Élet-Stílus

Vb 2006: nem túl izgalmas nyári élmények

admin
admin

2006. 12. 16. 10:00

Sepp Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke azt találta mondani, hogy a vb-k történetének legjobb tornája volt az idei. A FIFA vezetője leginkább a rendezést illetően méltatta a németországi tornát, a színvonal ugyanis elmaradt a várttól, arról nem is beszélve, hogy ezúttal nem akadtak kiemelkedő egyéniségek és látványos mérkőzések.

A nagycsapatok domináltak

A 2006-os világbajnokságra nyolc olyan csapat is megváltotta a helyét, amely eleddig legfeljebb csak a televízióban követte nyomon a labdarúgás nagy eseményét. Ilyen Angola, Elefántcsontpart, Ghána, Togo, Trinidad és Tobago, Csehország, Szerbia-Montenegró, valamint Ukrajna – az utóbbi három önálló országként először szerepelt vb-n.

Az afrikai csapatok régóta várt áttörése ezúttal is elmaradt, de Ázsia reprezentánsai sem nyújtottak maradandót, nem úgy mint négy évvel ezelőtt, amikor is Dél-Korea – persze jókora hátszéllel – a döntőért játszhatott. Tömören fogalmazva: a meglepetésnek, a világraszóló szenzációnak, mint mondjuk, Törökország bronzérme 2002-ben, nyoma sem volt, elvégre a németországi seregszemlén tort ült a nagy futballnemzetek dominanciája. (Zárójeles megjegyzés, hogy a nemzetközi szövetség a “kicsik” felzárkóztatására vonatkozó törekvése finoman

sport.lap.hu

Tekintse meg vb-mellékletünket!

fogalmazva sem járt sikerrel – eddig legalábbis.)

Ha csak a legjobb nyolc mezőnyét vesszük a górcső alá, az újonc Ukrajna és a 2004-es Eb-n ezüstérmes Portugália kivételével csupa korábbi világbajnok játszott a negyeddöntőért. A négy közé viszont már csak európai csapat jutott, ami ugyan érdekes, címlapos sztori, ugyanakkor nem példanélküli a vb-k történetében. Korábban az 1934-es, az 1966-os és az 1982-es, valamennyiszer Európában rendezett seregszemlén fordult elő, hogy a végső szakasz öreg kontinens belügyévé vált. A miértre nincsen egzakt válasz.

Szamba, tangó – rosszul kivitelezve

A brazilok korán távoztak Németországból (EPA)


A világbajnokságot megelőzően a legtöbb fórumon Brazília- Argentína döntőt jósoltak, ami a vb-t felvezető – szintén németországi – Konföderációs Kupa alapján nem is volt minden alap nélküli. A címvédő Brazília a legjobb nyolc között vérzett el, akárcsak az argentin együttes – ugyanakkor más-más okok miatt. A selecao tulajdonképpen az első ütőképes ellenféllel, Franciaországgal szemben alulmaradt. Teljesítménye elmaradt a vártól, csak a japánok elleni csoportmeccsen sziporkázott, a horvátok, az ausztrálok és ghániak ellen azonban a közepes produkció is elég volt a diadalhoz.


A franciák ellen viszont már nem.

A címvédő lebőgésének okai leginkább abban keresendőek, hogy a gárda minden egyes tagja kulcsfontosságú játékos, a legfőbb tehercipelő a klubcsapatában, és mint ilyen, roppant fárasztó szezonnal a háta mögött, fásultan érkezett meg Németországba. Főleg Ronaldinhóból, de a társaiból is hiányzott a frissesség, az energia, és az eredményesség szempontjából a Ronaldo körüli műbalhé (elsősorban a súlyával élcelődtek) is jócskán ártott.

A brazilokkal ellentétben Argentína a reguláris szakaszban ellenállhatatlan volt, a hollandok elleni békés remit leszámítva, valamennyi találkozón csillogott-villogott, mint az a kupa, melynek a legnagyobb esélyese volt a csoportkör után. Az albiceleste kiesése egyértelműen Jose Pekerman nyakába varható, az edző egész egyszerűen eltaktikázta magát a németek elleni negyeddöntőben. Csapata 1-0-s vezetésénél, az eredmény őrzését szem előtt tartva lehozta a fazonszabász Juan Roman Riquelmét, ám alaposan ráfaragott erre a taktikai húzásra: az argentinok “magukra húzták” az ellenfelet, melynek eredménye hazai egyenlítés, illetve a tizenegyesek utáni búcsú lett.


Pekerman önkritikát gyakorolva le is mondott eztán.

Kispad: kis és nagy húzások

Nem az argentin kapitány volt az egyetlen, aki rossz húzásával többet ártott a csapatának, mint amennyit használt. A vb előtt esélyesnek kikiáltott angolok szakvezetője is kiérdemelné a citrom-díjat, ha lenne ilyen. Már az is érthetetlen, hogy miképp lehetett rábízni a szigetországi válogatott sorsát egy olyan szakemberre, akiről már jó előre tudni lehetett, hogy a világbajnokság után veszi a kalapját – ha nyer a csapat, ha szégyenteljesen szerepel.

