Az egészségügyi miniszter egyetért azzal, hogy a várandósok külön oltóhelyen kapnak oltást a Veszprém megyei kórházban pedig olcsóbban lehet védőoltáshoz jutni.
A táppénz megvonásával ösztönözné a H1N1-oltás beadására orvosait a veszprémi kórház. A jogász szerint azonban ez jogilag nem kivitelezhető, az infektológus pedig úgy véli: nem ez a megoldás az orvosok meggyőzésére. Becslések szerint országszerte az egészségügyi dolgozók mintegy 20 százaléka oltatta csak be magát.
Harminc vádpontból mindössze egyben találták bűnösnek Ungváry Krisztián történészt, aki szerint azonban ez is a kutatói véleménynyilvánítás szabadságát sérti. Igazáért akár Strasbourgig is elmenne.
Összesen 15,5 millió forint támogatáshoz jutott a balatoni vízi mentést végző Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ). Ebből tavaszig működhetnek.
A karácsonyi ünnepek közeledtével egyre több hamis árut foglalnak le a pénzügyőrök. Péntekig egy budapesti kiállításon még megismerkedhetünk a hamisítók leleményességével, valamint a hamisítványok megvásárlásával járó kockázatokkal. A Vám- és Pénzügyőrség mindenesetre a megbízható helyen való vásárlást hangoztatja jó tanácsként.
Az elsődleges szakértői vélemény szerint éles lőszer volt abban a Szijjártó Péter fideszes országgyűlési képviselőnek címzett borítékban, amely kedd délelőtt érkezett a Képviselői Irodaházba - közölte a BRFK.
A BKV-nál tapasztalható „rendetlenség” és szervezetlenség segítette a lopást, ezért azonnali rendteremtésre van szükség a cégnél, ami Kocsis István felelőssége - hangsúlyozta Steiner Pál.
Becsületsértés és rágalmazás miatt elítélte Ungváry Krisztián történészt a Fővárosi Bíróság: „besúgónak” nevezte és a pártállami állambiztonsággal hozta összefüggésbe Kiss László alkotmánybírót.
A postán frissen felvett 20 ezer forintos segélyét rabolták el egy nőtől Salgótarjánban, a támadó, egy monori férfi, a postára menet, majd onnan távozóban is kísérte a nőt.
Ha igénylik, akkor a hajléktalanokat is beoltják Miskolcon, bár ehhez a védőoltáshoz jelentkezniük kell a háziorvosnál - mondta Kreffly Gábor, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hajléktalanokat Gondozó Központjának vezetője.
Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint olyan különbségek vannak egyes büntetés-végrehajtási intézetek között, amely már megkérdőjelezi az egyenlő elbánást.
Többek véleménye szerint a kiszolgáltatott helyzetben lévő nők számára a megfelelő szociális, pszichológiai, orvosi és jogvédelmi segítség megadása kiutat jelenthetne a prostitúcióból, ezért jogi szabályozást sürgettek.
A magyar rendőrség elfogta a magyarországi és szlovákiai önkormányzati hivatalok fosztogatóit, akik a két országban harmincöt helyhatóság irodaépületébe törtek be, s páncélszekrények, pénztároló lemezkazetták felfeszítésével több mint 3,2 millió forintot, valamint 6000 eurót zsákmányoltak.
A héten kiderül, ki lesz a Bajnai-kormány új rendészeti minisztere. Szocialista körökben Simon Gábor és Bárándy Péter neve forog. Utóbbi az FN.hu információja szerint nem lesz újra tárcavezető.
Közokirat-hamisítás miatt is vizsgálja a rendőrség a BKV volt jogi igazgatójának ténykedését - mondta Tomasitz István, a közlekedési cég megbízott jogi igazgatója. Ha a vesztegetés is bebizonyosodik, akár nyolc évet is kaphatnak a gyanúsítottak.
Az elmúlt években több mint 200 ezer válaszadó vett részt Magyarország legnagyobb online kutatásában, amelynek célja, hogy a honlapok felmérjék látogatóik internet használati jellemzőit, szokásait, véleményét.
Csapody Miklós országgyűlési képviselő szerint a romániai elnökválasztás bebizonyította, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke nemcsak a határon innen, de a határon túl is a magyarság megosztására "játszik".
A Boutique Hotel Zara**** rendkívül sikeres 2006. augusztusi nyitása után, 2010-ben újabb szállodával gyarapszik Mazen Al Ramahi cégcsoportjának szállodai portfoliója
Egy személyautóval próbáltak meg ellopni egy bankautomatát kedd hajnalban a főváros XXIII. kerületében, a Hősök terén; a tettesek azonban zsákmány nélkül távoztak.