Néhány év kihagyás után végre ismét a hegyek közé tartottam január utolsó napjaiban: irány az Érc-hegység Csehországban található legmagasabb csúcsa, pontosabban a közvetlen szomszédságában található kis sífalu, Bozí Dar. Miután minden létező meleg holmimat összepakoltam, nagy izgalommal ültem fel a Németországot éjszaka átszelő vonatra, hogy az esőáztatta síkságot végre hegyekre cseréljem.
Hollandiából késő délután indultam útnak, s reggel 7 órára már a hófedte Karlovy Vary-ban voltam: a cseh fürdőváros mesés hangulatát még a hajnali -20 fokos dermesztő hideg sem tudta elrontani. Mivel korán volt, no meg hideg is, gurigás böröndömet magam után vonszolva nagy lelkesen kezdtem kutatni az első utamba kerülő nyitvatartó kávézó (illetve a második óra után már akármi) után… ami persze sehol sem volt.
Volt viszont annál több forrásvizet szürcsölő és a korai órának fittyethányó, folyóparton sétáló “gyógyturista” (legtöbbje oroszul beszélt és nercbundát, de minimum nerckucsmát viselt).
A hidegtől teljes mértékben elgémberedve, már éppen kezdett alábbhagyni a város iránt érzett lelkesedésem, mire végre kinyitott az egyik “Kur hotel” (gyógyszálló) kávézója. Itt ugyan dohányozni természetesen nem lehetett – a hamutartó holléte felől érdeklődő kérdésemet csak egy röpke megvető kacaj kísérte – de kávé, tea és meleg korlátlan mennyiségben volt. Több pedig akkor nekem nem is kellett! Néhány óra és jónéhány bögre forró tea elfogyasztása után végre ismét felengedtem (az élet is visszaszállt belém), és ismét felkerekedtem, hogy megkeressem a buszt, ami felvisz majd a 25 kilométerre lévő hegycsúcs alatt elterülő síkságra.
A falucska az erdő szélén
Az egyórás zötykölődés után végre megérkeztem Bozí Dar-ba, a cseh-német határra, mely egyben a majdnem húszórás út végét is jelentette. Nagy örömmel léptem ki a friss téli levegőre, hogy végre saját szememmel is megvizsgálhassam, hogy hova is fizettem be. Ugyan képzeletem elég élénk, s mivel már rég nem voltam síelni kissé el is szálltam gondolatban a téli örömök szépségét illetően, szerencsére a valóság sem cáfolt rá elvárásaimra: a falucska szikrázó napsütésben várt (engem) és a hatalmas fenyőket (barátom szerint karácsonyfákat) vastag hótakaró fedte.
A buszmegállótól néhány méterre meg is találtuk szállásunkat, a Hotel Praha-t. Ezt a szállodát amúgy mindenkinek jó szívvel ajánlom, mert szaunával, gőzfürdővel és jakuzzival felszerelt uszodakomplexuma szerintem Bozí Dar legjobb szállodájává teszi és az árak igazán megfizethetőek.
A falucska nem nagy, körülbelül 130 házból áll, melynek többsége vendéglátóegység: panzió, ZimmerFeri, szálloda, kiskocsma, nagykocsma, kávézó, síkölcsönző… de ettől cseppet sem kevésbe bájos a hely. Sőt! Esténként, a síelést követő megérdemelt vacsi után jólesik a séta. A Szent Anna templom körül, vagy a városháza elött lévő téren akár több helyre is betérhetünk, hogy végigkóstoljuk a híres cseh söröket, vagy akár a hidegérzetet biztosan elűző Becherovkát. S aki még mindig nem elégítette ki programéhségét (no meg áll még a lábán), az befizethet egy éjszakai síelésre.
|
Az 1028 méter magasságban található Bozí Dar – avagy német nevén Gottesgab – Közép-Európa legmagasabban fekvő településének számít. Az Érc-hegység szívében található terület kiváló lehetőséget biztosít mindenfajta hó-sportra. A faluból két lesiklópálya-rendszerre lehet eljutni: a három lankás kék pályából álló Novako az egyik, melyet inkább csak kezdőknek, illetve kisgyerekeknek ajánlanék, a másik pedig Neklid, ahová a Hotel Praha-tól induló tárcsás felvonóval lehet eljutni.
A Bozí Dar-i lesikló területet nem nevezném hatalmas síközpontnak (2 kék, 6 piros, 1 fekete pálya, valamint külön snowboard terep), de hacsak nem fanatikus síelőkről van szó, szerintem mindenki más örömét lelheti az itt gyakorolható téli sportokban (no meg a pályák alján árusított forralt borokban és isteni cseh sörökben!).
Viszont itt vannak Csehország legjobb sífutópályái (150 kilométer), és a neklidi pályákról könnyen át lehet síelni Klinovecre (1244 méter), az Érc-hegység legmagasabb csúcsára, ahol a pályák nehézségi foka és mennyisége is sokkal biztatóbb. A hely természeti adottságairól talán még annyit, hogy itt található az Érc-hegység legnagyobb kiterjedésű nemzeti parkja is, s így hóolvadás után is gyönyörű terepet nyújt a kirándulni vágyóknak.
Bozí Dar avagy “Isten ajándéka”
A falu eredete a XVI. századba nyúlik vissza: ekkor történt, hogy néhány német bányász ezüst- és bádoglelőhelyet fedezett fel a környéken, s így a lakatlan település néhány év leforgása alatt kétezres lélekszámú várossá nőtte ki magát.
A falu, illetve akkor város, nemzeti hovatartozása az évszázadok során többször is vita tárgyát képezte. Természetesen mind a bohém, mind pedig a szász fejedelem szívesen vette volna ha az ércekből befolyó adó az ő pénzesbukszájukat gazdagítja. A viták végül 1558-ban zárultak le, mikor határkövek leásásával hivatalosan is kijelölték a két országot elválasztó vonalat, s Bozí Dar véglegesen a Cseh Királysághoz csatoltatott.
Bozí Dar-t eredetileg Wintersgrünnek nevezték, s a hangzatos “Isten Ajándéka” nevet csak nem sokkal az ércek felfedezése után vette fel. A keresztapa az akkori szász fejedelem, Johann Friedrich volt, ki a legenda szerint a színtiszta ezüstből készült széket, mellyel a bányászok kínálták, hogy kipihenhesse fáradalmait, a következő szavakkal utasította vissza: „Ez a nemes érc, uraim, az önök mindennapi kenyere, ez Isten ajándéka”.
S lőn… síturizmus
Mivel a bányászat a középkor óta elvesztette szinte minden jelentőségét (legalábbis ezen a területen), a falu a XIX. századra majdnem teljesen kihalt. Végül néhány síbarátnak köszönhette, hogy bányászvárosból síparadicsommá nőtte ki magát. 1890-ben erre vetődött ugyanis két síelni vágyó norvég diák, kik akkoriban egy közeli szász egyetemen tanultak, s ezzel megalapozták a nem sokkal ezután rohamos tempóban fejlődő érc-hegységi síturizmust. Azóta számít Bozí Dar kedvelt kirándulóhelynek elsősorban, de persze nem kizárólag, a csehek és a németek körében.
