Élet-Stílus

Eljött a varjú éve

admin
admin

2009. 01. 26. 15:55

A városokat télen ellepő népes varjúcsapatok látványa csalóka,: zömük északról érkezett vendég nálunk: a hazai állomány ennél jóval szerényebb. A vetési varjak védelme azért is kiemelkedően fontos, mert rajtuk múlik a veszélyeztetett kék vércse túlélése – 2009 a varjú és a vércse éve.

Az idei Év madara programban rendhagyó módon egyszerre két fajra esett a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) választása. Az egész éves programsorozat célja, hogy tényleges veszélyeztetettségükre, állománycsökkenésük okaira és a megoldási lehetőségekre hívják fel a figyelmet.

Vetési varjú (MME/Lóki Csaba)

Vetési varjú (MME/Lóki Csaba)

A kék vércse és a vetési varjú azért alkotnak párt, mert az előbbi rá van utalva az utóbbira: a telepesen költő kék vércsék a szintén telepesen fészkelő vetési varjak fészkeit használják a varjú fiókák kirepülését követően. Ha viszont kevés a varjú, akkor kevés költőhely jut a fokozottan védett vércséknek is.Más védett madaraink – például csóka, erdei fülesbagoly – is rászorulnak a „kulcsrakész lakásra”, de a kék vércse kifejezetten ezeket a fészektelepeket igényli.

Téli vendég, nyári varjú

A késő őszi – téli hónapokban Magyarországon látható vetési varjak nagy része telelni érkezik hozzánk az északkeletre fekvő, kiterjedt orosz és ukrán síkságokról. Számukat az adott évi téli időjárás határozza meg. Az enyhébb teleket költőterületükön is át tudják vészelni, azonban a náluk fellépő zord időjárás esetén a mi éghajlatunk kedvezőbb életfeltételeket kínál számukra, így átmenetileg megsokszorozódik varjaink száma.

(MME/Lóki Csaba)

(MME/Lóki Csaba)

A hazai vetési varjú költőállomány ezzel ellentétben egész évben állandó, a kutatási adatok szerint télen sem hagyják el a Kárpát-medence területét. A madarak téli táplálékforrása lehet a hóval kevésbé fedett mezőgazdasági táblákon ilyenkor is nagy sűrűségben előforduló mezei pocok. Parkokban, ligetekben gyűjtik a tápanyagokban dús diót, törökmogyorót, amit erős, vésőszerű csőrükkel könnyen feltörnek. Ugyanakkor a városszéli, fedetlen szeméttelepek szerves hulladékai és az odaszokott kis rágcsálók egerek, patkányok is vonzerőt jelentenek számukra.

A vetési varjú természetes táplálékában az állati eredetű táplálékforrások szerepelnek nagyobb arányban., főképp a talajlakó rovarok lárváit kedvelik, amelyek a talajművelés során kerülnek felszínre a szántóföldeken. Erre utal nevében a vetési szó.

Szép lassan eltűnnek?

A múlt század első felében, 1942-ben történt első kiterjedt vetési varjú állományfelmérés adatai szerint az akkori költőállomány 270 költőtelepén mintegy 170 ezer pár volt. A vetési varjak olyan hatalmas fészektelepeken költöttek, hogy a felmérés részletesen csak a legalább 100 páros telepekkel foglalkozott. Számuk ma mindössze 25 ezer párra tehető, ami lényegében az 1980. évi, eddigi legnagyobb állománynak egy tizede.

A vetési varjak kolóniái összezsugorodtak és sok helyről eltűntek. A hazai állomány alaposan megfogyatkozott az 1980-tól közel húsz éven át folyamatosan végzett mérgezések és állománygyérítés következtében.. A 2006-ban, immár az MME kék vércse védelmi LIFE Nature programjának keretében végzett állományfelmérés további, lassú apadást és elaprózódást jezett.
Összeütközés a gazdákkal

(MME/Lóki Csaba)

(MME/Lóki Csaba)

A nagymértékű létszámcsökkenésnek összetett oka van. Az elsősorban mezőgazdasági rovar- és rágcsáló kártevőket fogyasztó vetési varjú eredeti táplálékforrása az intenzív mezőgazdasági termelés erőteljes vegyszerhasználata következtében megfogyatkozott, a madár táplálékváltásra kényszerült. Nagyobb arányban jelentek meg táplálékában az energiadús magvak, zsenge növényi részek, amivel már érzékeny károkat okozott a gazdáknak.

A varjút mezőgazdasági kártevőnek kiáltották ki. Eleinte időszakosan, majd 1971-től kezdve egész évben vadászható faj lett, hatékony gyérítését azonban a lőfegyver és a mérgezés sem oldotta meg. Ezért 1981-ben kezdték el alkalmazni az egyidejűleg betiltott, a varjúfélékre különösen erősen ható méreggel kezelt tyúktojás csalétek használatát. Ezt a rendkívül hatékony gyérítési módot nevezték F1-es eljárásnak, melynek bevezetése jelentette a legnagyobb csapást a hazai vetésivarjú-állományra.

Sok faj pusztul a varjúval

A módszert 15 éven keresztül használták rendszeresen a tavaszi időszakban, melynek eredményeként az az első három év alatt felére esett vissza az állomány, és két évtized alatt drasztikusan tovább csökkent. 1996-ban emiatt újabb kíméletet rendeltek el, de az F1-es eljárás használatának tiltása joghézag miatt a gyakorlatban nem érvényesült. Ellentmondásos jogszabályok voltak érvényben még 2001-ben is, amikor védetté nyilvánították a fajt.

Amint az felmérések rámutatnak, a szinte korlátozás nélküli, indokolatlanul radikális pusztítást a védelmi intézkedések ellenére sem tudta még kiheverni az állomány. A vetési varjú fészektelepeinek csökkenése azonban más, az ezeket a telepeket kihasználó, védett fajok szaporodására is kedvezőtlenül hat.

Zöldhullám

A természet- és környezetvédelem aktuális problémáiról olvassa öt hazai zöldszervezet közös blogját a FigyelőNeten

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.