"2010-ben miénk lehet a legerősebb költségvetés Európában, és a legjobb pozícióban, megerősödve kerülhetünk ki a válságból" - mondta Szollár Domokos a jövő évi büdzsé hétfői zárószavazásával kapcsolatban.
Bántalmazás következtében halt meg az a 83 éves férfi és 73 éves felesége, akiket családi házukban holtan találtak Helvécia községben - közölte vasárnap a rendőrség.
Egyre népszerűbb karácsonyi ajándék a kozmetikai csomag: tavaly ilyen ajándékból több mint 3 milliárd forint értékben adtak el, 9 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - közölte a Nielsen piackutató.
A kiemelkedő kulturális örökségéről nevezetes Kjongdzsu városát tekintette meg Sólyom László köztársasági elnök vasárnap, négynapos dél-koreai látogatásának első napján. A magyar államfő Ri Mjong Bak köztársasági elnök meghívására tesz november 28-a és december 2-a között állami látogatást a Koreai Köztársaságban. Az ország délkeleti részén fekvő 269 ezer fős Kjongdzsuban autóalkatrészeket gyártanak, illetve fém- és ásványfeldolgozó [...]
Másfélezer ember tömörül be naponta Virág Judit galériájába. "Nagy múzeumok dícséretére válhatna a látogatottság" - büszkélkednek a tulajdonosok. Azt, hogy melyik a 121 legszebb magyar festmény a neves műgyűjtő szerint, vasárnap lehet utoljára kideríteni.
A Malév pilótáinak szakszervezete szerint a korábban csoportos létszámleépítéssel fenyegető légitársaság háborút folytat ellenük, aminek következtében úgy érzik, bármikor elveszíthetik állásukat. A Malév szerint szó sincs megfélemlítésről, és folytatják a tárgyalásokat az érdekképviselőkkel
Mesterházy Attilát javasolta miniszterelnök-jelöltnek az MSZP választmánya A frakcióvezető elmondta: intenzív, beleállós kampányra van szükség; a döntések előkészítése demokratikus lesz, de a végrehajtás nem.
A rendőrség egyelőre nem adja ki a felvételeket, amelyeken az is látszik, ahogy Ákos még a földön fekvő fiúba többször belelő - tudósított a Pécsi Napilap. Az Fn.hu az ámokfutás részleteiről tudósít.