Adrián Zoltán / 24.hu
Belföld

Sorra szűnnek meg a zöld rendszámosok kedvezményei

Budapesten még él, tavaly azonban tíz városban is megszűnt a zöld rendszámos autók ingyenes parkolása. Ennek okairól, a kedvezmény fenntarthatóságáról és céljáról kérdeztünk szakértőket.

Bejárta a sajtót december közepén a Magyar Elektromobilitási és Technológiai Egyesület közleménye, amely szerint Budapesten is megszűnhet a zöld rendszámos autók ingyenes parkolása, miután tíz másik város is a kedvezmény felfüggesztése mellett döntött 2022-ben. Az értesülést a Fővárosi Önkormányzat azóta részben cáfolta, kiderült, hogy csak a plug-in hibrid autók parkolásának fizetőssé tétele merült fel.

Az azóta megszűnt Technológiai és Ipari Minisztérium közleménye szerint

októberben átlépte a 60 ezret a zöld rendszámos autók száma, ezek fele pedig teljesen elektromos hajtású. 2020 elejéhez képest ez közel 3 és félszeres növekedés, de 2021 kezdetéhez képest is több mint a duplájára nőtt a számuk, ma a körülbelül négymilliós autóállomány 1,5 százaléka zöld rendszámos.

A plug-in hibrid és a tisztán elektromos autók térnyerése pozitív jelenség, mivel – bár a környezeti terhelésükkel kapcsolatban megoszlanak a vélemények – a helyi légszennyezést csökkenti a használatuk. Nem véletlen tehát, hogy a kormány és az önkormányzatok különböző eszközökkel igyekeznek ösztönözni az elektromos hajtású autók vásárlását: a tulajdonosok mentesülnek a regisztrációs adó, gépjárműadó vagy a cégautóadó alól, és sok helyen nem kell parkolási díjat sem fizetniük. Ez a hosszú évek óta meglévő gyakorlat kérdőjeleződött meg 2022-ben.

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. honlapján fellelhető információk alapján Magyarországon közel 80 városban kell kisebb-nagyobb területen fizetni a közterületi parkolásért. Amióta az elektromos hajtású járművek megjelentek a piacon, sok város mentesítette őket a fizetés alól: majdnem 50 településen volt ingyenes a zöld rendszámos autók parkolása a számukra legbarátibb időszakban. 2022-ben aztán az önkormányzatok elkezdték felszámolni ezt a kedvezményt. A villanyautosok.hu összefoglalója szerint

tavaly tíz városban szüntették meg az elektromos hajtású járművek ingyenes parkolását, így Győrben, Zalaegerszegen, Hódmezővásárhelyen és Siófokon.

Van nyolc város, ahol megmaradt ugyan a lehetőség, de korlátozták azt:

  • Pécsen nyár óta kizárólag a tisztán elektromos meghajtású autók parkolhatnak ingyen, előzetes regisztrációt követően,
  • Szombathelyen pedig a háromból már csak két zónában nem kell fizetni a parkolásért a zöld rendszámos kocsik tulajdonosainak.
  • 2023. január 1-jétől Kecskemét teljesen megszüntette,
  • Debrecen pedig a tisztán elektromos hajtású autók vezetőire és a helyi lakosokra szűkítette az ingyen parkolók körét.

A tíz legnagyobb magyar város közül Budapesten és Székesfehérváron ingyenes a zöld rendszámos autók parkolása, Debrecenben, Miskolcon és Pécsen a tisztán elektromos hajtású autók után nem kell fizetni, de a plug-in hibridek után igen, Szombathelyen két zóna ingyenes, egy fizetős, míg Szegeden mindig is kellett, Győrben és Nyíregyházán már kell fizetni, Kecskeméten pedig január 1-jétől szintén fizetniük kell a zöld rendszámos autók tulajdonosainak.

Adrián Zoltán / 24.hu

A kedvezmény megszüntetését nem mindenhol indokolták, de ahol igen, ott jellemző érvként hozták fel, hogy a zöld rendszámos autók sokszor nagyértékűek, így a tulajdonosoknak nem okozhat problémát a parkolási díjak kifizetése, valamint a parkolási kedvezmény nélkül is megtérülhet ezeknek a járműveknek a vételára, illetve a díjmentes várakozás fenntartása forgalomtechnikai nehézséget okoz a zöld rendszámos autók magasabb száma miatt. Dézsi Csaba András szerint az elektromos autók biztonsági kockázatot is hordoznak magukban. „Nem is beszélve arról, hogy mi van, ha bejön egy csomó elektromos autó, megállnak, és felrobban az egész, tehát ez egy nagyon veszélyes dolog” – zárta a kedvezményről szóló közgyűlési vitát Győr fideszes polgármestere.

Persze nem csak a zöld rendszámos autók esetében változnak mostanában a parkolási szabályok. Budapesten ősztől vonta össze az önkormányzat az addigi huszonhét parkolási zónát mindössze négybe, és emelte meg ezzel együtt jelentősen a parkolási díjakat, de Győrben és Szegeden is emelkedett a parkolás ára 2022-ben.

