A magyar köztársasági elnököt nemzetközi összehasonlításban gyengének tartják. Ezzel együtt olyan jogosítványokkal is rendelkezik, amelyekkel képes akár a napi politikát is befolyásolni.
Budapest, 2005. május 31. – A Novartis május 27-én Bázelben bejelentette, hogy miután megkapta az Európai Bizottság jóváhagyását, felvásárolja az eddig magánkézben lévő német Hexal AG-t. A felvásárlás tranzakciója várhatóan június elején fejeződik be.
A Hexal-t a Novartis Sandoz részlegébe olvasztják be, annak a meghirdetett stratégiai felvásárlásnak a részeként, melynek célja, hogy a Novartis világelső legyen a generikus gyógys
Az elektronikus információszabadságról szóló törvényjavaslat célja az, hogy az állampolgárok szabályozott körülmények között juthassanak hozzá a különböző adatokhoz - mondta az informatikai és hírközlési miniszter az Országgyűlés Informatikai és Távközlési Bizottsága ülésén.
Mádl Ferenc köztársasági elnök kedden véleményezésre az Alkotmánybírósághoz küldte az új felsőoktatási törvényt, mivel álláspontja szerint a törvény több pontja is ellentétes az alkotmánnyal - közölte Schillinger Erzsébet, az elnöki hivatal sajtófőnöke.
Összesen 150 fakidőléshez riasztották a tűzoltókat az erős szél miatt kedden délig, a legtöbb riasztás a fővárosból és Pest megyéből érkezett – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Magyarország is pályázott az Európai Határrendészeti Ügynökség székhelyére kiírt pályázaton, de végül Varsó kapta a megbízást. A szervezet alelnöki posztjára azonban került egy magyar.
A kormány és az ellenzék megállapodott a kisebbségi törvény módosításában. Az új elképzelés önbevalláson alapul, és a kisebbségi önkormányzati képviselőnek nyilatkozniuk kell nyelvtudásukról is.
Balogh Gyula (Fidesz) Balogh László (MDF) Boros Imre (MDF) Csampa Zsolt (MDF) Ékes József (MDF) Horváth Balázs (MDF) Körömi Attila (Fidesz) Lezsák Sándor (MDF) Medgyasszay László (MDF) Németh Zsolt (MDF) Püski András (MDF) *Zárójelben jelölve van, 2002-ben melyik párt színeiben jutottak be
Az MSZP-nek egyetlen esélye lenne Szili Katalint elnökké választani: ha kellő mennyiségű független képviselőt maga mellé tudna állítani. Erre azonban szinte semmi esély sincs.
A portugál futballbajnok Benfica küldöttsége a 2004. január 25-én tragikus körülmények között elhunyt Fehér Miklós, a Benfica és a magyar válogatott csatára sírjánál a győri temetőben.
Tűz ütött ki kedden kora reggel a Gazdasági minisztérium Margit körúti épületében. Az eset tényét Molnár Péter, a tűzoltóság szóvivője a helyszínre vonulóban megerősítette az MTI-nek.
Május végén rendezte meg a VT-SOFT hagyományos konferenciáját és ügyfélnapját a Petneházy réten, a Petneházy Club Hotelban. A szakmai programot több mint 200 résztvevő előtt Dr. Kiss József, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója nyitotta meg, az üzletágak mindegyikét rangos vendégelőadók képviselték.
Az Országgyűlés 194 igen szavazttal 6 nem és 129 tartózkodás mellett elfogadta az úgynevezett ügynöktörvény módosítását. Amennyiben az Alkotmánybíróság nem emel kifogást, nemcsak az egykori megfigyeltek, hanem valamennyi állampolgár számára nyilvánossá válnak az ügynökakták.
Az országos melegrekordot Székesfehérváron mérték, ahol 34 Celsius fokot mutatott a hőmérő. Ez 1,3 fokkal magasabb, mint amit 1931-ben mértek. A fővárosban is rekordot döntött a kánikula, Újpesten 32,7 fok volt - mondta el Csonka Tamás meteorológus.
A nyári csúcsokat idéző magas látogatottság volt a hétvégén a fővárosi strandokon, amelyeket 65 ezren kerestek fel - közölte a Budapest Gyógyfürdői Rt. osztályvezetője hétfőn.
Sólyom László hivatalosan is az ellenzék államfőjelöltje. Az Alkotmánybíróság első elnöke vállalja a megmérettetést. Mint a FigyelőNetnek elmondta, követné elődjeit, de a maga módján.
Most már biztos, hogy Sólyom László lesz az ellenzék hivatalos köztársaságielnök-jelöltje. Ezt Áder János, a Fidesz frakcióvezetője jelentette be hétfőn, a párt frakcióülését követően.