II. János Pál pápa mind politikai, mind pedig egyháztörténeti jelentősége vitathatatlan. A II. vatikáni zsinat eszmerendszerét követő, modern pápa volt, aki egyházán belül ugyanakkor konzervatívan hierarchikus rendet követelt. „Mind történelmileg, mind a római katolikus egyházon belül maradandót alkotott. A Kelet-európai rendszerek összeomlásában például vitathatatlan szerepe volt – mondta Wildmann János teológus. – Ami az egyházat illeti, gyökeres gondolkodásbeli változást hozott. Ellentétben elődeivel ő nem katolikus, hanem demokratikus Európában gondolkodott. Amelyben természetesen kiemelt és privilegizált szerepet szánt a római katolikus egyháznak.” A teológus elmondta, II. János Pál meggyőződése volt ugyanis, hogy a katolicizmus sokat adhat Európának, sőt, az újabb és újabb kihívásokkal csak az erős katolikus öntudat veheti fel a harcot. „A katolikus eszme erősítéséért, külső modernizmusával ellentétben, az egyházon belül nagyon szorosra zárta a sorokat, semmilyen elhajlást nem tűrt el. Hierarchizált, centralizált pápai intézményt hozott létre – mondta Wildmann János. – A pápaságot hangsúlyozva igyekezett háttérbe szorítani a püspöki kart, és a laikusokat is próbálta keretek között tartani, sokkal jobban, mint ahogy arra a II. vatikáni zsinat lehetőséget adott. Ugyanezt a konzervativizmust mutatja a nők pappá szentelésének egyértelmű elutasítása is.” A teológus hangsúlyozta, II. János Pál pápasága és személyisége is rendkívül ellentmondásos volt, kétségtelenül progresszív szerepe ellenére konzervativizmus jellemezte.
- 13:19 Trump, Lula és az Aranylabda
- 12:39 Rendszeres humanitárius együttműködésről állapodtak meg az ukránok és az oroszok
- 12:22 Orbán: A lengyel nép fellázadt a baloldali önkény ellen
- 12:08 Aranylabda: így szavazott Szöllősi György
- 12:03 Vinícius lett az arca a Real Madrid problémáinak, pedig nem ő okozta azokat
- 11:45 Angol csúcsrangadón térhet vissza Szoboszlai Dominik a Liverpoolba
- 11:21 Feldúlták a közelmúltban Magyar Péter dédapjának sírját, de a miniszterelnök nem haragszik
- 11:04 Meghalt, mielőtt bocsánatot kért volna – hogyan gyászoljuk a szülőt, aki bántott minket?
- 11:04 Újra lesz Szerbiában Exit fesztivál
- 11:03 Mit kezdjünk a gyásszal, ha a halálról beszélni sem szabad?
- 11:02 Utcahosszal verte a mezőnyt, saját világrekordját döntötte meg az olimpiai bajnok úszóklasszis
- 10:54 Elfogták a soponyai postarablás gyanúsítottját
- 10:45 Fosztogattak és rendőrökre támadtak több német városban
- 10:41 „Nehéz szavakba önteni” – Canelo Álvarez világbajnoki címmel tért vissza
- 11:02 Nem kell sokat költeni az egészséges táplálkozásra: 7 rostban gazdag, pénztárcabarát alapanyag
- 10:23 Alighogy felavatták, be is zárták az Iparművészeti Múzeumot
- 10:11 Őrizetbe vették a szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét, Aleksandar Vucic bizalmasát
- 07:05 Ma még lesz pár óra napsütés, aztán fordulat jön az időjárásban
- 04:44 Teniszeredménnyel lett meg Flick századik győzelme a Barcával
- 11:04 Meghalt, mielőtt bocsánatot kért volna – hogyan gyászoljuk a szülőt, aki bántott minket?
- 03:33 Megvan Hamilton első időmérős sikere a Ferrarival
- 09:36 Tíz balatoni vasútállomás felújítását indítják el Vitézyék
- 10:45 Fosztogattak és rendőrökre támadtak több német városban
- 11:03 Mit kezdjünk a gyásszal, ha a halálról beszélni sem szabad?
- 20:16 Ingyen játszható egy legendás videójáték, ráadásul böngészőből
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
