Belföld
2008-06-27 VELP - Lines of coke on the cover of a porn dvd. ANP PHOTO COPYRIGHT JOOST OOIJMAN netherlands out - belgium out

Kiugrott a busz elé, lebénult, túl van már az életén – egy kokaindíler vallomása

Kálmán Attila
Kálmán Attila

újságíró. 2018. 07. 10. 10:59

Megdöbbentő történet Krisztiánról, aki a borsodi nyomorba született, hogy aztán Budapesten váljon bűnözővé, üldözze nagybátyja öngyilkosságának emléke, raboljon, drogot áruljon, késeljen, hogy aztán egy nő elárulja, majd a busz elé vesse magát. Nem halt meg, de lebénult, tolókocsiba kényszerült, vegetál. Azt mondja: ő akkor ott meghalt.

Annak ellenére, hogy több liter vért vesztettem, teljesen tudatomnál voltam. Hiába nem volt meg a fél arcom, hiába fájt mindenem, hiába éreztem, hogy összevissza vannak törve a csontjaim, megpróbáltam felülni. Amikor nem ment, akkor tudtam, hogy baj van. Sok vért éreztem a számban. Még arra emlékszem, hogy forró volt az aszfalt. Augusztus volt és rohadt meleg aznap.

Krisztián a nyolcéves öccsével indult boltba azon az augusztusi napon. Unalmas nyári szüneti kora délután volt és a kisfiú csipszet akart enni, megfűzte a bátyját, hogy menjen le vele. Sétáltak a bolt felé, hülyéskedtek, Krisztiánnak attól függetlenül jó kedve volt, hogy három hónappal korábban szakított azzal a lánnyal, akivel négy évig élt együtt. Önfeledtségét annak is betudta, hogy délutánra már megivott öt-hat sört. De amikor egy forgalmas kereszteződéshez értek, így is megálltak a pirosnál, pedig sokszor átszaladtak már ezen a zebrán tilosban.

Aztán Krisztián a busz elé ugrott.

Ott feküdt a kereszteződésben darabokra törve, de élt. Járókelők rohantak oda, riadtan ismételgették, hogy ne mozogjon. Gyorsan érkeztek a rendőrök és a mentők is. A helyszínt biztosították, Krisztiánt rohamkocsival vitték a Fiumei úti baleseti központba.

Budapest, 2011. február 25.
A Fõvárosi Önkormányzat Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelõintézet és Baleseti Központ Fiumei úti telephelyének épülete, amely baleseti kórházként ismert. A felvétel 2011. február 25-én készült. 
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Baleseti Központ. Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Az öngyilkosjelölt addigra elájult. Majd csak hetekkel később tudja meg, miután felébresztik a mesterséges kómából, hogy eltört a gerince, és nyaktól lefelé lebénult. Ez tett végleg pontot a volt drogdíler bűnözői karrierjének a végére.

Igaz történet alapján

Krisztián – aki nem Krisztián – történetét jelentős pontokon közös megegyezéssel megváltoztattuk azért, hogy ne ismerhessenek rá olyanok, akik veszélyesek lehetnek rá. Eseményeket, személyeket, időpontokat, helyszíneket változtattunk meg úgy, hogy azok a valósággal párhuzamosak legyenek, de különbözzenek attól. Mindezt úgy, hogy a valós történet logikája ne sérüljön. A sztorit Krisztián szemszögéből írtam meg, de sokakkal beszéltem, akik részesei voltak ennek a valamikor a 2000-es évek közepén, végén játszódó történetnek. Így csak olyan dolgok kerültek bele, amelyeket többen is hasonlóan meséltek el.

Kisfiú, az élet császára, emberi roncs

Egész délután dumáltunk a bérház gangján, egy rozzant széken ülve hitetlenkedtem végig, amit hallottam. Velem szemben ez a nagyon vékony, esendő férfi tolószékben, akit teljesen véletlenül ismertem meg pár héttel korábban, és valamiért úgy gondolta, hogy – némi unszolásra – rám bízza a nem mindennapi történetét.

Nehéz volt elhinni, hogy ez az ember évekkel korábban még otthonosan mozgott a budapesti alvilágban, és pályája csúcsán százezreket keresett egy-egy este kokaineladással a Hajógyári-szigeten.

