Tárgyalnak még, vagy már nincsenek kérdőjelek?
Kérdőjelek és tárgyalások is vannak még. Kérdőjelből van több.
Pedig már csak pár nap van hátra a törvény hatálybalépéséig.
Nagyon reméljük, hogy még ezalatt a kis idő alatt is változik a helyzet, és tisztul a kép. A kamara párbeszédet folytat az Országos Kórházi Főigazgatósággal, amit tárgyalás helyett inkább konstruktív felelgetésnek neveznék. Kérdéseket teszünk fel, értelmezéseket kérünk a rendeletekhez, és rendszeresen kapunk használható információkat tartalmazó válaszokat. Az általunk jelzett problémákat befogadják és foglalkoznak velük. Ugyanakkor az egész folyamat jelentős késésben és csúszásban van, ami nem a nemrég felállított Országos Kórházi Főigazgatóság hibája.
Március 1-jén mégis csak minden egészségügyben dolgozó elé új szerződést tesznek le. Lehet már tudni, mi lesz bennük?
A hozzánk eljutó hírek alapján néhány helyen már megkapták a dolgozók a tervezetet, így lehetőségük van felmérni, milyen feltételekkel írnak majd alá. De ez intézményfüggő, sok helyen mindmáig nem találkoztak a dolgozók azzal a végleges szerződéssel, ami alapján ki tudják számolni, milyen ügyeleti és túlóradíjakat kapnak, és ez pontosan hogyan befolyásolja majd a bérüket. Az a sajátos helyzet alakult ki, hogy miközben zajlik a koronavírus elleni védekezés, és megtörtént egy nagy léptékű béremelés, napokkal a történelmi határpont előtt frusztrált várakozás van az egészségügy jelentős részében, mert annak ellenére, hogy a január 1-jei hatályba lépés helyett két hónap haladékot adott magának a kormány, ez a plusz idő sem volt elég ahhoz, hogy kellő időben le tudják tenni a dolgozók elé a kialkudott szerződéseket.
Előfordulhat, hogy lesz olyan egészségügyi dolgozó, aki kevesebb pénzt kap, mint decemberben?
Azok, akik eddig el tudták érni, hogy számukra megérje az éjszakázás vagy a túlórázás, most jogosan feszültek, mert fogalmuk sincs, mostantól hogyan lesz. A szakdolgozók esetében ez hatványozottan igaz, sokan az ügyeleti és túlóradíjakkal érték el, hogy hazavihessék a családfenntartáshoz elegendő összeget. Ha ők a törvény által meghatározott minimális díjakat kapják, akkor jelentősen rosszabbul járhatnak, mint eddig.
Az orvosok esetében ezt a kiesést valamennyire kompenzálja az alapóradíj megemelése, de még ez sem 100 százalékban van így. Főleg a hiányszakmákban (anesztesek, traumatológusok, sürgészek) sok helyen már korábban elértek egy jelentősebb béremelést, a mostanival így számukra csak kis mértékű emelés történik. Ezzel párhuzamosan az új egészségügyi jogviszonyhoz kapcsolt rendeletek az ügyeleti és túlóradíjakat egy korábbi törvényben leírt minimummal határozzák meg. Egy hétköznap éjszakai ügyelet során eszerint a nappal 8 órás órabér 70 százaléka járna. Ezt számos helyen eddig nem így számoltak, így most érthető a felzúdulás, és valószínűleg a közeli jövőben revízióra szorul. Mindenesetre előfordulhat, hogy egy tapasztalt traumatológus, aki több hétvégén és éjszaka is ügyel, a történelmi mértékű általános alapbéremelés ellenére kevesebbet visz haza márciusban, mint decemberben.
Baleseti sebészeten dolgozó aneszteziológusként ön már tudja, mit ír alá?
Nem, és kollégáimmal együtt tűkön ülve várjuk, mi lesz. Úgy tudjuk, a traumatológiai szakma folyamatosan egyeztet az országos kórházfőigazgatóval és egyéb szervek vezetőivel, mert ezzel a szabályozással nem valószínű, hogy tartható lenne a traumatológiai ellátás.
Előfordulhat az, hogy az orvos ugyan aláírja az új szerződését, de kevesebb ügyeletet vállal?
Van arra esély, hogy a korábban kialkudott trauma-fixdíjból valamennyi megmarad, és az ügyeleti díjakat is úgy módosítják, hogy a dolgozók motiváltak legyenek az ügyeletek vállalására, ellenkező esetben azonban igen, előfordulhat. Akkor viszont komoly veszélybe kerülhet a rendszer azáltal, hogy mondjuk a fiatalok úgy döntenek, aláírnak, de az önként vállalt többletmunkát már nem vállalják, és csak limitált számú ügyeletet teljesítenek.
