Egyhangú döntéssel határozott a hődíjról szóló rendelet módosításáról Szekszárd önkormányzata keddi rendkívüli ülésén. A rendelet értelmében áprilisban nem fizet a lakosság hődíjat.
Szabadlábra helyezték Olaszországban azt a három magyar kamionost, akik tanúi voltak két héttel ezelőtt a ventimigliai parkolóban egyik társuk megölésének.
Kisebb baleset részese volt kedden délután Budapesten a Fidesz frakcióvezetőjét szállító gépkocsi – tájékoztatta kedden az MTI-t a Fidesz sajtóosztálya.
Egy hajléktalan férfi ellen nyomoz a rendőrség az interneten március elején megjelent fenyegető videofelvétel alapján. A rendőrség hangsúlyozta: a nyomozás alapján kizárható, hogy az ügyben érintettek állam elleni bűncselekményt terveztek volna.
A NATO-tagállamokat érintő konzultációsorozatának keretében szerdán Budapestre érkezik Patrick O'Reilly dandártábornok, az Egyesült Államok Rakétavédelmi Ügynökségének helyettes vezetője.
Törvénysértő volt, ezért meg kell ismételni az Országos Cigány Önkormányzat alakuló ülését - közölte a Közép-Magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal vezetője. A Lungo Drom üdvözli, az MCF tudomásul veszi a közigazgatási hivatal döntését.
Terrorcselekmény előkészületének is minősülhet a Molotov-koktél-gyár miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állított fiatalember cselekménye, ezért az ügyet rendes eljárásban kell majd elbírálni – döntött a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) kedden.
A Fidesz szóvivője szerint a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) öt új kommunikációs vezetői posztjával a „Magyarország Rt.-n belül létrejött a reklámozással foglalkozó leányvállalat".
Kedden meghozta első fokú ítéletét a Pesti Központi Kerületi Bíróság Bácsfi Dianának, a magát hungaristának valló Magyar Jövő Csoport vezetőjének az ellene önkényuralmi jelkép használatának vétsége miatt indított perében.
Egy pénzkísérő meghalt, amikor kiraboltak egy pénzszállító autót Borsod-Abaúj-Zemplénben, Tokaj térségében. A rendőrségnek már gyanúsítottja is van. Országos körözést rendeltek el a 25 éves miskolci Hajdú Roland ellen, aki feltehetően fegyverrel rendelkezik.
Korábban az éppen enyhíteni készültek a fiatalokról készült pornófelvételek büntetésén, de végül az Országgyűlés egy szigorúbb benyújtott indítványt fogadott el hétfőn, így két évig terjedő szabadságvesztéssel lesz büntetendő az, aki tiltott pornográf felvétellel él vissza.
Bírósághoz fordult Gonda László és 225 társa: annak kimondását kérik, hogy a rendőrség jogszerűtlenül oszlatta fel tavaly október 23-án a Kossuth téri tüntetést, és jogellenes volt az aznap délutáni rendőri oszlatás is.
A felsőoktatás céljáról, jövőjéről vitatkoztak szakértők hétfőn egy, a British Council által szervezett kerekasztal-beszélgetésen. A magyar felsőoktatás a XXI. században című rendezvényen a tudományos és az egyetemi életből is érkeztek vendégek, ám főként a mobilizáció és az oktatás finanszírozása kérdésében ütköztek az érvek.
Sikerek és kudarcok fémjelezték Kuncze Gábor egy, illetve hatéves elnökségét. Bár vezetése alatt az SZDSZ kétszer is kormányra került, a párt támogatottságát nem tudta növelni. Párttársai szerint azért tudott népszerű elnök maradni, mert a különböző liberális irányzatokat integrálni tudta, ugyanakkor sok bírálat érte amiatt, hogy az SZDSZ egyre nehezebben tud kitörni a koalíciós partner árnyékából. Szombaton kiderül, ki lesz Kuncze utóda.
Tizenhét érdeklődő vásárolta meg eddig a kormányzati negyed pályázati dokumentációját, az érdeklődők kétharmada magyar, egyharmada külföldi befektető - mondta Görözdi György.
Az az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfőn hitelesítette a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) népszavazási kezdeményezését arról, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt a nem Magyarországon lakó magyar nemzetiségűek állampolgárságának megadásáról.
A Főpolgármesteri Kabinet hétfőn egyetértett azzal a városvezetői javaslattal, hogy a Kossuth tér ingyenes használati jogát a fővárosi önkormányzat 50 évre átadja az Országgyűlés Hivatalának. A javaslatról csütörtökön dönt a Fővárosi Közgyűlés.
Vizsgálatot kezdeményezett a Nemzetbiztonsági Hivatalnál Szilvásy György kancelláriaminiszter az építkezésénél járt újságírók ügyében – tudta meg kormányközeli forrásból az MTI.
Támogatás és segítség akart lenni a munkában, nem pedig teher – indokolta visszalépését a kormányszóvivői poszttól Demcsák Zsuzsa. A korábbi televíziós újságíró elismerte: blogját jogosan támadták. Gyurcsány sajnálja a döntést és kiáll Demcsák mellett. Ideiglenesen Gál J. Zoltán tölti be a posztot.
A Kormányszóvivői Iroda – az adatvédelmi biztos állásfoglalása alapján, a Miniszterelnöki Hivatal jogászaival történt konzultáció után – felülvizsgálta a Miniszterelnöki Kabinet munkatársainak fizetésével kapcsolatos álláspontját.
Az időskorúak alacsony foglalkoztatása az egyik oka annak, hogy Magyarországon a foglalkoztatási adatok kedvezőtlen képet mutatnak – hangsúlyozta a fejlesztéspolitikai kormánybiztos.