Tisztában vagyok vele, hogy milyen nagy szerepe van az elfogadó légkör megteremtésében a tanáraimnak, akikkel többször is beszélgettünk ilyen témákról, így az osztályom évről évre egyre nyitottabb, elfogadóbb lett
– mondta az ADOM Diákmozgalom egyik tagja, akivel a melegellenes pedofiltörvény elfogadása után beszélgettünk.
Az Országgyűlés június közepén szavazta meg azt a törvénymódosító javaslatot, amely betiltja a 18 éven aluliak számára az összes olyan terméket, reklám- és médiatartalmat, amely homoszexuális vagy transznemű embereket jelenít meg, tiltja a társadalmi célú reklámokban az LMBTQI emberek megjelenését, illetve betilt minden olyan LMBTQI témájú oktatási programot, amely említést tesz a homoszexuális, illetve transznemű emberekről.
A nagymértékű hazai és nemzetközi felháborodást kiváltó törvény a többi közt ellehetetlenítené azokat az érzékenyítő programokat, amelyeket az elfogadás elősegítéséért indítottak, miközben a Háttér Társaság adatai szerint hazánkban az LMBTQI diákok majdnem kétharmadát zaklatták már verbálisan a szexuális irányultságuk miatt, több mint a felét pedig a nemi önkifejezésük miatt.
Ennek kapcsán fordultunk az ADOM Diákmozgalomhoz, afelől érdeklődve, a szervezet LMBTQ-tagjai mit gondolnak a törvény potenciális hatásairól, akár az iskola, akár a magánéletük szempontjából. A mozgalom cikkünk elején idézett, neve elhallgatását kérő tagja arról számolt be, hogy amikor nyolcadik osztályban gimnáziumot kellett választani, fontos szempont volt számára, hogy egy elfogadó helyen tölthesse középiskolás éveit.
Úgy tűnik, jól választott, az évek során ugyanis nem érte semmilyen zaklatás vagy hátrányos megkülönböztetés jelenlegi sulijában. Igaz, úgy gondolja, ezzel a szerencsés kivételek közé tartozik, mert csak kevés iskolában és munkahelyen hasonlóan jó a helyzet. Neki is van negatív tapasztalata: amikor egy áruházban dolgozott nyaranta, és rendszeresen kapott beszólásokat szexuális orientációja miatt. Ha pedig nem tudtak arról, hogy saját neméhez vonzódik, még több rosszat kellett hallgatnia az LMBTQI-emberekről.
Egy idő után azt vettem észre, hogy ezek az emberek félnek megismerni a nem heteroszexuálisokat
– fogalmazott a fiatal, aki szerint ők nem feltétlenül tudták, mit is jelent más embernek lenni. Éppen ezért gondolja úgy, hogy szükség van érzékenyítésre, az iskolai felvilágosítás keretében beszélni kell a szexuális kisebbségekről és ezek elfogadásáról, mert csak így lehet fellépni a homofóbia ellen.
A diák azt remélte, hogy évről évre elfogadóbb lesz a társadalom, éppen ezért érte hidegzuhanyként, hogy a homoszexualitást és a pedofíliát összemosó törvényt fogadtak el. A fiatal megjegyezte, hogy jövőre kell egyetemet választania, és noha szeretett volna itthon maradni, e törvény miatt egyre inkább külföldi egyetemen gondolkozik.
A 17 éves James (a fiatal kérésére álnéven szerepel) érdekes tapasztalatokról számolt be, amikor az iskolai felvilágosításról beszélt. Mint mondta, az általános iskolában, ahova járt, csak a lányok kaptak bármiféle felvilágosítást, a fiúk teljesen kimaradtak a programból, majd az utolsó évben is csak „bizonyos okok miatt” jött el a felvilágosítás ideje, alapjáraton nem történt volna meg akkor sem.
Természetesen szó sem esett a homoszexualitásról. Az osztályfőnököm a ballagási keringőnél kiemelte, hogy nem fogja engedni, hogy „fiú fiúval táncoljon”. Máskor a biológiatanárom hangsúlyozta, hogy a férfi nemiszerv „nem arra való”, amire a homoszexualisok használják
– számolt be tapasztalatairól. Ezért is érzi úgy, hogy ha általános iskolában coming outolt volna, valószínűleg viccet csinált volna belőle az osztálya. Csak a legjobb barátja tudott a másságáról, másoknál tabunak számított a téma.
Az eltérő iskolai tapasztalatokból is jól látszik, mennyit számít egy fiatalnak, mennyire elfogadó a hely, ahol diákéveit tölti. A 17 éves fiúnak középiskolában már jóval nagyobb szerencséje volt, ez részben az általa fantasztikusnak nevezett osztályának tudható be, ahol habár érzékeny téma a másság, osztálytársai sokkal nyitottabbak, mint amilyenek szerinte a volt osztálytársai lettek volna.
Pletykák itt is mentek a hiányzásaim alatt arról, hogy más vagyok. Éppen ezért viszonylag csöndesen és nyugodtan kezeltem a coming outom. Amikor eljött az ideje, nem is raktam ki semmiféle posztot, nem kürtöltem szét a közösségi médiában. Ha felvetődött a téma az osztályban, egyszerűen nem tagadtam, beismertem a másságom. Így szerintem kulturáltan csináltam
– emlékezett vissza előbújására.
A homofób pedofiltörvénnyel kapcsolatban kiemelte, hogy ezzel a kormány elveszi a lehetőséget az oktatási intézményektől, hogy bármilyen módon hivatalosan beszélni tudjanak a homoszexualitásról, mindezt úgy, hogy sokszor a diákok már most sem mernek előbújni, még a szüleiknek sem.
Nem megnyugtató érzés, hogy hivatalosan tabuvá válik a létezésem egy része. Amikor elfogadták a törvényt, el kell mondanom, könnyeztem. Nem tudtam, mit gondoljak ezután
– mondta a fiatal aki nem érti, miként tilthatnak ki a reklámokból egy embercsoportot, illetve hogyan diszkriminálhatnak pusztán azért LMBTQ-diákokat, mert mások.
Nagy Petra fiatal transznemű nő, és úgy érzi, ez a törvény mindannyiuk számára csapás volt. Társaihoz hasonlóan szerinte is elengedhetetlen a gyerekek számára a felvilágosítás a családok sokszínűségéről, hiszen mint mondta, „ha esetleg valamelyik gyermek úgy érezné, hogy közénk tartozik, akkor ne érezze magát cikinek, illetve ne essen depresszióba az elnyomás miatt”.
A fiatal úgy vélekedett: annak ellenére, hogy elméletileg a törvény a gyerekek védelmét szolgálja, éppen fiatalok érzik úgy, hogy ellenük született.
A saját életemet eléggé megnehezíti, mivel eddig is elítéltek, de most már meg is bélyegeznek
– mondta. Mivel nemváltáson megy végig, aminek egyébként még nagyon az elején jár, az utcára is nehéz kimennie, de mindeközben úgy érzi, szerencséje van, mert édesanyja valamennyire elfogadta, illetve támogatja őt.
Petra emlékei szerint édesanyja először „teljesen kiakadt”, amikor beszélt magáról, szexuális identitásáról. Az azóta eltelt egy-másfél évben viszont már úgy érzi, kezdi megérteni őt, így nagyon fontosnak tartja, hogy a szülők tudjanak mindenről, hiszen ez támogatást ad neki.
Voltak persze nálunk is kisebb-nagyobb veszekedések emiatt, de amikor anyukámnak elmeséltem, hogy meg akartak késelni az utcán, akkor leesett az álla, és szerintem neki akkor bizonyosodott be az, hogy segítségre van szükségem, és támogatnia kell
– mesélte. A közelmúltban egyébként két német lányt támadtak meg Budapesten, állításuk szerint a szivárványos arcfestésük miatt. A Háttér Társaság szerint félő, hogy az új törvény miatt több melegellenes támadás lesz a jövőben Magyarországon.
A fiatal iskolájában nem sűrűn kerül elő a téma, ha mégis, akkor rögtön ránéznek, ő pedig tudja, hogy rá gondolnak, de ami nagyon fontos, hogy mindezt nem gúnyosan teszik, ezért nagyon hálás, főleg annak tudatában, hogy az előző osztálya semennyire sem tartott össze. Ha pedig egy tanár hozza fel ezt a témát az óráján, akkor mindig hozzá szokott szólni, és büszkén el is mondja, hogy ő is közéjük tartozik. Akár tetszik nekik, akár nem.
A mozgalom másik tagja azt a történetet osztotta meg, amikor az első kapcsolatában egy szívbeteg fiúval volt együtt, és a város egy kietlen helyén, az erdőben töltöttek el együtt időt. Így meséli, mi történt velük:
Az erdőben úgy gondoltuk, hogy mivel nincs a környéken senki, megfogjuk egymás kezét. Úgy ültünk ott kettesben, kézen fogva. Aztán egy férfi hang szólt a bokrok mögül, hogy „mocskos buzik, odamegyek, viperával szétverlek benneteket.