Ez önmagában bedöntheti a traumatológiai és a sürgősségi ellátást.
Amikor ősszel megjelent a törvénytervezet, sokan első felháborodásukban elutasították azt. Azóta eltelt pár hónap, finomodtak a szabályok. A finomítással együtt a hangulat is változott az orvosok körében?
A kezdetben legnagyobb tiltakozást kiváltó, leginkább elfogadhatatlan tételek, így többek közt a kirendelés, az átvezénylés, a másodállások vállalásának a szabályai az új rendeletek által valóban sokat finomodtak, ugyanakkor a törvény változatlan maradt. Jelenleg az a valószínűbb, hogy a nagy többség alternatíva hiányában aláírja az új szerződést. Vannak olyanok is – magam is ismerek ilyen kollégákat –, akik teljesen nyugodtak, mert már eldöntötték, hogy nem írnak alá, és szervezik az új életüket. De a közhangulatot eléggé meghatározza az, hogy mi volt a kiindulás. Szeretném azt hinni, hogy az orvosok jelentős része már elfogadhatónak tartja a lehetőséget, amivel jelentős béremelés jár, így könnyebben szervezhetővé válik az életük, és kevesebb munkát kell vállalniuk ahhoz, hogy tisztességesen meg tudjanak élni. Sokan, ha nem is teljes mellszélességgel, de örülnek ennek a fejleménynek, csak az ő hangjuk kevésbé hangos. Ugyanakkor azok, akik korábban már megharcolták a harcaikat, megalapoztak egy – teljesen legálisan elért – egzisztenciát, és most kénytelenek hátrébb lépni, vagy úgy érzik, újrakezdett alkuk szükségesek ahhoz, hogy a bérüknél maradjanak, érthetően frusztráltak. Nem kizárt az a sajátos forgatókönyv sem, hogy végül egy biankó szerződéstervezetet tesznek le a dolgozók elé, amelyben szerepel az alapórabér és az alapóraszám, illetve az, hogy a rendeletek alapján miként számolják az ügyeleti díjakat. E mellé tesznek egy ígéretet is, hogy ezen még változtatnak.
Az ígéreteknek azonban az egészségügyben már csak kevesen hisznek. Ezért előfordulhat, hogy többen nem írják majd alá ezt a biankó szerződést, hanem kivárnak, és csak később szignózzák, amikor már tisztázódtak a kérdések. Ez is komolyan veszélyeztetné a márciusi-áprilisi ellátást, miközben dübörög a koronavírus-járvány harmadik hulláma.
Kérdéses még a szakellátások ügye is. Nemrég Rétvári Bence államtitkár szavaiból kiderült, hogy egy kormányrendeletnek kell majd meghatároznia azokat az egészségügyi szakellátásokat, amelyeknél ellátható egy beteg ugyanannál az orvosnál magán- és közellátásban egyszerre. A nőgyógyászaton kívül mi jöhet még szóba?
Nagyon szeretnénk elkerülni, hogy a lassan összeálló rendszerben kivételek, kedvezményezettek legyenek, és olyan kiskapuk maradjanak, amik lehetővé teszik a hálapénz tovább élését valamilyen formában. Azt szeretnénk, ha hosszú távon sikerülne kialakítani egy mindenkire érvényes és életképes rendszert. A nőgyógyászatnál arról szól a kérdés, hogy a kismamáknak egy bizonyos orvosban van bizalmuk, és az, hogy az az orvos bármikor rendelkezésre álljon a szülés beindulásának időpontjában, nem várható el a hétköznapi javadalmazásért cserébe.
A kamara viszont nem gondolja azt, hogy valakinek, aki a szülést vezeti le, sokkal erősebb bizalmi kapcsolatban kell állnia a pácienssel, mint annak, aki a vakbelét operálja, vagy akire az onkológiai kezelését bízza. A szülés ebből a szempontból nem egy elképesztően speciális és kiemelt kapcsolat, noha Magyarországon így alakult ki.
Ugyanakkor minden orvos-beteg kapcsolat bizalmi kapcsolat. Jó lenne megteremteni annak az átlátható alapjait, hogy egy beteg adott esetben ragaszkodhasson egy orvoshoz, de ezt ne hálapénzzel és a magán-, illetve az állami ellátás közötti átláthatatlan átjárással lehessen elérni, hanem valamilyen módon akár az állami egészségügy keretében is megvalósítható legyen. Nemzetközi példák mutatják, hogy ez lehetséges. De nem csak ez a kérdés nyitott még. A jelenlegi törvényi szabályozás az orvoslétszám mellett megnehezít számos ellátást. Ha például egy kisvárosban egyetlen specialista van egy adott területen, és annak az orvosnak limitált rendelési lehetősége van a kórházban, mellette viszont visz magánrendelést, akkor sajátos helyzet állhat elő. A magánrendelésén megjelenik a beteg, aki az ott végzett vizsgálat alapján kórházi kezelésre szorulna, amit viszont a helyi kórházban ez az egyetlen orvos tudna nyújtani. Az új szabályozás értelmében azonban az orvos a magánrendelésén megjelent betegét a továbbiakban nem kezelheti az állami kórházban. Így az ebben a példában szereplő páciensnek messzire kell vándorolnia azért az ellátásért, amit normál esetben megkaphatna lakhelyén is.
Az is probléma lehet, ha egy orvos a magánrendelésén lát el egy beteget, és indokoltnak tartja további vizsgálatok elvégzését, viszont ezek a vizsgálatok horribilis összegekbe kerülnek, és csak speciális kórházakban elérhetők. Ezekre a beteg a tb alapján jogosult akkor, ha az orvos beviszi a kórházba, és ott rendeli meg ezeket a vizsgálatokat. Csakhogy az orvos március 1-jétől elvileg már nem jogosult erre. Persze kiskapu itt is van: a törvény azt mondja, ugyanazzal a betegségek nemzetközi osztályozására szolgáló BNO kóddal nem kezelheti a beteget a magánellátásban és az államiban ugyanaz az orvos, a legtöbb betegségre viszont több BNO kód is ráhúzható. Kérdés az, hogyan lehet ellenőrizni és racionalizálni a rendszert úgy, hogy a betegek ne járjanak rosszul.
A MOK tavaly megválasztott vezetése a hálapénzmentes egészségügy mellett kiálló több ezres Facebook-csoportból verbuválódott. Akkor – többek között – önök is a büntethetőséget említették mint eszközt. Mit szólnak ahhoz, hogy 2021 tavaszától egy bűnüldözői szerv ellenőrzi majd a törvény betartását?
A hálapénz adása és elfogadása a törvény szerint bűncselekmény lett. Ezt tudomásul véve el kell fogadnunk azt is, hogy a bűnüldözés eszközeivel fogják ellenőrizni és szankcionálni. De a hálapénz pusztán a szankcionálással nem vész ki, mint ahogy a bankrablás vagy a lopás sem tűnt el azzal, hogy a törvény tiltja és üldözi. A MOK delegációja járt a Nemzeti Védelmi Szolgálatnál, a tárgyalás konstruktív és előremutató volt. Az NVSZ is tudja, hogy az emberek felvilágosítása, proaktivitás és megelőzés is szükséges ahhoz, hogy a hálapénz kikopjon. Nemcsak azt kell megértetni az emberekkel, hogy a paraszolvencia bűncselekmény, hanem azt is, hogy az eltűnésének milyen pozitív hatásai lesznek nemcsak az egészségügyre, hanem a társadalomra nézve is. A MOK felvilágosító kampányt tervez, és az sem kizárt, hogy abban a NVSZ is közreműködik majd.
Mi kell még a hálapénzmentes egészségügyhöz?
A fejekben és az egészségügyi rendszerben is átalakulás kell. El kell érnünk azt, hogy az emberek elhiggyék, minőségi ellátást kapnak akkor is, ha azt nem külön vásárolják meg. Az is szükséges, hogy az egészségügy működése transzparens legyen. Pontosan látható legyen, ki mennyit kell, hogy várjon az adott beavatkozásra, és pontosan láthatóvá váljon, mi jár azért, amit a betegek tb formájában befizettek, és azt meg is kapják megfelelő minőségben. Ez fogja ténylegesen elhozni a hálapénz végét.
Számos olyan fontos kérdést szabályoz az új törvény, ami alapjaiban változtatja meg az egészségügy működését. Van-e olyan, amit mindenképp szabályozni kéne még, de kimaradt ebből a körből?
Hatalmas fejlemény, hogy a hálapénz kikerül a rendszerből, ez a számos egészségügyi problémából néhányat megold, néhányat viszont elmélyít. Hasonlóképpen az orvosi béremelés. Összességében annak hatására, hogy ez a két lépés megtörténik, egy rakás csontváz kiesik a szekrényből. Ha a MOK szemszögéből nézzük a dolgot, akkor mi másfél évvel ezelőtt elindultunk egy 12 pontos programmal, amiből a hálapénzzel és az orvosi béremeléssel két pont teljesült, az összes többi viszont még előttünk áll. Például az, hogy megteremtsünk egy transzparens rendszert minőségellenőrzéssel. Határozzák meg újra a minimumfeltételeket, és ezúttal tartsák és tartassák is be azokat. Egy olyan rendszer legyen az egészségügyből, amelyben a hibákat bejelentik, kivizsgálják és kijavítják. Amelyben egyértelmű nemzetközi és magyarra lefordított protokollok vannak, a gyógyítás ezek alapján történik, hogy egyenletes minőségű ellátás valósuljon meg függetlenül attól, hogy a beteget melyik városban kezelik. Ez még mind előttünk áll. Ez egy nagyon hosszú út, aminek az elején nem az egészségügy jelentős javulása, hanem első lépésben inkább az ellátás komoly nehézségei várhatók.
