A Sony BMG média konszern Németországban elsőként "Dual Disc" néven CD-DVD kombinált lemezekkel jelenik meg a piacon. A lemez A-oldala hagyományos CD hangfelvétel, a B-oldala pedig képanyagot tartalmazó DVD.
Az Egyesült Államokban márciusban 5,2 százalékos volt a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi mutató. A foglalkoztatottság 110 ezerrel nőtt, ami elmaradt az elemzők által várt 225 ezres bővüléstől.
Elvesztette mindkét jobboldali koalíciós partnerét, mégis túlélte a bizalmatlansági szavazást a szociáldemokrata cseh kormány, miután sikerült megegyeznie a kommunistákkal. Kormányzás parlamenti többség nélkül – ez következik. És folytatódik a válságmenedzselés.
Nem kapja vissza az athéni olimpián szerzett aranyérmét a doppingvétséggel vádolt két magyar sportoló. A távirati iroda értesülése szerint a Nemzetközi Sportdöntőbíróság elutasította az olimpikonok fellebbezését.
A Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztje kitüntetést vette át Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől a Parlamentben Alekszej Boriszovics Miller, a Gazprom elnöke.
Milliós nagyságrendű büntetéseket kell fizetnie két takarékszövetkezet, a Nyírségi és a Háromkő Takarékszövetkezet négy vezetőjének a jogszabályok súlyos megsértése miatt - tette közzé a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
Az Igazságügyi Minisztérium tervei szerint a jövőben interneten is elérhető lesz a Magyar Közlöny, és felkerülnek a világhálóra a bírósági ítéletek is - mondta Petrétei József igazságügyi-miniszter sajtótájékoztatóján.
A Váci WISE Tagok Üzleti Klubja a Dunakanyar vonzáskörzetének azon vállalkozóit, üzletembereit fogja össze, akik célul tűzték ki azt, hogy különböző kampányokon keresztül környezetükön javítsanak.
A Befeketetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) 2005. áprilisától új kategóriák szerint sorolja be a magyarországi befektetési alapokat.
Az idén a felsőoktatási intézményekbe mintegy 150 ezer diák több mint 380 ezer jelentkezési lapot adott be, ami közel tíz százalékos csökkenést jelent az elmúlt évhez képest - tartalmazza az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda (OFI) elemzése.
II. János Pál pápa mind politikai, mind pedig egyháztörténeti jelentősége vitathatatlan. A II. vatikáni zsinat eszmerendszerét követő, modern pápa volt, aki egyházán belül ugyanakkor konzervatívan hierarchikus rendet követelt. „Mind történelmileg, mind a római katolikus egyházon belül maradandót alkotott. A Kelet-európai rendszerek összeomlásában például vitathatatlan szerepe volt – mondta Wildmann János teológus. – Ami az egyházat [...]
"Az Apró-Gyurcsány érdekkör privatizációból, állami megrendelésekből, illetve állami hitelekből történő meggazdagodásának titkairól" nevet viselné a vizsgálóbizottság.
A DaimlerChrysler száz millió eurót takarítana meg, és több száz dolgozóját bocsátaná el a Smart kisautós modellcsaládot érintő megszorítások keretén belül.
Az Ecostat által összeállított márciusi felmérés szerint a kis- és középvállalatok konjunktúra-indexe februárhoz képest alig változott, míg a legnagyobb magyarországi vállalkozásoké kismértékben javult.
A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított márciusi értéke egy hónap alatt 5 százalékponttal 48,6 százalékra nőtt, ami a feldolgozóipar csökkenő ütemű visszaesését jelzi - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
Pénteken megkezdődött az Agrár és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) keretében az első három projekt támogatásának kifizetése - jelentette be az AVOP Irányító Hatóságának elnöke. Új pályázatot viszont a hatóság ügyhátralékai miatt ideiglenesen nem fogad.
A várakozásoknál erőteljesebben esett márciusra a német feldolgozóipar teljesítményét jelző beszerzői menedzser index, amely márciusban a szektor stagnálását jelzi.
Lezárult a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. részvényeire tett nyilvános vételi ajánlat, amelynek eredményeként a Heineken-csoporthoz tartozó Brau Immobilien GmbH befolyása 98,19 százalékra nőtt a magyar sörgyárban.