Bár a Magyar Elektromobilitási és Technológiai Egyesület közleménye szerint Budapest lehet a következő azon városok sorában, melyek megszüntetik a zöld rendszámos autók ingyenes parkolását, a Fővárosi Önkormányzat a portfolio.hu-val azt közölte, nincs napirenden olyan javaslat, ami megszüntetné az elektromos autók ingyenes parkolását.

Ugyanakkor a ma hatályos központi jogszabályok olyan járműveknek is biztosítják a zöld rendszámot (és ezzel együtt az ingyenes parkolást), amelyekkel kapcsolatban nem lehetett ez az eredeti jogalkotói szándék. Ezen a helyzeten a központi jogszabályok módosításával lehetne változtatni. Ha ez nem történik meg belátható időn belül, érdemes lehet mérlegelni, hogy milyen eszköz vezethető be annak érdekében, hogy az álzöldrendszámos autók ingyenes parkolása felülvizsgálható legyen anélkül, hogy az hátrányosan érintené a valódi zöld rendszámos autóval közlekedőket

– jegyezték meg. Azaz a tisztán elektromos hajtású autók ingyenes parkolása várhatóan fennmarad, de a plug-in hibrid autók tulajdonosai nem biztos, hogy a jövőben is élhetnek majd ezzel a kedvezménnyel.

Megkérdeztük az egyesületet, mire alapozták, hogy Budapesten is megszűnhet a zöld rendszámos autók ingyenes parkolása. Marsi Norbert, az egyesület elnöke válaszában felhívta a figyelmet arra, hogy a fővárosi önkormányzat 2020-ban már fontolgatta a kedvezmény felülvizsgálatát. Az önkormányzat akkor a vezess.hu-nak azt írta, a zöld rendszámos gépjárművek parkolásának új szabályozásáról végleges döntés ugyan még nem született, de vizsgálják a jelenlegi parkolási protokollok szigorításának jogi és fizikai lehetőségeit. Akkor végül semmilyen változást nem jelentettek be ezzel kapcsolatban. Marsi elmondta, hogy a megszüntetés mellett döntő városok és Budapest esetében is a kiszámíthatóságot hiányolják leginkább.

A zöld rendszámos gépjárművek ingyenes parkolása mint indirekt gazdasági ösztönző kivezetésére fokozatosan (több lépcsőben), illetve megfelelő kommunikációval, kiszámítható módon szükséges sort keríteni

– írta válaszában elismerve, hogy a zöld rendszámos autók kedvezménye nem lehet örök érvényű.

Szerinte vitán felül áll, hogy első lépcsőben a konnektorról tölthető (plug-in) hibridek ingyenes parkolását kell megszüntetni, de ezt megelőzően a tulajdonosoknak legalább egyéves felkészülési időt kell biztosítani. Második lépésben javasolt szerinte kivezetni a tisztán elektromos meghajtású autók ingyenes parkolását, de ez esetben is legalább egy–kétéves felkészülési időre van szükség. „A tisztán elektromos autók ingyenes parkolásának megszüntetése összeköthető auditált parkolási bevételcsökkenési számításokkal, vagy akár az adott területen forgalomban lévő elektromos autók számához is köthető. Viszont ez a megbízható auditálás, illetve a mérés nehézségei miatt nem feltétlenül javasolt” – írta a Magyar Elektromobilitási és Technológiai Egyesületet elnöke. Szerinte fontos gazdasági ösztönző az ingyenes parkolás intézménye, „külső és belső felmérések alapján látható”, hogy befolyásolja az autóvásárlás előtti döntéshozatalt, de kiemeli, hogy ez nem csak pénzbeli megtakarítást jelent, hanem kényelmet is, hiszen nem kell automatát keresni, appot letölteni, SMS-t küldeni.

Adrián Zoltán / 24.hu

Szerinte a fővárosnak öt alapelvet kell betartania, ha hozzá akar nyúlni a parkolási rendszer elektromos járműveket érintő részéhez:

  • a pontos cél
  • és az érintettek megfelelő meghatározása,
  • a módosítás pénzügyi, személyi, tárgyi szempontú vizsgálata, azaz mennyit nyerne ezzel a főváros, és mibe kerülne a módosítás,
  • hatástanulmányok készítése,
  • illetve a kiszámíthatósági szempontok figyelembevétele.

