Belföld

„Valami kattanásom lehet, hogy tanítani akarok, talán ki kéne vizsgáltatnom”

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu
Jánosi Csaba a tanévkezdés előtt megálmodott egy osztályfőnöki beszédet, az ebből készült Facebook-poszt pedig nagy karriert futott be az interneten. A fiatal pedagógussal arról is beszéltünk, miért hagyta ott a pályát, majd tért vissza mégis, illetve milyen érzés tesitanárként fizikát is tanítania.

Jelen pillanatban a matekórákat sorsolással fogjuk eldönteni, mikor ki fogja tartani nektek, mert a 30 km-es körzetben már nincs egy matektanár sem. Aki ki tudja számolni, milyen valószínűséggel fog Julika néni jönni matekórát tanítani, kérem jelentkezzen az igazgató úrnál, mert lehet, hogy akkor ő fogja tartani a matekórát.

Jánosi Csaba 35 éves, testnevelés-földrajz szakos tanár, nyolc éve tanít. A fenti idézet egy augusztus végén közzétett Facebook-bejegyzéséből való, ami egy, a magyar oktatás számos problémáját ismertető, elképzelt osztályfőnöki beszéd volt. A fikciós elemekkel teli, ám nagyon is valódi gondokon alapuló beszédet a pedagógus az ismerősei számára tette közzé, ám a poszt gyorsan saját életet kezdett élni, mára több mint ötezren osztották meg.

„Küldtem üzenetet a szüleiteknek a Krétán keresztül. Nyugodtan költsék el a második augusztusi családi pótlékot, vagy tegyék félre majd a rezsire, mert abból nem tudunk elmenni a szomszéd településre sem osztálykirándulásra. Szóval idén is gyalogtúrát teszünk a közeli erdőbe. (Oda amúgy is, lehet, télen majd többet megyünk.)” – írta többek közt Csaba a megálmodott beszédben.

Adrián Zoltán / 24.hu

A bejegyzés apropójára már nem is emlékszik, mondja, bár valószínűsíti, hogy a hírekben hallott valamit a pedagógusok sokat ígért béremelésével kapcsolatban, aztán az emelte meg egy kicsit a vérnyomását. Szeret írogatni, habár korábban főként a kislánya volt a téma az írásaiban, mostanában viszont – második gyermeke megszületése után – már kevesebb szabad ideje van erre.

Egy darabig még követte a megosztások alatti kommentfolyamot, kapott üzenetet is persze, amiben névre szólóan „küldték el a fenébe”.

Ezeket olvasva rendkívül furcsállja, miért hiszik azt ennyien az országban, hogy a tanárok nagyszerűen élnek, nincs semmi dolguk, a keresetükre pedig nem lehet panasz.

Aztán jelentkezett két ismerőse is, még a főiskolai kollégiumból, akik szintén pedagógusok. Vagyis csak voltak, mert az idei évtől már máshol dolgoznak, így jobban megéri.

A bejegyzés ugyan a képzelet szüleménye, de hangsúlyozza, hogy az iskolák valósága is ilyen. A tanárok leterheltek, egyre több a nyugdíjas pedagógus, a fizetések pedig messze elmaradnak attól, amit a társadalom nagy része elképzel.

Ezt Csaba sem bírta már tovább. Korábban Dorogon tanított, de a már egyébként is túl sok órájához újabb túlórák, helyettesítések jöttek. Egy multinál dolgozó ismerőse pedig néhány hónappal ezelőtt jelezte, hogy kipróbálhatna valami egészen mást.

Így lett belőle értékesítő. Egészen két hónapig.

Adrián Zoltán / 24.hu

„A feleségem kérdezte, miért kelek fel minden nap ilyen kedvetlenül” – emlékszik vissza arra az időszakra. Érezte, hogy nem jött be a váltás. Rendkívül élvezte ugyan, hogy az alapfizetése az értékesítésekből befolyó bevételek nélkül annyi, mint az osztályfőnöki pótlékkal kiegészített tanári fizetése – ez 200 ezer forint –, hogy van céges autó, céges laptop, céges telefon, de rá kellett jönnie, hogy ő az iskolába szeret menni. Úgyhogy – egy másik intézménybe – visszament tanítani.

