Belföld

Rekonstruálták a félholtra vert Kozma utcai rab esetét

Csoportosan, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vádat az ügyészség az ellen a három fegyőr ellen, akik félholtra vertek egy rabot a Kozma utcai börtönben. Bíróság elé állították őket, és az első tárgyalás során megmutatták azokat a döbbenetes videofelvételeket, amelyek rekonstruálják a bántalmazást.

A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának Katonai Tanácsa előtt megkezdődött annak a három fegyőrnek a pere, akik brutálisan megvertek egy rabot a Kozma utcai börtönben. A szakértők összesen 43 ütés- és rúgásnyomot találtak Csiki Sándor testén.

Az első tárgyaláson az elhunyt férfi több hozzátartozója megjelent. Csiki rokonai szinte le sem vették a szemüket a folyosó másik oldalán lévő fegyőrökről, folyamatosan keresték a lehetőséget, hogy a szemükbe nézhessenek. A három feszülten üldögélő fegyőr azonban kerülte a tekintetüket.

Édesapám családjával jöttem. Kicsit izgulok, mert  itt vannak a börtönőrök is. Ismerem őket bentről. Egy éve találták ki azt a mesét, hogy azért halt meg apu, mert túl sok gyógyszert szedett

– mondta a tárgyalás kezdete előtt Ifj. Csiki Sándor.

Elsőként az ügyész ismertette a vádiratban foglaltakat. Elmondta, a fogda folyosójának kamerafelvételén az látszik, hogy Csiki Sándor a nyitott zárkaajtón kidobja a szivacsot, a három fegyőr pedig belép a cellába. Az ügyészségi iratok szerint körülbelül 2 percig tartózkodtak bent. Ezt követően az egyik felügyelő a földön a folyosóra húzza a megbilincselt áldozatot, felállítják, majd az egészségügyi körletbe kísérik. A kamera nem rögzített bántalmazást.

Fotó: Marjai János/24.hu

A három börtönőr lesütött szemmel, idegesen ült a vádlottaknak fenntartott padon. Elsőként az elsőrendű vádlottat, Sz. Lászlót hallgatta meg a bíró.

Nem kívánok vallomást tenni. Nem ismerem be a bűnösségemet

– mondta. Hogy aztán később szóról szóra megismétlődjön a jelenet a másik két börtönőrrel is.

Bemutatták azokat a videofelvételeket, amelyeken a három fegyőrrel külön-külön, egy bábuval rekonstruálják a bántalmazást a fogdán történtektől kezdve az emeleten lévő orvosi szobáig, ahol végül meghalt.

Azt követően, hogy bementünk a zárkába, Csiki Sándor a radiátornál állt nekem háttal, majd a felszólításra felém fordult. Miután bementünk én kerültem hozzá a legközelebb. Csiki két alkalommal ököllel megütött. Őrjöngött és zavartan viselkedett. Úgy vittük le a földre, hogy a tomporára érkezett. A feje az ágy és a fal közötti szűk sarokrészen volt

– magyarázta az őr, majd bemutatta, hogy a zárka fala és az ágy közötti szűk helyen hogyan térdelt rá Csikire.

A számos sérülés mellett az orra is csúnyán elvolt törve Csikinek. Sz. László állítja, már akkor ferde volt a fegyenc orra, amikor ő belépett a zárkába. A kérdésre, hogy Csiki hozzájuthatott-e felírt adagnál is több gyógyszerhez, igennel válaszolt a kihallgatásakor, szerinte a rabok ezeket csomagokban árulták egymás között.

A fegyőr elmondta még, hogy egy matrac miatt alakult ki a szóváltás köztük és Csiki között. A fogdán csak éjszakára maradhat matrac a raboknál. Az áldozatnak viszont papírja volt arról, hogy napközben is feküdhet rajta, mert beteg. A zárkában történtek mellett azt is rekonstruálták, ahogy az emeleten lévő orvosi szobáig vezetik a rabot.

Jöttünk fölfelé, meg sem álltunk az egészségügyi körletig. Amikor felértünk, az ajtó csukva volt. Kinyitottam a fogvatartott előtt, így ő lépett be először. Úgy emlékszem, hogy nem lépett be teljesen, mert megbotlott a küszöbben vagy az ajtófélfában. Elvesztette az egyensúlyát és nagy erővel beborult az orvosi szoba padlójára

– magyarázta, Sz. László, aki a helyszínen meg is mutatta, hogy Csiki milyen pózba esett.

Fotó: Marjai János/24.hu

A fegyőr elmondása szerint a rab még itt is ellenkezett. Folyamatosan rángatózott, és emelgette a fejét. Nem sokkal később viszont rosszul lett Csiki. Az elsőrendű vádlott erről így beszélt:

Úgy tűnt, mintha elfáradt volna. Beszélt és motyogott még valamit, de ezt már nem lehetett érteni. Mondta az ápoló, hogy megnézi, mi van vele. Amikor idejött, eleresztettük. Megnézte, hogy van-e pulzusa, és rendben van-e a légzése. Megnézte a vérnyomását is, ezért levettük róla a bilincset. Az ápoló nem tapasztalt életjeleket, ezért elkezdte az újraélesztését. Ebben mi is részt vettünk. Az ápoló kezdte masszírozni a mellkasát és szívmasszázst alkalmazott. Akartuk használni az életmentő gépet, de nem működött, mert nem volt jól összecsomagolva a csatlakozó

– mondta kihallgatása során az elsőrendű vádlott, hozzátéve a jelenlévők felváltva masszírozták az áldozat szívét. Közben értesítették a mentőket, de a 44 éves férfi életét már nem lehetett megmenteni.

A döbbenetes szavak után megtudhattuk, mit mondott a másodrendű vádlott a kihallgatása során. Állítása szerint arra lépett be a zárkába, hogy Csiki a társát sértegeti.

Próbáltuk nyugtatni, de folyamatosan fenyegetett és szidott bennünket. Azt hangoztatta, hogy a fiai majd kicsinálnak bennünket odakint

– magyarázta, hozzátéve, neki úgy tűnt, hogy valamilyen szer hatása alatt volt Csiki.

A másodrendű vádlott szerint Csiki azt követően is ellenkezett, hogy megbilincselték a zárkában. Azt mondta, hogy megpróbálták felhúzni a padlóról, de nem akart felállni. Akkor állt csak fel, amikor kihúzták a folyosóra. A másodrendű vádlott ezt követően arról beszélt a kihallgatásakor, hogy ő nem ütötte és nem is rúgta meg a férfit. Az egészségügyi szoba bejáratánál lévő fura esésről ezt mondta: „Előre fejjel beesett az ajtón. Nem tudom, miért esett el. Nem láttam, mert hátul álltam.”

A három fegyőr közül a harmadrendű vádlott tűnt a legidegesebbnek az első tárgyalási napon. A videofelvételek megtekintésekor szinte megállás nélkül járt a lába és tördelte a kezét. Kihallgatása során így beszélt a matracos esetről:

Amikor elkértük tőle a matrac nappali használatához szükséges egészségügyi papírt, dühöngött, hogy miért cseszegetjük. Kidobta a matracot a zárkából, és még ki is lépett a folyosóra. Felszólítottam, hogy adja át a papírt, de ennek nem tett eleget

– közölte, majd részletesen kifejtette a zárkában történteket, és azt, hogy miképp próbálták meg Csikit a falhoz nyomni és „hatástalanítani”.

A Kozma utcai börtönben meghalt rabnak a vérnyomásgondjai mellett szív-, máj- és tüdőproblémái voltak, de krónikus prosztatagyulladással is kezelték a halála előtt. Emellett pszichés gondokkal is régóta küzdött, többször öngyilkos akart lenni. A börtönőrök állítása szerint az incidens során is azzal fenyegetőzött, hogy megöli magát.