Antalóczy Tibor, a villanyautosok.hu főszerkesztője a kedvezménymegvonásokat az önkormányzatok egyre nehezebb anyagi helyzetével magyarázza. Szerinte az önkormányzatok „kétségbeesésükben mindenféle hatástanulmány nélkül” próbálnak meg minden fillérért lehajolni, ami szerinte nem biztos, hogy hosszú távon nyerő stratégia. „Azt azért hangsúlyozni kell, hogy bár szeretjük félig üresnek látni a poharat, de az a helyzet, hogy félig tele van, pontosabban még a felénél is jóval túl, hiszen több mint 30 városban továbbra is ingyenes a parkolás, köztük Budapesten” – mondta kérdésünkre a főszerkesztő. Antalóczy szerint csak azért nem vesznek az emberek elektromos autót, mert ingyenesen lehet vele parkolni, hiszen „ettől még nem fog ott állni a bankszámlájukon 10-15-20 millió forint, de még 1-2-3 sem autóvásárlásra”. Az sokkal reálisabb, hogy aki olyan árkategóriában keres autót, amelyikben már elektromosok közül is választhat, ezt is figyelembe véve dönt. Szerinte sem a pénzügyi megtakarítás a legnagyobb előnye az ingyenes parkolásnak, hanem sokkal inkább az egyszerűség, de persze a pénz sem elhanyagolható szempont.

Ha alóluk egyik napról a másikra egy városvezetés kihúzza az ingyenes parkolás lehetőségét mindenféle előzetes értesítés és tervezés nélkül, akkor nekik a magasabb bekerülési költség soha nem fog megtérülni, becsapva érezhetik magukat, és alapvetően teljesen igazuk is van, miközben a város ezzel a legtöbb esetben aprópénzt nyer

– mondta a főszerkesztő.

Szerinte az a kérdéskör, hogy a plug-in hibridektől elvegyék-e a zöld rendszámot, egyidős a zöld rendszámok megjelenésével. „Alapvetően nem egy rossz döntés az, hogyha egy tisztán dízeles jármű helyett valaki egy plug-in hibridet vásárol, ha ezt megteheti. Ha ennek az az ára, hogy ő ingyenes parkolást kapjon, akkor ez szerintünk társadalmilag egy megtérülő beruházás a város részéről. Már csak azért is így van, mert nagyon sok ember – aki megteheti azt, hogy drága plug-in hibrid autót vásároljon –, ha egyszer ezen keresztül kipróbálja az elektromos hajtást, beleszeret, és az esetek jelentős részében a következő autója már egy tisztán elektromos autó lesz. Ez kvázi kapudrogként fogható föl” – mondta.

Szerinte nem vitatja senki, hogy nem tarthat örökre a környezetkímélő járművek ingyenes parkolása, de érdemes lenne évekre előre lefektetett szabályrendszer alapján visszavezetni a fizetős parkolást a zöld rendszámos autók számára.

Antalóczy Tibor szerint megszabhatnák, hogy hány százalékot kell elérnie a zöld rendszámos autóknak a teljes autóflottából, esetleg megadhatnának jó előre egy dátumot, ameddig tart az ingyenesség, mert ez alapján mindenki tudna kalkulálni, hogy megveszi-e az autót.

Dr. Kovács Kázmér ügyvéd, a Magyar Autóklub Jogi és Érdekvédelmi Bizottságának elnöke ugyan konkrét fővárosi javaslatról nem tud, de arra számít, hogy a kedvezmények egyre inkább megszűnnek.

Egyrészt ezeket a kedvezményeket mindig azért nyújtják, hogy elterjedjen a támogatni kívánt vásárlás, adott esetben az elektromos meghajtású gépjárművek forgalma minél nagyobb legyen. Másrészt nem lehet nem látni azt a törekvést, ami a fővárosban a gépjárműforgalom visszaszorítására irányul. Ebben ugyanúgy benne van az erőltetett megvalósítása a kerékpársávoknak a Nagykörúton, vagy a Lánchíd – akár csak átmeneti – lezárása a személygépkocsi forgalom előtt. Tehát ez beleillik egy általános rendbe, sajnos

– mondta, majd hozzátette, amögött, hogy sok helyen megszűnik a zöld rendszámos autók ingyenes parkolása, a vadhajtások megnyesegetése is törekvés lehet, szerinte ugyanis „a nagy teljesítményű, nem teljesen elektromos meghajtású autókra is olyan kedvezmények vonatkoznak, amik sokaknál kiverték a biztosítékot.”

A zöld rendszámos kocsik ingyenes parkolása szerinte hatékony vásárlásösztönző, azonban Kovács Kázmér szerint „aki körültekintően gondolkozott, az a vásárlás során is már gondolhatott arra, hogy ezek átmeneti kedvezmények, és nem fognak örökké tartani”.

Az Autóklub Jogi és Érdekvédelmi Bizottságának elnöke a tisztán elektromos meghajtású autóknál a jelenlegi helyzetben továbbra is indokoltnak tartja a kedvezmények megtartását, azonban a plug-in hibrid járműveknél teljesítménytől tenné függővé.

Megkérdeztük a Fővárosi Önkormányzatot arról, hogy mennyibe kerül Budapestnek évente, hogy a zöld rendszámos autók ingyen parkolhatnak, illetve hogy terveznek-e változtatni a parkolási szabályokon a közeljövőben, de nem kaptunk választ.

Ajánlott videó