A lakók már tisztában vannak a városi nyár árnyoldalával, ami valójában nem is olyan árnyas, sőt, úgy tűnik, hogy egyre melegebb. A városok arculatához „hozzátartozó” aszfaltutak, járdák és téglaépületek tömkelege mind felerősítik a nyári nap melegét, mivel elnyelik és sokáig megőrzik a hőt. A jelenséget tovább fokozza, hogy a nagyvárosok területén koncentráltan jelentkezik az antropogén eredetű üvegházhatású gázok és légszennyezők kibocsátása, melynek legfőbb forrásai a közlekedés, az ipar és a háztartások fűtése és villamos energia felhasználása. A jelenséget városi hőszigetnek nevezik.
Az utóbbi évtizedek urbanizációs robbanása miatt a városi klíma a klímakutatás hangsúlyos területévé vált. A városi hősziget miatt a nagyvárosokban átlagosan 0,5–0,8 Celsius-fokkal magasabb az évi középhőmérséklet a környezetükhöz képest, de a hőmérsékletkülönbség télen akár 1,1–1,6 Celsius-fok is lehet. 
New York növényzetének térképe. Fotó:NASA
Stuart Gaffin, az amerikai Columbia Egyetem munkatársa vezetésével 2002-ben kutatás indult, melynek célja az volt, hogy műholdfelvételek és meteorológiai adatok segítségével megoldást találjanak New York város számára, amely szintén nem mentesül ez alól a probléma alól.
A kutatás során a 2002 legmelegebb napján, augusztus 14-én készült NASA-műholdfelvételeket dolgozták fel. A felső képen hőmérsékleti adatok láthatók kék (meleg) és a sárga (forró) közti színárnyalatokkal jelölve. Az alsó kép pedig ugyanannak a területnek a növényborítottságát ábrázolja: fehér – ritka, zöld – dús vegetáció. A két képet összevetve jól látható, hogy ahol dús a növényzet, ott a hőmérséklet is alacsonyabb, ahol pedig nincs vagy nagyon gyér, jelentősen magasabb.
Az adatokat egybevetve a kutatók megerősítették azokat a korábbi álláspontokat, hogy a városi parkok arányának növelésével és növényzettel borított tetők kialakításával a városi hőmérséklet mérsékelhető. Ez közvetetten a klímaberendezések iránti igényt is csökkentené, amivel jelentős energiát és légszennyező anyagot lehetne „megspórolni”.