A hálapénz kivezetése és a béremelés segít megtisztítani a terepet, tisztán látni, fényt deríteni a jelenlegi rendszerhibákra. Mert attól, hogy több lett az orvosok fizetése, nem lett több eszköz, nem lettek kevésbé leamortizáltak az épületek, nem lett sok szempontból kevésbé alulfinanszírozott az egészségügy.
Milyen csontvázak esnek ki a szekrényből a törvény életbe lépése után?
A törvény megalkotásának egyik oka, hogy a rendszer szervezője tisztán szeretné látni, valójában mennyi orvos dolgozik és hol. Jelenleg ugyanis ez egy misztérium. Most, ha egy orvosnak három különböző állása van, akkor őt a rendszer majdhogynem három különböző orvosként tartja számon. Onnantól kezdve, hogy megvalósul a másodállások kötelező bejelentése, és valóban számon tartják majd, hogy egy adott orvos pontosan mennyi munkát és hol végez, kiderül, hogy mennyire volt eddig alulbútorozott a rendszer humánerőforrással, és valójában hány ember végzi hány ember munkáját. Onnantól kezdve, hogy az orvosokat jobban megfizetik, és kevésbé lesznek motiváltak arra, hogy elvégezzék a második és a harmadik ember munkáját másod- és harmadállásban, előfordulhat, hogy lesznek területek, ahova nem jut ember. Véleményem szerint elkezdhetünk aggódni a szakrendelőkért, ahova az orvosok jelentős része másod- és harmadállásban vagy nyugdíj mellett járt. De probléma lehet az is, hogy eddig számos helyen szemet hunytak az orvosok a fölött, ha nem voltak meg a gyógyítás feltételei, de ennek ellenére az extra motivációknak, például a hálapénznek köszönhetően extra betegeket és műtétetek vállaltak. Ha ez a motiváció részben a fizetésemelés, részben a hálapénz kivezetése révén elvész, akkor elképzelhető, hogy sokan felteszik a kezüket, és azt mondják, a több éve nem ellenőrzött műszerekkel, a nem elegendően feltöltött műtéti tálcával és ezzel a nem megfelelő szakdolgozói létszámmal nem vállalják a gyógyítást, csak a hiányosságok pótlása után. Ez persze lehet pozitív is, mert kiderül, mi az, ami hiányzik.
Ősszel többen Bergamót emlegettek. Most milyen állapotban fut neki az egészségügy a járvány újabb szakaszának?
Vegyes a kép. Az egészségügy egy jelentős részében, ahol jelenleg nem zajlik Covid-19 betegek ellátása, az átlagosnál kisebb lehet a terhelés. Egyelőre az a helyzet, hogy bizonyos területeken kevesebb munka van, mint korábban bármikor. A korlátozások pozitív következménye, hogy kevesebb baleset történik, így a baleseti sebészet csendesebben ketyeg. Ezen kívül még számos helyen érvényben vannak az elektív ellátásra vonatkozó megszorítások, aminek persze masszívan meg lesz a böjtje a hosszú várólistákkal. Ott viszont, ahol Covid-ellátás zajlik, elképesztő terhelés volt ősszel, novemberig csúcsra járatva, decemberben már lecsengő jelleggel.
Ott az egészségügyi dolgozók tényleg elhagyták a gatyájukat, rettenetesen kifáradtak és kizsigerelődtek. Most ezekre a helyekre vagy friss erőforrások érkeznek, vagy ha a járvány megint felfut, akkor nagyon komoly gondok várhatók.
Milyen erőforrás-tartalékok vannak még a rendszerben ahhoz, hogy túlélje a harmadik hullámot?
Egy nyugdíjhoz közel álló, sebészi szakmában dolgozó orvost biztos, hogy nem lehet teljes mellszélességgel behúzni a Covid-ellátásba. Ne őt állítsák a lélegeztetett és fertőző beteg mellé. A fiatalabb orvosok rugalmasabb köréből valószínűleg lehet még beforgatni erőforrást, viszont a jól képzett szakápolók körében már nincsenek tartalékok, és ezen a most hatályba lépő törvény sem változtat. Márpedig nélkülük sem a járvány alatt, sem utána nem fog menni.
