Tildy Zoltán

Ez az oldal az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutató Intézete Közalapítvány életrajzi anyagaiból készült.


Losoncon (ma: Szlovákia) született. Édesapja vármegyei tisztviselő volt. A pápai Református Teológiai Akadémián szerzett diplomát, majd egy évig az írországi Belfast Assembly College ösztöndíjasaként tanult. Szennán, majd 1921 és 1929 között Tahitótfalun volt lelkipásztor. 1924-ben másodmagával megalapította a Sylvester Irodalmi és Nyomdai Intézet Rt.-t. A magyar reformátusság egyetlen országos napilapján, a Keresztény Családon kívül szerkesztette a Téli Újságot, a Református lelkipásztort és a Magyarföldet. 1928 és 1932 között a Magyar Traktátus Társaság igazgató lelkésze, majd 1946-ig Szeghalom gyülekezetének lelkipásztora. Még 1917-ben belépett az Országos Függetlenségi és ’48-as Gazdapártba. 1922-től az Egységes Párt tagja. 1929-1930-ban Nagy Ferenccel és másokkal együtt megszervezte a Független Kisgazdapártot, amelynek ügyvezető alelnöke lett. 1936-tól a szeghalmi kerület, 1939-től a békési kerület országgyűlési képviselője. 1940 januárjától a párt megbízott ügyvezető elnöke. 1942-ben részt vett a Magyar Történelmi Emlékbizottság létrehozásában. Szorgalmazta a munkáspártokkal való szövetség megvalósítását. Az elsők között sürgette Kállay Miklós miniszterelnöknél, illetve magánál Horthy Miklósnál is a kiugrást, valamint ő volt az egyik szerzője az FKGP 1943. évi háborúellenes memorandumának is. A német megszállás után illegalitásba vonult. 1945 után országos pártvezető, a Független Kisgazdapárt című politikai hetilap szerkesztőségének vezetője. 1945 szeptemberétől 1946 februárjáig miniszterelnök, 1946. február 1-jén Magyarország első köztársasági elnökévé választották. 1948. július 30-án – arra hivatkozva, hogy vejét, Csornoky Viktort korrupció és hűtlenség vádjával őrizetbe vették – lemondatták. 1948. augusztus vége és 1956. május 1-je között házi őrizetben tartották Budapesten. 1956 szeptemberében felszólalt a Petőfi Kör gazdaságpolitikai vitáján. 1956. október 27-től Nagy Imre nemzeti kormányának, majd november 3-tól a koalíciós kormánynak államminisztereként gyakorlatilag miniszterelnök-helyettesi funkciót látott el. Ez idő alatt főleg a paraszti szervezetekkel és az egyházakkal épített ki kapcsolatot. Rádióbeszédeiben síkraszállt a többpártrendszer, a nemzeti függetlenség és a szabadság mellett, felszólított a Kisgazdapárt újjászervezésére is. November 4-én a szovjet kordonon keresztül távozott a Parlament épületéből. A Nagy Imre és társai-perben a Legfelsőbb Bíróság 1958. június 15-én hat év börtönbüntetésre ítélte. 1959 áprilisában idős korára (valójában betegségére) való tekintettel egyéni amnesztiával szabadult. Haláláig teljes visszavonultságban élt.