Belföld

Bezár a Henkel egyik magyarországi gyára

Friedemann Vogel / EPA / MTI
Friedemann Vogel / EPA / MTI

A Henkel európai ellátási láncának átalakítása részeként magyarországi termelési tevékenységének újjászervezéséről döntött, közölte a cég szerdán. Mint írták:

az átszervezés következtében a Körösladányban gyártott folyékony mosószerek termelése a következő hónapokban leáll, a gyár végleges bezárását pedig 2024 végére tervezi a cég.

A közlemény szerint a döntés meghozatala a „fogyasztói igények változása miatt vált szükségessé”, amely Henkel portfóliójában is változásokat eredményezett, és egyúttal termelési tevékenysége kiigazítását is szükségessé tette – ez pedig hatással volt a Körösladányban gyártott folyékony mosó és tisztítószerek termékkategóriájára is.

Jelezték továbbá, hogy „a Henkel tisztában van azzal, milyen hatással lesz a munkavállalókra és a helyi közösségre a körösladányi gyár bezárása”.

Célja, hogy a lehető legnagyobb mértékben támogassa az érintett munkavállalókat ebben a nehéz átmeneti időszakban. A következő hetekben a vállalat szorosan együtt fog működni a munkavállalók képviselőivel, valamint az érintett hatóságokkal, hogy a lehető legjobban szervezett átmenetet biztosítsa.

A cég közlése szerint a Henkel a jövőben magyarországi termelői tevékenységét a környei gyárára fogja koncentrálni, ahol multitechnológiás ragasztók előállítása zajlik.

A Nemzetgazdasági Minisztérium is reagált a gyárbezárás hírére, a tárca közleményében azt írta, segítik a Henkel Magyarország Kft. dolgozóinak elhelyezkedését.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat aktív kapcsolatot tart a vállalattal, illetve a Békés Vármegyei Kormányhivatallal a dolgozók mielőbbi elhelyezkedésének elősegítése érdekében. A foglalkoztatási szolgálat május végi adatai szerint Békés vármegyében közel 1200, a szomszédos vármegyékben pedig további több mint 16 ezer betöltetlen álláshely van, ami hozzájárulhat a cég munkavállalóinak gyors elhelyezkedéséhez.

Hozzátették: a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat már a tényleges elbocsátások kezdete előtt kész azonnali segítséget nyújtani a cég körösladányi üzemének esetében is. Az érintett, közel 500 munkavállalónak átképzések, munkaerő-közvetítés, illetve a különböző munkaerő-piaci programokba való bevonás formájában tudnak segítséget biztosítani, jelezték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik