„A talapzatra elhelyezünk egy keresztet, az 1100 éves magyar államiság, a nyugati kereszténység és az európai kultúrkör legfontosabb szimbólumát. Arra a talapzatra, amelyet a sztálinista Borisz Jofan tervezett, és ahol korábban a szovjet katona szobra állt, egy keresztet állítunk” – ennyi volt a Várkapitányság indoklása a Szabadság-szobor alá tervezett kereszt ügyében.
Nagy, fehér mészkőkeresztről van szó, ami a nagy, fehér mészkőtalapzatból fog elődomborodni.
Nem tudom a tutit. A most következő szöveg tűnődés a témáról, szempontok felvetése, talán némiképp hozzájárulva a vitához. Ahhoz a vitához, aminek kimenetele az eredmény tekintetében lényegtelen: a változtatás minden bizonnyal megvalósul a polémia és a tiltakozások ellenére, a NER sajátos köztéri művészetének sokadik gesztusaként.
A régi-új Magyarország ígérete
Orbán Viktor ambíciója a 2010-es politikai fordulat óta egyértelmű: nem egyszerűen a kormányzást vette át, hanem az országot, a komplett államot és közigazgatást, az összes hatalmi ágat, a nyelvet, a történelmet, a kultúrát, mindent. Az Orbán-rezsim új korszakot, új Magyarországot és új magyarságképet hirdet, ami belülről nézve, a saját narratívája szerint persze nem forradalmi, hanem restaurációs kísérlet: nem azt mondja, hogy új rendet hoz létre, hanem valamiképp a – közelebbről meg nem határozott – régi, dicső nemzeti hagyományt kívánja feléleszteni, ugyanúgy, ahogy szerte a nyugati világban az új nemzetállami radikalizmusok. Erről szól a Nemzeti Együttműködés Rendszere, amelynek szimbólumfelhozatala az alkotmány asztalától az átnevezett köztereken, a Karmelita kolostorban székelő kormányfőn, lovagrendeken, vármegyéken és főispánokon át a szoborállításokig a régi nagyszerűség narratíváját zengi.
Némiképp bele is fásult már ebbe a közvélemény, a közösségi médiában néhány hétig afféle gumicsontként funkcionálnak az ilyen hírek, bár olykor voltak komolyabb megmozdulások a NER sajátos emlékezetpolitikája ellen.
- Az első nagyobb botrány a német megszállás 2014-ben állított Szabadság-téri emlékműve körül tört ki.
- Aztán 2016-ban a zsidóság deportálását egykor támogató Hóman Bálintnak állítandó szobor terve váltott ki országos, sőt nemzetközi ellenszenvet, ennek hatására a terv meg is hiúsult.
- Ugyanabban az évben az antiszemita Donáth György szobrát avatták fel néhány méterre a Holokauszt Emlékközponttól, majd a tiltakozások hatására elbontották.
- A XII. kerületi, nyilasoknak is emléket állító turulszobor viszont, úgy tűnik, a sok éves feszült szembenállás és Kovács Gergely polgármester ígérete ellenére a helyén maradhat.
- A lenyűgözően ronda Krisztina körúti Csodaszarvas-szobor ügye csak viszonylag rövid ideig keringett a közbeszédben,
- ahogy Nagy Imre szobrának elszállítása, majd áthelyezése is.
A második világháborús traumák meglehetősen otromba és tapintatlan megközelítése, ami a megszállási emlékmű, a Hóman-szobor vagy a turul estében fennáll, könnyen érthetővé teszi a felháborodást. Ezekhez képest egy kőkereszt elhelyezése a Gellért-hegyen ártatlan gesztusnak tűnhet, tehát magyarázatot igényel a tény, hogy zúg a csatazaj körülötte, és messze nemcsak a szekuláris-liberális-baloldali tábor tiltakozik: szót emelt ellene egy katolikus és egy református lelkész, valamint a kormány terveit hivatásszerűen pártoló Bencsik András publicista is.
De mi lehet olyan felkavaró egy keresztben?
