Belföld koronavírus

„A hátamon feláll a szőr” – mondja Duda Ernő a kínai vakcináról

Darko Vojinovic / MTI / AP
Darko Vojinovic / MTI / AP
Az immunológus professzor szerint akár súlyos mellékhatásai is lehetnek a kínai vakcináknak.

A Válasz Online-nak Duda Ernő immunológus, virológus egy nagyinterjúban részletesen elmagyarázza, miért tart a kínai vakcináktól. A Szegedi Tudományegyetem orvosi karának professzor emeritusa szerint nagy gond, hogy a nyugati oltásokkal ellentétben a kínaiakról alig lehet tudni valamit.

Az Egyesült Arab Emírségekben például 86%-os hatékonyságúnak találták a Sinopharm vakcináját, de nem tudni, ez mire vonatkozik, mert négyféle hatékonyságot mérnek. A Sinovac esetében pedig „az egyik országban ezt mérték, a másikban meg azt”, a kínaiak pedig máig nem közlik a tömeges tesztelések dokumentációját, nem kérik a két legtekintélyesebb gyógyszerhatóság, az amerikai és az európai engedélyét.

Jelenleg Nyugaton háromszázféle vakcinát fejlesztenek, de egyetlen olyan sincs köztük, mint a Sinopharmé és Sinovacé, ezek a kínai oltóanyagok között is a legkorszerűtlenebbek. (…) Ezek a készítmények a harmadik világ tömegei számára készülnek.

Kapcsolódó
Peter Liese: Európának nem kell a kínai vakcina
Az Európai Néppárt egészségügyi szóvivője szerint Orbán Viktor csak rosszabb alkut tudott volna kötni Brüsszelnél.

Duda Ernő emlékeztet rá, hogy a koronavírust nem az influenzához, hanem az autoimmun folyamatok beindítására képes hírhedt Zika-vírushoz lehet inkább hasonlítani.

A koronavírus nem influenza, a hátamon feláll a szőr attól, hogy inaktivált egész koronavírussal oltsunk!

A koronavírus ugyanis „lopakodó” vírus, olyan molekuláris mintázatokat hordoz, amilyenek az emberben is előfordulnak, ezért potenciálisan autoimmun folyamatokat indíthat el, előfordulhat, hogy a szervezet önmagát kezdi el támadni. A professzor nem tartja véletlennek, hogy a nyugati cégek csak azt az antigént akarják bevinni az oltással, ami feltétlenül szükséges a vírus elleni harchoz.

Nem azt állítja, hogy a kínai oltástól betegek lesznek az emberek, de a technológiából fakadóan ennek nagyobb a kockázata.  

Szerinte a kínaiaknak van modern védőoltásuk is, de az inaktivált vírust tartalmazó olcsó, gyorsan és tömegesen lehet előállítani, Kína ezeket befolyásszerzésre használja.

A professzor azt mondja, nem tartja jónak,

ha politikusok nyomást gyakorolnak az engedélyező hatóságokra! A vészhelyzeti engedélyezés nem annyit jelent, hogy most a piros lámpa ég, és megnyomom a zöldet.

Emlékeztet rá, a normál engedélyezési folyamatnál a gyártó vállal felelősséget az esetleges problémákért, vészhelyzetinél azonban az  állam, Duda Ernő nem lenne a magyar gyógyszerhatóság emberei  helyében, ha ő lenne döntési helyzetben, azt mondaná, a kínai vakcinákkal addig várni kell, amíg nem ismertek a részletes klinikai vizsgálatok részletei.

Kapcsolódó
Óbecsén szerdán a kínai vakcinával oltanak
Brüsszel nem tud hatalmas érdeklődésről a kínai vakcina iránt és kérdéses, hogy a kínai vagy orosz vakcinával beoltottak kaphatnak-e európai oltási igazolást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik