Belföld

Részben helyt adott a Legfelsőbb Bíróság (LB) a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) felülvizsgálati kérelmének, amelyben a rendőrség a térfigyelő kamerákkal kapcsolatos adatszolgáltatási kötelezettségét kimondó jogerős bírósági ítéletet támadta.
2007. 03. 28. 14:33
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) bíróságon támadja meg az egészségügyi miniszter március 8-án hozott közigazgatási határozatait, amelyek többek között létszámleépítésről szólnak – jelentette be Éger István, a kamara elnöke.
2007. 03. 28. 14:28
Arra kérte Gergényi Péter budapesti rendőr-főkapitányt a Fővárosi Közgyűlés Városrendészeti bizottságának szerdai ülésén Kosztolányi Dénes (Fidesz), hogy a főkapitány kérje nyugdíjazását, ugyanis a frakció véleménye szerint a főkapitány alkalmatlan a feladatára.
2007. 03. 28. 12:38
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) azt kéri a városvezetéstől, hogy ne állíttassa le a 2-es villamost a Fővám térnél a metróberuházás miatt, mert ezzel egy évre megbénítja a Belváros déli részét.
2007. 03. 28. 09:34
A Szabadság híd lemosásával folytatja tavaszi akcióját a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szerdán és csütörtökön éjszaka.
2007. 03. 28. 09:12
"Március 15-e után mindenképp föladtam volna magam" – nyilatkozta a Népszabadságnak a házi őrizetben lévő Budaházy György, aki bevallotta, nem egyedül szedte le a címert a Szabadság téri szovjet emlékműről.
2007. 03. 28. 07:48
A tüntetők a jövőben nem takarhatnák el az arcukat, és a rendezvény legfeljebb négy napig tarthatna – derül ki a gyülekezési törvény módosításának tervezetéből, amit az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium a miniszterelnök által felkért alkotmányjogi szakértőkkel folytatott konzultáció alapján készítette.
2007. 03. 28. 07:30
A március 15-i események nem vittek el és nem hoztak új szavazókat a pártoknak – derül ki a Szonda Ipsos legfrissebb felméréséből. A kis parlamenti pártok is bejutnának a parlamentbe.
2007. 03. 28. 07:28
A pontos finanszírozási szerződést még nem, csak a tervezetet kapták meg a kórházak, pedig szombatig alá kell írniuk a dokumentumot, ha nem akarnak elesni a működéshez szükséges pénztől. A tervezetek azonban hibásak, van olyan kórház melyben például két éve megszűnt osztályt akar finanszírozni az OEP. A fideszes polgármesterek és Molnár Lajos között állóháború alakult ki.
2007. 03. 27. 17:45
Kisebb baleset részese volt kedden délután Budapesten a Fidesz frakcióvezetőjét szállító gépkocsi – tájékoztatta kedden az MTI-t a Fidesz sajtóosztálya.
2007. 03. 27. 15:23
Egy hajléktalan férfi ellen nyomoz a rendőrség az interneten március elején megjelent fenyegető videofelvétel alapján. A rendőrség hangsúlyozta: a nyomozás alapján kizárható, hogy az ügyben érintettek állam elleni bűncselekményt terveztek volna.
2007. 03. 27. 15:00
Olvasói sztorik