A svéd Sven Göran Eriksson mindenestre óriási hibát vétett az együttes összeállításánál. Merthogy Steven Gerrard, Frank Lampard és David Beckham személyében egyszerre három vezértípus volt a pályán. Ez nem hangzik rosszul, szent igaz, csakhogy mind a hárman egymástól várták, hogy valaki végre markolja meg a szekérrudat, és állítsa helyes útra a csapatot. A több tábornok, mint katona helyzet ezúttal sem szült eredményt. Az angolok szürke futballjukkal együtt a vártnál korábban, a nyolc között búcsúztak.

Azért jó edzői húzásra is akadt példa. Itt van mindjárt Jürgen Klinsmann, aki az előre lesajnált német csapatot a vb egyik kiemelkedő alakulatává formálta a furcsa, amerikai módszereivel. Jutalma bronzérem lett. A torna előtt sokat bírált edző mindenkinek megtalálta a helyét az együttesben, és a házigazda meglepően jól és látványosan futballozott. Nagyszerűen alkalmazta, illetve ötvözte a szélsőjátékot és a két ékes, kombinatív támadófutballt, ha pedig arra volt szükség, átlövésből volt eredményes. Marcello Lippi, a világbajnok olaszok szakvezetője is bizonyította, mestere a szakmájának. A németek elleni elődöntőben a csapata védekezésre épülő masszív játékával alaposan kifárasztotta az ellenfelet, amikor pedig eljött a hajrá, az ősz hajú mester átállt a támadófutballra, három csatárt is a pályára küldött. Az eredmény ismert: az olaszok hosszabbításban két szép góllal a padlóra küldték a házigazdát.

Fő a védekezés!



Marcello Lippi, a gyõztes hadvezér (EPA)


Németországi tornán a támadófutball helyett a védekezés fontossága domborodott ki a stratégiákban. A kétcsatáros játékot felvállaló házigazda kivételével a 32-es mezőny valamennyi csapata az egycsatáros, úgynevezett vezetőékes szisztémát választotta. Ez persze még nem akadálya a látványos, gólratörő játéknak, csakhogy az abban az esetben vezethet eredményre, ha a középpályások és a szélsővédők megfelelően kiveszik a részüket az akciók építéséből. Ehhez azonban a fárasztó klubszezon után hiányzott dinamizmus és a frissesség a játékosokból.

Az edzői felfogásból is következik, hogy a színvonal a világbajnokság egészét tekintve a várt alatt maradt, kevés volt gól, az izgalmas mérkőzés, az unalmas sajnos annál több. Az sem véletlen, hogy a legszervezettebb, a legjobban védekező, mindössze két gólt kapó csapat, jelesül Olaszország ült a világ trónjára a berlini döntő után. Idevág, hogy 1994 után másodszor dőlt el büntetőkkel a kupa sorsa.

A torna 64 mérkőzésén 147 találat született, ez 2.297-os gólátlagot eredményez, ami nem túl magas. Sőt, a második legalacsonyabb, a mostaninál kevesebb gólt ugyanis csak az 1990-es seregszemle (2.212) hozott.

Kártyaparti: rekord lapjárás

Kétes dicsőség, hogy a laposztás tekintetében rekordot döntött a németországi világbajnokság. A játékvezetők összesen 345 sárga és 28 piros lapot osztottak ki. Csak a holland-portugál partin 20 lap villant, Valentin Ivanov orosz játékvezető kezében a sárga 16, a piros 4 alkalommal tűnt fel. A bíráskodás amúgy sem volt ideális, egyesek durvábban fogalmaznak, a lényeg, hogy a játékvezetés méltatlan volt a világ egyik legnagyobb sporteseményéhez.



Graham Poll nagyot bakizott (EPA)

Persze inkább a rendszerrel, mint a bírókkal van a baj. Egy benini sporttárstól ugyanis aligha várható el, hogy kifogástalanul “fújjon”, amikor a megelőző négy esztendőben nincsen komoly feladat elé állítva, fizikailag talán, lelkileg azonban már nem bír megfelelni egy világbajnoki meccs diktálta követelményeknek. A játékvezetők közül a legnagyobb hibát egyébként egy kipróbált ítész, az angol Graham Poll követte el a vb-n azzal, hogy csak harmadik sárga felmutatása után állította ki a horvátok egyik védőjét, Josip Simunicot.

Zidane a fejét használta – bosszúból

A fenti bírósztori egyike az emlékezetes eseményeknek, melyekből akadt még jócskán a világbajnokságon. A legkomolyabb visszhangja Zinadine Zidane akciójának volt, a francia klasszis a döntő hosszabbításában elvesztette a fejét, persze nem annyira, hogy ne tudja használni, ugyanis könyörtelenül mellbe bólintotta az őt állítólag az egész meccsen próvokáló Marco Materazzit, amiért piros lapot kapott. Cristiano Ronaldo sem éppen a sportszerűsége okán került a címlapokra (főleg Angliában), ugyanis miután kiprovokálta manchesteri csapattársa, Wayne Rooney kiállítását az angol-portugál negyeddöntőben, elégedetten és büszkén még ki is kacsintott a portugál kispadra.

Gól, gól, gól

Ha nem is esett sok gól, szép akadt bőven. Fabio Grossóé volt talán a legpazarabb és a legfontosabb is egyben: az olaszok baloldali védője a jobbösszekötő helyéről bombázta a labdát a kapu bal oldalába a németek elleni elődöntőben – ezzel el is döntötte a továbbjutás kérdését. Szintén dobogós helyen van Maxi Rodriguez Mexikónak lőtt kapásgólja, mellyel az albiceleste elbúcsúztatta a Közép-Amerikai riválist. A házigazdák zseniális támadója, Miroslav Klose az argentinok ellen szerzett látványos fejesgóljával 72 ezer embert ugrasztott talpra az Olimpiai Stadionban. A németek ezzel a találattal egyenlítettek a negyeddöntőben, ahonnan végül büntetőkkel léptek tovább.

A gólkirályi címet egyébként Klose szerezte meg öt találattal. A németek csatára mögött nyolcan végeztek három góllal, köztük Ronaldo is, aki a világbajnokságok történetének legeredményesebb játékosának vallhatja magát. A brazil 15 góljával a német Gerd Müllert előzte meg a vonatkozó rangsorban. Érdekes, és jellemző is egyben, hogy a vb-győztes olasz csapatból senki sem szerzett kettőnél több gólt, a 12 talján találaton tizen osztoztak.

Ami a különdíjakat illeti: a torna legjobbja a franciákkal ezüstérmet szerző Zinedine Zidane lett; a kapusok közül az olasz Gianluigi Buffonnak járt az elismerés; a legmarkánsabb teljesítményt nyújtó fiatal címet a német Lukas Podolski érdemelte ki; a fair play-versenyt Spanyolország és Brazília nyerte, míg a legszórakoztatóbb csapatnak az elődöntős Portugáliát vélték az ítészek.

Lehet, hogy sokan többet vártak a 2006-os világbajnokságtól, mégis sokat fogunk beszélni róla, ha másért nem, mert máris hiányzik a futball-vb.


XVIII. Labdarúgó-világbajnokság, Németország


Nyolcaddöntő:
Németország-Svédország 2-0
Portugália-Hollandia 1-0
Anglia-Ecuador 1-0
Argentína-Mexikó 2-1 – h.u.
Olaszország-Ausztrália 1-0
Svájc-Ukrajna 0-0, 11-esekkel 0-3
Brazília-Ghána 3-0
Spanyolország-Franciaország 1-3

Negyeddöntő:
Brazília-Franciaország 0-1
Anglia-Portugália 0-0, 11-esekkel 1-3
Olaszország-Ukrajna 3-0
Németország-Argentína 1-1, 11-esekkel 4-2

Elődöntő:
Portugália-Franciaország 0-1
Németország-Olaszország 0-2 – h.u.

Harmadik helyért:
Németország-Portugália 3-1

Döntő:
Olaszország–Franciaország 1-1 (1-1, 1-1, 1-1), 11-esekkel 5-3
Gól:
Materazzi (19.) ill. Zidane (7., 11-esből)
Kiállítva: Zidane (110.)
Berlin, 72 000 néző, v.: Horacio Elizondo (argentin)
Olaszország: Buffon – Zambrotta, Cannavaro, Materazzi, Grosso – Pirlo, Gattuso, Camoranesi (Del Piero, 86.), Perrotta (Iaquinta, 61.), Totti (De Rossi, 61.) – Toni. Szövetségi kapitány: Marcello Lippi.
Franciaország: Barthez – Sagnol, Thuram, Gallas, Abidal – Vieira (Diarra, 56.), Makelele, Ribéry (Trezeguet, 99.), Zidane, Malouda – Henry (Wiltord 107. perc). Szövetségi kapitány: Raymond Domenech.
A tienegyest berúgta: Pirlo, Materazzi, De Rossi, Del Piero, Grosso, ill. Wiltord, Abidal, Sagnol
A tizenegyest kihagyta: – , ill. Trezeguet

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2013. február 14.
Egy recepciós munkatárs a Microsoft Magyarország Kft. székházában, a főváros II. kerületében, a Graphisoft parkban 2013. február 14-én. A magyar kormány és a Microsoft Magyarország Kft. tavaly decemberben kötött stratégiai együttműködési megállapodást.
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.