Volt olyan gyerek Dorogról, aki, mikor megtudta, hogy én leszek az egyik ötödikes osztályfőnök, azt mondta, abba az osztályba szeretne jönni. Ezért érdemes tanárnak lenni ma.

Csaba eredetileg testnevelést tanít, illetve ettől a tanévtől kezdve fizikát is. Korábban ugyanis végigcsinált egy villanyszerelői képzést, aminek eredményeként ő lett a fizikatanár hetedik és nyolcadik osztályban.

Diákként nagyon szerette a fizikát, ezért is vállalta el, miközben persze tudja, hogy minden órára nagyon alaposan fel kell készülnie. „Ilyen világot élünk: mindenki tanít most mindent”, fogalmaz. Naponta tapasztalja, hogy egyre több pedagógus tanít nem a szakjának megfelelő tárgyat is.

Az új feladattól nem tart, előkereste a régi füzeteit, illetve van szakos ismerőse, tőle kér segítséget. „Nyilván nem fogok tudni olyan szinten tanítani, mint egy fizikatanár, de mindent megteszek. Nem lesz egyszerű, de bevállaltam”, szögezi le. Egy nem szakos tanár nyilván nem tud olyan minőségben tanítani, mint egy szakos, de szerinte nagyon fontos a tanár személyisége, hogy mennyire tudja megkedveltetni magát a diákjaival.

A felső tagozatosoknak ma sokkal egyszerűbb a fizika, mint mondjuk 20 évvel ezelőtt. Valószínűleg nem fogunk fizikaversenyekre járni. Nem szakos tanárként egy célom lehet, hogy az érdeklődést fenntartsam, és ha elkerülnek a középiskolába, akkor legyen valami alapjuk

– mondja. Azt nem tudja, hogy a diákoknak milyen érzés lehet egy fizikaórán szemben ülni a tesitanárukkal, de erről inkább ne is most kérdezzük meg őket, mert épp röpdolgozatot íratott velük, hogy kiderüljön, mennyire megy a tavalyi anyag. A végén elárulta, hogy csak az ötösöket írja be.

Adrián Zoltán / 24.hu

Egyébként tele van tervekkel, szeretné megcsinálni a mesterképzést és a vezetőképzőt is, el tudja képzelni, hogy egyszer igazgató legyen belőle. Egyelőre azonban pedagógusként kell szembesülnie az olyan problémákkal, mint hogy nevetségesen kevés pénzt ad a tankerület az iskolák kifestésére, ami ezért el is maradt, vagy hogy év elején papír zsebkendő és vécépapír csomagokat visznek be a gyerekek, hogy ebből gazdálkodhassanak év közben.

A problémák ellenére Csaba mindig biztos volt benne, hogy tanár akar lenni. Egész életében iskolába akart járni, reméli, ez így is lesz. Emlékszik, amikor hatodikos korában azt mondta a biológiatanárának, hogy tesitanár szeretne lenni, kinevették.

Most itt vagyok, tesitanár lettem, innen is üdvözlöm a tanár urat.

A diploma után nem kezdett el rögtön tanítani, egy szállodában lett úszómester, mert az akkori 88 ezer forintos pedagógusi kezdő fizetéssel szemben az uszodában 120 ezer forintot keresett. Később volt gyári gépkezelő, dolgozott Angliában, aztán 2014 februárjában Dunaalmáson kezdett el tanítani.

Az évek alatt sokat komolyodott, de ezen túl is sok dolognak kell összejönnie ahhoz, hogy valakiből jó tanár legyen. Szükség van kiállásra és némi szereplési vágyra is. Úgy érzi, fiatal kora sokszor előny, mert jobban megtalálja a hangot a gyerekekkel. „Van, hogy tesióra előtt éneklem nekik, hogy »Csiszi-csiszi köszörű«, ők meg folytatják, hogy »Ez az élet gyönyörű«. Utána mehetnek futni.”