Az első szakértői vélemény szerint a betegségére szedett gyógyszereknek semmi közük nem volt Csiki Sándor halálához. A szakvélemény ugyanis az agykoponyát és az arcot ért ütések miatt kialakult koponyaűri sérüléseket, valamint a kemény burok alatti vérzést, és a traumás agyvizenyő együttesét jelölte meg a halál okaként.

A későbbi kiegészítő vizsgálat után azonban módosították az igazságügyi szakértők a halál okát. Ebben már arról írtak, hogy a vérnyomáscsökkentőnek volt olyan toxikus hatása, hogy a rabnak heveny keringési elégtelensége lett, és meghalt

Erre alapoz most a többi között a védelem is.

Kardinális kérdés lesz az, hogy a zárkában töltött idő, ami alatt állítólag a bántalmazás történt, mindössze bruttó három perc. Ebben benne van egy komoly időintervallumot kitöltő veszekedés is, tehát ennek csak egy része az, ami a tényállás szempontjából szóba jöhet. Nagy kérdés, hogy ennyi sérülést ilyen rövid idő alatt össze lehet-e szedni ezen a szűk helyen, ahogy az a vádiratban le van írva. Különös tekintettel arra, hogy amikor kísérik át lentről fölfelé a sértettet, akkor számos olyan sérülés nem látszik az arcán, ami a jegyzőkönyvekben áll. A halál oka az a vérnyomáscsökkentő gyógyszernek a túladagolása, amit ő egyébként engedéllyel kapott. Azt néztem a szakértői véleményben, hogy ebből a halálos dózis 100 nanogram/milliliter. Az ő szervezetében 2300 nanogram/milliliter volt.  És ehhez jönnek még az egyéb olyan anyagok, mint a biofű, illetve egy tramadol nevű nyugtató

– mondta Kertész Gusztáv, az elsőrendű vádlott ügyvédje.

Fotó: Marjai János/24.hu

Az áldozat fiának mint a sértett helyébe lépett személynek az ügyvédje, Deteky Gábor részletesen is kifejtette, hogy mennyiben befolyásolhatja az eljárást az az új szakértői vélemény, amely szerint nem a brutális bántalmazás, hanem a gyógyszertúladagolás okozta Csiki Sándor halálát.

Tudomása szerint az ügyészség most egy olyan szakértői véleményre alapítja a vádat, ami azt mondja, hogy a halálhoz vezető úton két folyamat zajlott párhuzamosan. Az egyik ez a bizonyos gyógyszermérgezés, aminek a szakértői vélemény szerint mindenképp halálos kimenetele lett volna, ahogy lett is. A másik pedig a bántalmazás, aminek ugyancsak nagy valószínűséggel halálos kimenetele lett volna. De a gyógyszermérgezés miatti halál megelőzte a bántalmazás miatti, esetleg időben később bekövetkezendő elhalálozást. Tehát jelen állás szerint a halál oka nem a bántalmazás volt, hanem a gyógyszertúladagolás miatti mérgezés.

Az áldozat fia szerint viszont teljesen egyértelmű, hogy a börtönőrök ölték meg az édesapját. Szerinte ezt támasztják alá azok a felvételek is, amik a bűncselekmény rekonstruálása során készültek.

Végig kivehető, hogy ütik-vágják az édesapámat. Arról szól az egész, hogyan szorítják és gyilkolják meg. Miért szorítják, amikor odaadta a matrac használatáról szóló orvosi engedélyt? Az egyik pillanatban még letagadta az elsőrendű vádlott a másik meg arról beszélt, hogy a kezébe adta neki az engedélyt apám. Magától nem eshet arccal előre az orvosi rendelőben. Leütötték, úgy esett el. Meggyilkolták, erről szólt az egész

– mondta zaklatottan az elhunyt rab fia.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik