Belföld

11 év 8 hónapot kapott az óbudai általános iskolás kislányokat molesztáló portás

Tizenegy év nyolc hónap fegyházra, és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte ítélte a Fővárosi Törvényszék azt a a 62 éves L. Tibort, aki négy éven át molesztálta a gyerekeket az óbudai Dr. Béres József Általános Iskolában.

A férfi portásként, majd kertész-karbantartóként dolgozott a Keve utcai iskolában. Emellett futball-és zsonglőredzéseket is tartott, illetve táboroztatásban is részt vett.

A férfi kihasználta a gyerekek iránta kialakult bizalmát és 2015-től több tanulóhoz is szexuálisan közeledett, veszélyeztette a fejlődésüket, többeket is simogatott, valamint szexuálisan bántalmazott. A négy rendbeli kiskorú veszélyeztetéssel, folytatólagos szexuális erőszakkal és más bűncselekményekkel vádolt férfi részletes beismerő vallomást tett a mai zárt előkészületi ülés során, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról is.

A büntetés mértékének meghatározásakor a bíróság enyhítő körülményként értékelte a férfi büntetlen előéletét, amelynek nyomatéka az idős korára tekintettel nagyobb volt, a beismerő vallomását, amelynek motivációja az volt, hogy a lányokat megkímélje a további büntetőeljárás lefolytatásától, valamint a megbánását is.

Súlyosító körülményként vette figyelembe a bíróság a többszörös halmazatot, amelyen belül öt bűncselekmény büntetési tétele is elérte a 15 évet. A letartóztatásban lévő férfi és védője enyhítésért fellebbezett, így a döntés nem jogerős,

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.