Szlovákia a European Deterrence Initiative (EDI), azaz az amerikaiak „elrettentő” programjából kaphatna óriási pénzt. Az EDI-t még az Obama-kormányzat indította el, miután az oroszok annektálták a Krím-félszigetet, a Trump-adminisztráció pedig megerősítette a kezdeményezést. A program, melynek az infrastrukturális befektetések mellett a kölcsönös együttműködés erősítése is a célja, amerikai ugyan, ám NATO-irányítás alatt zajlik. Mivel a katonai szövetségnek Szlovákia is a tagja, annak, hogy az amerikaiak markába csap-e, vagy sem, nagyon erős jelzés arról, valójában mennyire elkötelezett az ország az euroatlanti szövetségi struktúrák iránt, melyekhez alapvetően tartozik.
Egy éve még minden rendben volt
Amikor egy évvel ezelőtt felmerült, hogy Szlovákia pénzt kaphat a programból, úgy tűnt, mindenki örül: hiszen melyik, a geopolitikai pufferzóna kellős közepén lévő ország ne örülne két jól felszerelt katonai reptérnek, pláne, ha egyébként a hadserege még az illetékesek szerint is alaposan le van gatyásodva. Akkoriban a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezette védelmi tárca is azt írta közleményében, jó, hogy Szlovákia pénzt spórol meg a megállapodással, és a pénz elfogadásával (akkor még csak 37,1 millió euróról volt szó) növelheti hitelét NATO-szövetségesei szemében.
Aztán nem egész egy évvel az örömködő közlemény után valami megváltozott.
A szerződésről az amerikai féllel a szlovák külügy tárgyalt, a védelmi minisztériumnak pedig a konkrétumok finomhangolása volt a feladata. Az SNS vezette tárca azonban hirtelen felállt az asztaltól, és szokatlanul kemény hangú közleményben kezdte el látványosan félteni Szlovákia szuverenitását az amerikaiaktól.
Orosz meló
A Szlovák Nemzeti Pártot az olvasók még a „magyarfaló” Ján Slota idejéből ismerhetik – a nacionalista kormánypárt azóta megszabadult vállalhatatlan vezetőjétől, ám kapott a nyakába egy másik furcsa stílusú politikust, Andrej Dankót, a jelenlegi szlovák házelnököt. Az SNS a 2016-os választások utáni kormányalakítási tárgyalásokon gyorsan lecsapott a védelmi minisztériumra, és az egykori háromcsillagos tábornokot, Peter Gajdošt ültette a posztra. Csakhogy a minisztérium belső működését ismerő forrásaink szerint a tárcát inkább Ján Hoľko, a szolgálati hivatal főtitkára irányítja, ő pedig Andrej Danko pártelnök közeli embere. Az SNS-es vezetés gyorsan bemutatkozott:
– az ügy azóta is a vele kapcsolatos viccek egyik fő forrása, elsősorban azért, mert mikor kérdőre vonta őt a sajtó, egy sajtótájékoztatón csókolgatni kezdte a századosi váll-lapjait.
Danko körül azonban messze nem ez a legnagyobb furcsaság: a Szlovák Nemzeti Párt elnöke ugyanis hiába uniós tagország házelnöke, ez nem akadályozza meg abban, hogy előszeretettel látogasson Oroszországba, ahol Vjacseszlav Vologyinnal, a duma EU-s szankciós listán szereplő elnökével találkozgat. A kapcsolat olyan szoros, hogy 2017-ben még beszélhetett is a Dumában.
Danko pánszlávista álmai azonban komoly feszültségeket okoznak a védelmi minisztériumban, de parlamenti és diplomáciai szinten is. A házelnöknek állandó a konfliktusa Miroslav Lajčák külügyminiszterrel, a külügyérnek ugyanis nem kevés fejfájást okoz, hogy megmagyarázza a partnereknek Danko kiszólásait és utazgatásait. Nagy probléma az is, hogy bár a szlovák kormány a hivatalos biztonsági stratégiában kimondta azt, hogy a Krím orosz annektálása szembement a nemzetközi joggal, és Oroszország veszélyt jelent a térségre nézve, a dokumentumot nem tudják a parlament elé vinni, mert az SNS épp az oroszokkal kapcsolatos részeket kifogásolja. A védelmi minisztériumban pedig szintén nagy a feszültség: a tárcát ugyan Peter Gajdoš vezeti (a háttérben Ján Hoľkóval és Andrej Dankóval), az egyik államtitkári poszton azonban Ondrejcsák Róbert, a Most-Híd párt jelöltje ül, aki erős euroatlantista meggyőződésű, és rendszeresen keményen bírálja Oroszországot. Dankóék többször is megpróbálták eltávolítani, eddig sikertelenül.
Érvelési hibák
Danko és a védelmi tárca érvelése alapvetően egy nagyon kényes, a szovjet múlttal terhelt közép-európai lakosság körében erősen rezonáló dologra épül, nevezetesen hogy az amerikaiak pénzével a szerződés szerint katonák is érkeznének, márpedig idegen katonai jelenlét Szlovákia számára elfogadhatatlan. A szerződés ugyanis szerintük az amerikaiak tulajdonképpen támaszpontot akarnak létrehozni Szlovákiában, nem vették figyelembe a szlovák fegyveres erők kéréseit, és az ajánlat kizárólag olyan létesítmények építésére vonatkozott, amelyek elsődlegesen az amerikai katonák és haditechnikájuk elhelyezését célozta. A szerződés pedig szerintük létszámkorlát nélkül engedte volna be az országba az amerikai katonákat.
Dankóék lépését Peter Pellegrini kormányfő sem hagyta szó nélkül: a külföldi haderő szlovákiai állomásoztatását ugyan ő sem támogatja, de megjegyezte, a kását azért nem eszik olyan forrón, a támogatásról tárgyalni kell. Finoman utalt arra is, hogy Gajdošék nem állhatnak fel csak úgy az asztaltól, ahhoz a kormányban is egyeztetni kell – márpedig Pellegrini a sajtóból tudta meg, hogy az SNS-esek rávágták az ajtót az amerikaiakra.
Az euroatlanti oldalt képviselő Ondrejcsák Róbert több fórumon is részletezte, hogy a hiba az SNS érvelésében az: az Expres rádió beszélgetős műsorában a védelmi államtitkár arról beszélt, nem érti, hogyan veszélyeztetheti az ország szuverenitását egy szövetségestől érkező infrastrukturális befektetés, az amerikai katonákról szóló részt pedig teljes ostobaságnak nevezte. A NATO-nak ugyanis például Pozsonyszőlősön regionális katonai parancsnoksága van – ahogy Ondrejčák fogalmazott – egyenruhás katonákkal. A szlovák külügyminisztérium még tovább ment: nyilvánosságra hozta, hogy 2019 első felében összesen mintegy 1400 külföldi katona teljesít szolgálatot Szlovákiában, ebből 600 amerikai.
Ráadásul Szlovákia épp most cseréli le a régi, orosz MiG-29-eseit amerikai F-16-os vadászgépekre, ami 30-40 évre az amerikai hadsereggel való együttműködésre „kárhoztatja” a szlovák légierőt. Nem csak azért, mert a gépek üzemeltetéséhez szükséges kiképzést, logisztikai feladatokat, szervizt és hasonló apróságokat amerikaiak végzik majd, hanem azért is, mert a katonai reptereket is az F-16-osokra kell átalakítani. A kérdés nagyon leegyszerűsítve az, hogy lesznek-e mondjuk olyan kizárólag amerikai hangárok, melyekbe a szlovák hadseregnek tilos lesz belépnie. Ondrejcsák szerint azonban a tárgyalások épp arról szólnak, hogy összefésüljék az amerikai és a szlovák prioritásokat, a dolog tehát egyáltalán nem olyan fekete-fehér, mint ahogy azt a Szlovák Nemzeti Párt állítja. Ehhez csatlakozott a külügyminisztérium is: elmondásuk szerint szerződésjavaslat még nem is készült, csupán munkaverziók, a végső szerződést pedig akkor lehet nyilvánosságra hozni, ha mindkét fél jóváhagyja a szöveget.
Lehajolni az apróért
Andrej Danko egy érzelmileg felhevült pillanatában azt is állította, hogy azért nem kell az amerikaiak pénze, mert Szlovákia saját erejéből is meg tudja oldani a repterek felújítását. Ezen azonban még a laikusok is kuncogtak. A szlovák hadsereg ugyanis az illetékesek szerint is olyannyira le van gatyásodva, hogy az már Szlovákia védelmi képességeit fenyegeti. Amellett, hogy nincs elég katona, a katonai technika jó része is élettartama határán van, vagy bőven túl is lépte azt. A tárca emellett most verte magát hatalmas kiadásokba: amellett, hogy Szlovákia most írt alá szerződést 14 darab F-16-os vadászgépre 1,6 milliárd euróért, további 1,2 milliárdért szerez be 4×4-es taktikai járműveket és 8×8-as csapatszállítókat. Az amerikaiak által kínált 100 millió euró pedig a 2018-as szlovák védelmi költségvetés csaknem 10 százaléka.
Ondrejčák szerint gyakran előfordul, hogy a minisztériumban 20-30 ezer eurós tételeken mennek komoly viták, mert egyszerűen nem lehet rájuk fedezetet találni a költségvetésben.
Szuverenitás, szuverenitás, szuverenitás
Felmerülhet, hogy az SNS azért van ennyire az amerikai befektetés ellen, mert saját bizniszét érzi veszélyben. A pártot ugyanis a szlovákiai sajtó már régóta vádolja azzal, hogy saját üzleteit bonyolítja a védelmi tárcán keresztül, például a 8×8-as csapatszállítók meglehetősen átláthatatlan és gyanús beszerzése kapcsán. Ezeket a járműveket ugyanis nem külföldről vette, hanem a finn Patria csapatszállító alvázára építve akart a szlovák hadiipar bevonásával saját felépítményt fejleszteni – a szálak pedig SNS-es körökhöz vezettek. A védelmi minisztériumhoz közeli forrásaink szerint azonban az amerikai pénz elutasításának hátterében valószínűleg nem SNS-es hadibiznisz áll, sokkal inkább politikai pontszerzésről lehet szó.
A szlovák nyilvánosság egy része ugyanis meglehetősen kritikus az ország euroatlanti irányultságával, különösen a NATO-val. A Globsec felmérése szerint csupán az emberek 37 százaléka tartja jó dolognak a NATO-t, 21 százalék pedig teljesen elutasítja. Ők elsősorban a szlovák nyilvánosság ruszofil szegmensébe tartoznak, és előszeretettel választanak olyan pártokat, mint a szélsőjobboldali Marián Kotleba-féle Mi Szlovákiánk Néppárt. Ez a párt pedig jelenleg a legnagyobb konkurense a radikális jobboldalon is halászó nacionalista SNS-nek. Egy évvel a választások előtt az a politikai üzenet, hogy „mi nem engedünk be idegen katonákat a szuverén Szlovákia területére”, meglehetősen szépen cseng ezen választóknak, és stabilizálhatja az egyébként több botrányban is érintett, a kormánytagság által megtépázott SNS választói magját.
Forrásaink szerint egyébként az SNS-ben is érzik, hogy ezúttal kicsit túllőttek a célon, ami a politikai kommunikációt illeti, és úgy döntöttek, kicsit visszább vesznek a témával kapcsolatban – Andrej Danko az utóbbi nyilatkozataiban már kicsit szofisztikáltabban beszélt a támogatás hátrányairól, és bár továbbra is elutasítja azt, már óvatosabban fogalmaz. Az azonban biztos, hogy az amerikai pénzt témává tették a radikális jobboldalon, az elfogadása pedig így sokkal nehezebb és politikailag terheltebb lesz, mint amilyennek először tűnt.
Kielemt kép: JOE KLAMAR / AFP