„A legjobb, amikor az utca másik feléről előre köszönnek a diákjaid, a volt diákjaid. Vagy az év végén egy tábla csoki, amit tőlük kapok. Nem kell több, néha egy »köszönjük az órát!« is nagyon jól tud esni.”

Ma már egész máshogy kell kivívni a tiszteletet a diákok előtt, mint régen, fontos, hogy megtalálják a közös nevezőt. Akad olyan gyerek, aki többet beszélget a tanáraival, mint otthon a szüleivel. Habár ő elvileg csak fiúkat tanít, előfordult már, hogy összevonták a csoportokat, ilyen alkalmakról is vannak szép emlékei.

Az is motivációt jelent a mindennapokban, amikor egy kislány, akinek a nevét sem tudod, hiszen egyébként nem tanítod, szalad oda hozzád, hogy »Csaba bácsi, Csaba bácsi!«, majd megölel és azt mondja, hogy nagyon jó volt ez az óra.

Az óráin sokszor szokott saját példákat mesélni, mivel se jó gyerek, se jó tanuló nem volt, és úgy véli, nem árt, ha a gyerekek észreveszik, hogy a tanár is ember. És az sem baj, ha valamit nem tudnak, de tudják, hogy hol kell megtalálni a választ – „használják az agyukat, ha már van”.

Adrián Zoltán / 24.hu

Az iskolarendszert érintő problémák szerinte leginkább a gyerekeket sújtják. Rengeteg a tanóra, teljesen átlagossá vált, hogy mondjuk hetedik órában a fizika útvesztőiből kell kiutat találni a diákoknak. Mindez azért alakult így, mert a tanárhiány miatt egy pedagógusnak sokszor több helyen is tanítania kell, ezeket pedig valahogy össze kell hangolni. „Sajnos, sehol sem a gyerek az első. Ez a legszomorúbb az egész oktatásunkban.”

Az utóbbi időben szervezett tiltakozásokat látva bizakodó, úgy érzi, előbb vagy utóbb lépni kell valamit a döntéshozóknak. Viszont azt látja, hogy a pedagógustársadalom kevés lesz a változáshoz, a szülőkre is szükségük lenne, sőt, szerinte akkor lehetnének igazán sikeresek, ha az egészségügyben dolgozókkal, rendőrökkel vagy tűzoltókkal is együtt állnának ki magukért.

„Meg kell értetni a szülőkkel, hogy mi a gyerekekért dolgozunk, és az a legfontosabb számunkra, hogy nekik jó legyen”, szögezi le. Nagyon zavarja, hogy a pedagógusok által szervezett megmozdulásokra rendre ráaggatják a politikai jelzőt, miközben a tanárokat nem politikai megfontolások motiválják. Csak egy kis megbecsülést szeretnének, mondja.

Persze megérti azokat is, akik elhagyják a pályát, és nem tudja, bárkit is rá tudna-e beszélni arra, hogy tanításra adja a fejét.

Valami kattanásom lehet, hogy én tanítani akarok, talán ki kéne vizsgáltatnom

– jegyzi meg mosolyogva. A lánya még csak kétéves lesz, de már sokszor mondta neki, ha felnő, bármi lehet belőle, de tanár inkább ne legyen.

Csaba szerint most a következőképpen kell elképzelni Magyarországot: „Van egy kockaház, amihez vezet egy szép út, a fű zöld, a focipálya felfestve. Csakhogy a ház hiába kifogástalan kívülről, a felújításából kiloptak mindent, a tanárok pedig mindannyian lent vannak az alagsorban.” Ennek ellenére csak akkor nem tanítana tovább, ha valami olyan történne, ami miatt családjával el kellene hagynia az országot.

Adrián Zoltán / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik