőjük” iránt, aminek oka az, hogy az esetükben még akkor is működik a párválasztó ösztön, ha csak „barátkoznak”.
Rossz hír, hogy az elmélyült férfi-nő barátság mindenképpen az aktuális párkapcsolat rovására megy: az anonim megkérdezésben részt vevők állítják, hogy boldogtalanabbnak érezték magukat a partnerük mellett, amikor elmélyült, baráti kapcsolatban álltak egy ellenkező nemű baráttal.