Belföld
Brüsszel, 2018. november 25.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (b2) érkezik a rendkívüli Brexit-csúcsra Brüsszelben 2018. november 25-én. Mellette Várhelyi Olivér nagykövet, a brüsszeli Állandó Képviselet vezetője (b) és Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs

Túl a Néppárton: Orbán azért veszíthet, mert túl sokszor nyert

A magyar miniszterelnök sokáig kiváló érzékkel mozgott a különféle érdekcsoportok között, ám végül sikerült a brüsszeli elitet is politikussá tennie. Ezért pedig nagy árat fizethet: hosszú idő után először nem ura lépéseinek. Az, hogy a Fideszt kizárják-e ma az Európai Néppártból, nemcsak a párt politikáját, de Magyarország rövidtávú jövőjét is meghatározhatja.

Hosszú évek óta ma először fordul elő, hogy nem Orbán Viktor dönt arról, milyen irányba fordul a Fidesz.

Az Európai Néppárt választmánya a miniszterelnök jelenléte ellenére is nélküle határoz róla. Azt tudjuk, hogy a miniszterelnök mit szeretne, hiszen csöndben megüzente: a Néppárt tagja akar maradni. Ezt tudjuk abból, hogy a Manfred Weber csúcsjelölt diktálta feltételeknek megfelelően a kormány leszedte a Brüsszelt támadó plakátokat, Orbán a maga módján bocsánatot kért, de mindenekelőtt abból, hogy március 15-i, általában emlékezetes fellépésén az idén valójában nem mondott beszédet. Kikerülte nemhogy Jean-Claude Juncker, de még Soros György említését is, elmaradt a politikai irány világos meghatározása, amivel megüzente Brüsszelnek: várja a Néppárt ítéletét, addig leteszi a kardot. Jelzésként legfeljebb a Néppárttól jobbra álló lengyel miniszterelnök meghívását értelmezhetjük, hiszen Orbán korábban megmondta: ha kizárják a Fideszt, a jobbszél pártjai közül elsőként a lengyel kormányerővel próbál együttműködni.

Eközben a kormánypárti politikai közösséget igyekeztek felkészíteni az esetleges szakításra is. A Magyar Nemzet például március 7-én vezércikkben rögzítette, a magyarság érdeke, hogy a Fidesz kilépjen a Néppártból, hogy aztán március 13-án már arra mutasson rá, hogy a Die Welt kommentelői (!) nem támogatják a Fidesz kizárását. Az Origo eközben a korábban a Fidesznek kampányoló, Orbán mellett egy évtizeden át kiálló Joseph Daul francia néppárti elnököt ábrázolta javíthatatlan sorosistaként. A propagandamunkájának célja, hogy bármelyik szcenárió valósul is meg, a Fidesz közönsége Orbán döntéseként érthesse. Ha a Fidesz marad a Néppártban, akkor a médiagépezet azt harsogja majd, hogy a párt józan bevándorlásellenes álláspontja kerekedett felül. Ha mennie kell, akkor pedig az lesz a vezérfonal, hogy visszavonhatatlanul a Soros-erők uralják már a Néppártot is, ezért a Fidesz, ha nehezebb úton is, kívül folytatja, hogy megvédhesse a keresztény Magyarországot.

FOTOMONTAGE: EPP Group leader Manfred Weber will take part in the European elections of 23.25.05.2019 as a leading candidate of the conservative European People's Party (EPP). The Vice-CSU leader is herewith the first candidate for the succession of European Commission chief executive Jean-Claude Juncker, who will not stand for a further term of office in the May election. Archive photo: Manfred WEBER (Chairman of the EPP) in his speech, single image, cut single motif, half figure, half figure.gesture, delegates' meeting for the preparation of the CSU list for the European elections on 24.11.2018 in Munich, Â | usage worldwide
Fotó: Sven SImon/ FrankHoermann/AFP

Akkor a Fidesz ebben a játszmában nem veszíthet?

Ám a propaganda szimulálta helyzettel szemben nagyon sok forog kockán. Orbán tudja, mekkora a tét, nem véletlen március 15-i visszafogottsága és mostani utazása a döntő ülésre. Az egyetlen igazán jó kimenet számára a néppárti tagság. Nem ismerünk olyan forgatókönyvet, amely szerint ne az Európai Néppárté lenne a legnagyobb frakció a következő öt évben az Európai Parlamentben, s olyat sem, amelyben kihagyható lenne a Brüsszelt irányító koalícióból. Márpedig Orbán 2010 óta úgy kormányoz Magyarországon, hogy a hatalmon lévő Néppártban erős a Fidesz-delegáció, miközben a világgazdaságban történelmi kitekintésben is ritka hosszú, egyenletes konjunktúra tombol. A Néppártot ráadásul a magyar kormány és gazdaság számára kulcsfontosságú Németország – mi több, a sokáig az Orbán európai hátországának számító bajor CSU – egyik vezető politikusa testesítheti meg a következő években.

Ha a Fideszt kizárják, külön-külön is nehezen kezelhető politikai kockázatok jelennek meg. A Fidesz ellenzéki szerepbe kényszerül EU-s szinten éppen akkor, amikor az uniós források csökkennek, s érkezhet egy világgazdasági válság, amelyre már tavaly nyáron Orbán is tett utalást.

Krízis idején pedig nyilván kulcskérdés, hogy a közösség miként lesz képes az unió versenyképességét megtartani, miközben igyekszik elkerülni az olyan társadalmi katasztrófákat, amelyeket 2008 után Görögországban láttunk. Azaz bár Orbánék mindent megtesznek, hogy a bevándorlást nevezzék meg az EU-n belüli törésvonalnak, a weberi politika és a geopolitikai helyzet is inkább azt üzeni, az euroszkeptikusok és az EU-pártiak küzdelméről szól majd a következő öt év, és az idén biztosan az utóbbiak lesznek többen.

Az orbáni törésvonal tarthatatlanságát kitűnően jelzi Sebastian Kurz politikája. Az osztrák kancellár lényegében ugyanazt gondolja a migrációról, mint Orbán, ám a néppárti konfliktusban – nyilvánvalóan a németekkel való előzetes egyeztetés után – rapid módon állt Weber feltételei mögé, ahogy tette korábban a Sargentini-jelentés megszavazásakor is.

Magyar rulett

A boldog békeévek hangulatától messze álló politikai helyzet még kedvezőtlenebb a Fidesznek, ha nagyobb képet nézünk. Az Egyesült Királyság kormánya képtelen olyan megállapodást letárgyalni, amelynek nyomán a képviselők többsége szerint ne érné súlyos veszteség Londont az Európai Unióból való kilépéssel. Márpedig ha a népszavazáson kinyilvánított akaratot formába önteni képtelen brit törvényhozás szerint nincs jó deal a távozásra, mindenki számára világos lehet, hogy a kisebb, törékenyebb, gazdaságilag elnyomottabb országok számára tökéletesen reménytelen az unión kívüli élet.

Az EU történetének egyik legsúlyosabb kihívását jelentő brexittel küszködő uniópártiak persze pontosan tudják, kinek okoz önfeledt örömöt a krízis. Az oroszok lelkesen üdvözölték a népszavazás eredményét. Timothy Snyder A szabadság felszámolása című kötetében meg is magyarázza az oroszok örömét. Rámutat, hogy a brexitről szóló Twitter-beszélgetések harmadát botok, azaz automaták generálták, ezeknek kilencven százaléka Nagy-Britannián kívülről működött. 419 brexitről posztoló Twitter-fiókról derült ki, hogy az orosz Internet Research Agency üzemeltette. A Russia Today nevű tévés csatorna lelkesen kampányolt a kilépés mellett. Az orosz titkosszolgálat pedig már régen előkészítette az EU-távozás szószólóinak támogatását: 2012-ben fedőszervezetet hozott létre Oroszország Konzervatív Barátai néven, amelynek egyik alapítója az a Matthew Elliott, aki később a kilépéspárti kampány ügyvezetője volt. Snyder hosszan elemzi, miért és hogyan szeretné Vlagyimir Putyin szétszedni az EU-t.

Például az EU-szkeptikusok támogatásával. Az orosz vezető pártjának együttműködési szerződése van az osztrák Szabadságpárttal, kitűnő a kapcsolata a Marine Le Pen vezette francia Nemzeti Gyűléssel. Ezek olyan pártok, amelyek nem a Néppárt tagjai, ellenben EU-szkeptikusak és Orbán lehetséges szövetségeseiként ismertek.

Amíg Orbán az oroszokkal bizniszel, az unió mintha lassan megértené, hogy az oroszok hibrid háborújukkal a létére törnek. 

5640534 18.09.2018 Russian President Vladimir Putin, right, and Hungarian Prime Minister Viktor Orban speak to the media after their meeting, in Moscow, Russia, September 18, 2018. Vitaliy Belousov / Sputnik
Fotó: Vitaliy Belousov / Sputnik/AFP

Orbán harca a szuverenitásért

Ez a felismerés pedig a legrosszabbkor jöhet Orbánnak, aki éveken át túlnyerte magát. Szinte minden konfliktusban úgy manőverezett az amerikai, európai és orosz érdekek és vezetők között, hogy elfogadták, lojalitása megkérdőjelezhetetlen, a „túloldalon” csupán ilyen-olyan gazdasági érdeket érvényesít. A háttérjátékot a miniszterelnök úgy játszhatta, hogy az elsődleges nyilvánosságban politikai harcot szimulált, amelyben a szuverenitásért küzd, miközben a háttérben pontos politikai alkukkal és kivételes „határérzékkel” lépegetett.

Aztán jött egy hét, amikor a magyar miniszterelnököt minden oldalról összenyomták: rövid időn belül diktálta le neki az Egyesült Államok, Oroszország és az Európai Unió, hogy mit kell tennie.

Ő pedig sorba vette a teendőket. Ahogyan a Direkt36 megírta, az amerikaik a miniszterelnök akarata ellenére érték el, hogy az Országgyűlés felhatalmazása nélkül mozoghassanak a határainkon belül, törvénysértő katonáikra pedig az amerikai jog vonatkozzon. Noha ez atlantista körökben elfogadott eljárás (nem véletlen, hogy Szlovákiában éppen az oroszokhoz kötődő Szlovák Nemzeti Párt delegálta Peter Gajdoš védelmi miniszter borított asztalt azzal, hogy nem adná az ország szuverenitását, pedig Peter Pellegrini kormányfő aláírná a szellemiségében a magyarhoz hasonlító megállapodást), meglepetés, hogy Orbán minduntalan hangoztatott szuverenitásügyét dobta oda.

Mert nyilván nem mutathatott hátat az amerikaiaknak. Vigaszdíjként kiharcolta, hogy a szövegben többször legyen szó szuverenitásról, ha már a valóságban az nincs is meg. És cserébe szinte azonnal megmutatta az oroszoknak is, meddig hajlandó elmenni.

A Putyin bankjaként emlegetett Nemzetközi Beruházási Bankra elképesztő törvényt szabtak: nem felügyelik a magyar hatóságok, nemcsak vezetői, de alkalmi vizitre ideérkező tanácsadói is diplomáciai mentességet élveznek, adót sem kell fizetnie. Ennek értékelésekor nem finomkodtak a kommentátorok: Ungváry Krisztián történész nettó hazaárulásnak nevezte,

miután szerinte fedett hírszerzők sora érkezhet Magyarországra, s már a The New York Times is foglalkozott azzal, Orbán újabb lépése mennyire aggasztja szövetségeseit.  A bank puha befolyásszerzésére egyébként jó példa lapunk minapi cikke, amelyben bemutattuk, Putyin bankjai intézték a többmilliárdos hitelt egy dél-alföldi beruházáshoz, Orbán pedig az átadón saját érdemeit is kiemelte az üzlet megkötésében.

A miniszterelnök ezután elkezdte teljesíteni a weberi feltételeket is. Először láttuk, hogy e présben nem ura a helyzetnek, talán elhitte, a végtelenségig képes lavírozni az általa kiismert, eltérő motivációk alapján szerveződő nagyhatalmi érdekek között. Hogy ez megtörténhetett, annak éppen korábbi sikerei lehetnek az okai.

Kofák a hiúság vásárán

Orbán valóban ujjgyakorlatként kezelte az adódó krízishelyzeteket, amíg kötelezettségszegési eljárásokról és Magyarországról folyó EP-vitákról volt szó. A döntő pillanatokban tett gesztusai, az egyes nemzeti érdekek (lásd: német tőke) tökéletes kiszolgálása garantálta neki a mozgásteret a lavírozáshoz. Egészen addig, amíg túl messzire nem ment. Az érzelmi politizálással oly sok sikert arató, az ellenvéleményt régen nem viselő politikus éppen az érzelmekkel nem számolt. Az európai politika vezetői még ha olykor tényleg úgy is tűnnek, mintha a gumikacsák között is az unalmasok versenyébe neveznének, dörzsölt, hiú politikusok. Százszor hülyét lehetett belőlük csinálni, lehetett mulatni tehetetlenségükön, de egyszer csak eltört valami. Szinte mindegy is, hogy a CEU elüldözése vagy az volt az utolsó csepp, hogy Orbán a saját pártcsaládjának – az öt éve még általa is támogatott – vezetőjével plakátolta ki az országot az állandósult Brüsszel-ellenes kampány részeként, az EP-választás előtt.

Az Orbánhoz hasonló autokraták persze politikai tűzszerészek. Vágják át a drótokat, de ebben kódolva van, hogy olykor olyat szabnak szét, ami robbanáshoz vezet.

Noha Brüsszelből kiirtották a politikát, paradox módon a jelenséget jól használó Orbánnak politikusságával sikerült végül „Brüsszelt” is politizálnia. Azaz Manfred Weber éppen úgy használta a nyilvánosságot, a nyomásgyakorlás eszközeit feltételeinek megszabásakor, ahogyan Orbán tenné hasonló helyzetben. De az Európai Bizottság is hamar reagál már Facebookon a kormányplakátokra.

Az pedig az élet megszokhatatlan iróniája, hogy Orbán Viktort az a politika sodorta veszélybe, amely propagandájának egyik kulcseleme. Ennek lényege, hogy a pillanatot feszítik ki, jelenítik meg morális helyzetként. Miközben Európa vezetői valószínűleg a történelem összes propagandagépezetéből ismerik az érzelmekre ható módszert, ők maguk sem tények, valóságok, a jogállam leépítése vagy az uniós pénzek körüli korrupció miatt elégelték meg Orbánt, hanem, meglehet, egy plakátkép miatt.

Image: 73873074, Soros Juncker plakát a Kossuth téri metrómegállóban 2019.03.05.-én., Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Fotó: Mohos Márton / 24.hu

A jövő felfüggesztése

A Néppárt mai döntésének sokkal nagyobb a súlya, mint az aktuálisan elgondolható. Mégpedig azért, mert nemcsak Orbánék tagságáról, hanem a Fidesz politikájáról, így Magyarország jövőjéről is határoznak.

A politikai racionalitás ma a Fidesz tagságának felfüggesztését diktálja. Ez azt jelentené, hogy a felek időt nyernek. A májusi EP-választás után áttekintik az erőviszonyokat, és ha a Néppártnak szüksége van a fideszes mandátumokra, alkut kötnek.

Ugyanakkor ebben az esetben is világos, hogy Orbán mozgástere sokkal kisebb lesz, mint korábban, mert ebben a pártban elért a falig, ahonnan nincs tovább út. Ám Orbán viselkedéséből az látszik, még az újonnan megismert korlátokkal is a Néppártot tartja a megfelelő eszköznek politikai céljai megvalósítására. Afelől ugyanis nincs kétség, hogy lelkileg már nem néppárti. De minden ellenkező híreszteléssel szemben reálpolitikus: célja a hatalom megtartása, s pontosan azért sikerült neki ez eddig is, mert mindig tudta, hol keresse ehhez az eszközöket, szövetségeseket.

Ugyanakkor Orbán rizikója, hogy a kizárás is lehet politikailag racionális lépés, azaz nem csupán a néppárti elvekből következhet eltávolítása. A néppárti vezetés ugyanis gondolhatja úgy, hogy öt évet nyer, ha világossá teszi: uniópárti, Putyinnal szemben erős és hisz az integráció erejében. Azaz képzelheti úgy, hogy Orbán eltávolítása megerősíti más államokban azt a szavazótábort, amely elégséges méretű most az EU vezetésének megtartásához, fél évtizedre meg úgysem lát senki előre.

Ám innen nézve, nincs veszélyesebb döntés, mint Orbán kirúgása. Politikai karakteréből, utóbbi évtizedeiből ugyanis az következik, nem igyekszik majd oda vissza, ahonnan eltávolítják, inkább megmutatja, mire képes máshol. Nemcsak a bosszú, hanem a reálpolitika is küldi majd az EU-szkeptikusok élére, hiszen nincs máshol tér, hogy újra elgondoljon valami addig nem mutatottat. Nem biztos, hogy elégséges a politikai képzeletünk ahhoz, hogy lássuk lépéseit.

De nem szabad azt sem kizárni, hogy Weber megállapodott Orbánnal, és igazáról meg tudja győzni a Néppárt többségét is: a miniszterelnök győzedelmesen hazajön, a Néppárt megértette, mit akar, Weber bizottsági elnök lesz, Matteo Salviniék pedig Orbán hasznos idiótái voltak, akikkel megmutatta, van más útja is, okosan zsarolt.

Igaz, erre azért most kevés sansz van.

Valószínűbb, hogy Orbán Viktor sokat veszít abból a mozgástérből, amiben lubickolt az utóbbi években. Nehezebb körülmények között kell megtartani rendszerét.

Kiemelt kép: Szecsődi Balázs /Miniszterelnöki Sajtóiroda/MTI

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Scenic view over Hong Kong island, China, by night. Multicolored nighttime skyline with illuminated skyscrapers seen from Victoria Peak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.