A 78 éves Maestro négy és fél évtizedes pályafutása során több mint 400 film zenéjét komponálta, összesen ötször jelölték az aranyszoborra, de egyszer sem kapta meg. A római születésű Morricone a Santa Cecilia zeneakadémia hallgatója volt, zeneszerzőként és trombitásként szerzett diplomát – később számos híres filmzenéjében hangzanak fel hátborzongatóan szép trombitaszólók – és miután fiatal éveiben több római zenekarban is megfordult hangszerével, hamarosan megismerte őt az olasz művészvilág.
Sergio Leonénak köszönheti sikerét
Már 1955-től írt filmzenéket, miközben könnyűzenei lemezek hangszerelőjeként kereste kenyerét. Az igazi sikert azonban közel 10 évvel később egy régi iskolatársának, Sergio Leonénak köszönheti: 1964-es egymásra találásuk a filmtörténet egyik legendás párosának születését jelentette, nélkülük aligha születhetett volna meg az olasz western, amely hosszú évekre átvette a kifulladt amerikai vadnyugati filmek szerepét.
Morricone zenéje elválaszthatatlanná vált az olyan filmektől, mint az Egy maréknyi dollárért, A Jó, a Rossz és a Csúf vagy a Volt egyszer egy Vadnyugat. Ez utóbbinál az egymásra hangoltság már olyan szintű volt, hogy Leone Morricone zenei motívumaitól ihletetten írta meg a film forgatókönyvét. Feszültség, kihívás, kaland, romantika, büszkeség, bosszúvágy árad ezekből a muzsikákból, és ha a néző egyszer látta a filmet, utána már előhívja az agyából azokat a képeket, ha hallja a zené. Ilyen A Jó, a Rossz és a Csúf temetői párbaja, vagy a Volt egyszer egy Vadnyugat dermesztő szájharmonika-hangja.
A mai napig ezek a legnépszerűbb Morricone-zenék, amelyek még a rock-ra is hatottak. A 90-es években például a Metallica A Jó, a Rossz és a Csúf “aranyláz”-zenéjével nyitotta koncertjeit, napjainkban pedig avantgárd Mars Volta vonul be a színpadra az Egy maréknyi dollárért hangjaira.
Közeledik a 80. születésnapja
Elismerésére jellemző, hogy közelgő 80. születésnapjára jelenik meg a Sony BMG tisztelgő albuma, amelyen a zenei világ olyan különböző műfajokhoz tartozó csillagai vesznek részt, mint Sting, Luciano Pavarotti, Sarah Brightman, Roger Waters, Quincy Jones és természetesen a Metallica.
Pedig Morricone számos más nagy filmhez adta nevét és tehetségét. Dolgozott Pier Paolo Pasolinival (Teoréma, Saló avagy Szodoma 120 napja), az olasz horror atyjával, Dario Argentóval (Az üvegtollú madár), rajta hagyta a kézjegyét az olasz politikai krimi legnagyobb alkotásain (Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében, Todo Modo, A vasprefektus, A polip tv-sorozat), az ő zenéje csendül fel Pasquale Festa Campanile “szentségtörő” filmjében, A latorban, és akkor még nem is esett szó Giuseppe Tornatore filmjeiről: a Nuovo Cinema Paradisóról, Az Óceánjáró zongorista legendájáról vagy a Malenáról.
A magyar kapcsolat
Amerikai munkái közül A misszó és Az érinthetetlenek aratta a legnagyobb sikert. 2005-ben ő komponálta a Kertész Imre regénye nyomán forgatott Koltay Lajos-film, a Sorstalanság zenéjét is: egyes kritikusok szerint a muzsika “túlságosan szépre” sikerült, különösen a lágerbeli sorakozó amúgy döbbenetes képsorai alatt.
Kevésbé ismert, hogy Morricone már 1992-ben dolgozott magyar filmessel: Gyarmathy Lívia A csalás gyönyöre című alkotását zenésítette meg. Morricone, aki számos kortárs nagyzenekari, kamara- és kórusművet is komponált, többször fellépett már Magyarországon is. Legutóbb 2002-ben a Szegedi Szabadtéri Fesztiválon vezényelte szerzeményeit.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
