A luxembourgi intézmény ítélete az Európai Unió és Olaszország vitája végére tesz pontot: egy 2003-ban hatályba lépett olasz törvény ugyanis lehetőséget biztosít a kifejezés használatára.
A vita lényege, hogy Európa számos országában – jellemzően például Nagy-Britanniában – elterjedt gyakorlat, hogy részben növényi zsíradékokkal helyettesítik a kakaóvajat a csokoládékban, szemben a kakaópárti országokkal, köztük Belgiummal és Olaszországgal.
Az EU csokoládécímkézésről szóló 1999-es jogszabálya a két csokoládékultúra eltérő felfogása között próbál kompromisszumos megoldást találni oly módon, hogy a csokoládé elnevezést fenntartja mindkét típusú édességre, míg a csokoládé minőségének, kakaótartalmának jelzését az összetevők közé utalja. Ezt a szabályt sértette meg az olasz törvény, hiszen lehetővé tette, hogy a termék nevében is utaljanak a minőségre.
A magyarországi előírások alapján tejcsokoládé esetében 25 százalékos, étcsokoládénál 35 százalékos kakaószárazanyag-tartalom fölött számít a termék csokoládénak.