Pedig ez az igazság. Még ha erre a történeteken kívül más már nem is emlékeztet, ha csak nem Krisztián elnyűtt Armani-pólója, amit még akkor vett, amikor az élet császárának hitte magát. Mára maradt az az elnyűtt póló, és ez az emberi roncs. Utóbbit nem írnám le, ha nem magára mondta volna.

Ez a cikk arról szól, hogyan lett egy szegény családból származó kisfiúból tinédzserkora végére bűnöző, majd tolószékbe kényszerült ember. Ahogy Krisztián mondta, a döntés mindig az övé volt: és ő inkább lett tisztességtelen, hogy elérje, amit akar, mintsem hogy a „rendes emberek, mint a szüleim” életét válassza. Nem követendő példa, valószínűleg nem is a legáltalánosabb életút; de arról sokat elmond Krisztián története, hogy

min mennek át azok, akik valahonnan lentről indulnak, és nem válogatnak az eszközökben, csak az lebeg a szemük előtt, hogy megérkezzenek oda, amit a fentnek gondolnak.

Barcikáról Pestre – az akasztott ember árnyékában

Krisztián második gyereknek született nem sokkal a rendszerváltás előtt Kazincbarcikán – cigány apától, nagyon fiatal nem cigány anyától. Megérne egy külön misét, ahogy az alig húszéves Mária beleszeretett a nála majdnem pontosan egy évvel idősebb – „ugyanazok alatt a csillagok alatt születtek”, azt mondták róluk, egymásnak lettek teremtve –  Sándorba a darabjaira hulló tsz kulisszái között, majd gyorsan terhes lett Krisztián nővérével. A nő a nagy cigány családhoz költözött egy háromszobás kis házba, ahol különböző generációk, mindenféle testvérek, rokonok éltek összezsúfolódva. A szülei lényegében kitagadták. Két évre rá világra jött Krisztián.

Nincs erről sok emlékem, csak mesélték, mi volt, hogy volt

– mondja. Egyetlen történet ragadt meg Krisztiánban ebből az időből, mert a negyedik születésnapja már Budapesten találta. Ezt a történetet is biztosan csak később mesélték neki, és nem kell magyarázni, miért ez ragadt meg benne:

az apa egyik testvére egy szerelmi csalódás után felakasztotta magát egy félreeső hangárban. 

Azt beszélték róla, jó ember volt, de a felesége összevissza csalta, és „már nem bírta az életet”. A nő el is tűnt a család látóteréből a közös gyerekekkel, mert a nyakába varrták a férfi halálát. Állítólag Ózdon látták később kocsmákban részegen, alkoholista lett.

Az immár kétgyerekes család tehát Budapestre költözött: az apa egy fővárosban dolgozó rokona intézett valahogy lakást a VIII. kerületben. Nem egészen világos, hogyan, mert mindenki úgy emlékszik, hogy a rokon munkásszállókon élt, bár spórolós emberként és nagyon tehetséges kőművesként emlékeznek rá, aki mindent megtett a legtágabban értelmezett családjáért.

Budapest, 2011. szeptember 25.
Felborított szemeteskukák a VIII. kerületi Horváth Mihály téren. Helyi népszavazást tartanak a kerületben 2011. szeptember 25-én. Arról kérik a városrész lakóinak véleményét: támogatják-e, hogy hatályban maradjon a kukázást tiltó rendelet, akarják-e, hogy a képviselõ-testület rendeletben tiltsa meg a közterületen történõ életvitelszerû lakhatást, s hogy Józsefváros polgármestere még az idén tárgyalásokat folytasson a fõvárosi önkormányzat vezetésével a hajléktalanellátás színvonalának emelése és a kerület - hajléktalanokkal kapcsolatos - tehermentesítése érdekében.
MTI Fotó: Soós Lajos
Képünk illusztráció, VIII. kerület (MTI Fotó: Soós Lajos)

Sándor nyolc osztályt végzett, Mária szakközepet – az időközben lezajló rendszerváltásból annyit vettek észre, hogy már van olyan dolog, hogy munkanélküliség. A környezetükben láttak is sokakat, akik elindultak lentről a mélybe, de ők annál eltökéltebben igyekeztek megkapaszkodni, és a belüket is kidolgozták.

Az óvodából annyira emlékszem, hogy nagyon sokat sírtam. Akkor nem tudtam miért, de most már tudom, azért mert hiányoztak anyuék. Ezt mondtam is neki később a kórházban, és akkor mindketten sírtunk. És mondta, hogy akkoriban is sokat sírt, amikor picike voltam

– a barcikai hatalmas famíliából Pestre kerülő család elkezdett atomjaira hullani: a szülők hajtottak a túlélésért, a gyerekeket az állami intézményekre bízták. Ez Krisztián nővérének, Gabinak valahogy jobban feküdt, mindig kitűnő volt, később egyetemre is ment, ma Angliában él.

„Az én fiatalságom nem volt valami hű, de fényes”

Krisztián viszont fiúként máshogy szembesült a VIII. kerületi közeggel, mint a testvére: már általános iskolában folyamatosak voltak a verekedések, „ki kellett vívni egyfajta rangot, ha az utcán helyt akartál állni”, különben „lenéztek, beléd rúgtak kettőt, állandóan kötekedtek veled”.

Hetedikes korára mindenkinek megvolt a „rangja”, és akkor már „olyan volt a suli, mint egy nagy család”.

Már annak, aki az utcát választotta, kiverekedte a helyét a hierarchiában, és elindult a bűnözővé válás kikövezett útján. Krisztián öles léptekkel elindult: olyan tizenhárom éves volt, amikor idősebb fiúktól eltanulták a „telefonozást”, azaz hogy előfizetéses telefont vetetnek emberekkel, aztán olcsón megveszik a mobilt, továbbpasszolják, a ‘fogalmatlan’ előfizetők meg a hűségidő végéig fizethetik az előfizetési díjat.

Aztán jöttek a kisebb lopások, rablások:

Megállított egyikünk valakit, hogy mondja meg az időt, aztán kiszedtük az ember kezéből a telefont. Vagy lerántottuk a nyakából az aranyláncot. Ilyesmik

– a nehezebb fiúk – kiskamaszokról beszélünk még mindig – elkezdtek füvet árulni és szívni is. Krisztián ettől még távol tartotta magát, neki ekkor még az elég volt, hogy szerez pár ezer forintot, annyi pénz se volt korábban soha a zsebében.

Az én fiatalságom nem volt valami hű de fényes, mert nem azt a szintet képviseltem, mint a nővérem. Korán megtetszett, hogy könnyű pénzhez jutni, aztán ez nem volt mindig legális. Sőt, inkább illegális volt

– és még csak a lejtő tetején járunk.

Pásztó, 2012. május 29.
Lefoglalt kés, amellyel a gyanú szerint egy 22 éves bátonyterenyei férfi megtámadott egy 81 éves nõt Pásztón. A Pásztói Rendõrkapitányság sajtótájékoztatóján elmondták, a késes támadó kirabolta a hazafelé tartó nõt. A rendõrök három órán belül elfogták a gyanúsítottat.
MTI Fotó: Komka Péter
Képünk illusztráció (MTI Fotó: Komka Péter)

„Miatta lettem öngyilkos”

16 éves koromban megismerkedtem egy lánnyal. Olyan szinten egymásra találtunk, hogy élettársak lettünk, egészen 20 éves koromig. Aztán miatta lettem öngyilkos

– azért ennél bonyolultabb a helyzet, de Zsanett színre lépése elég nagy fordulatokhoz vezet Krisztián életében. Pedig a józsefvárosi általános iskola után jó irányba kezdtek menni a dolgok, miután átkerült  egy zuglói műszaki szakközépbe, és kiszakadt a bandatársak közül.

Elmaradoztak a verekedések, az első év végén mindenből simán átment, még kettese se volt. Csajozgatott, összehaverkodott egy csomó nála egy fokkal jobb helyzetben levő emberrel, akikkel biliárdozni, bowlingozni járt, hétvégente meg az E-Klubba bulizni. Nulla drog, csak pia és cigi. Tipikus alsó középosztálybeli gimis mindennapok.

Aztán berobbant Krisztián életébe a nála négy évvel idősebb Zsanett. 

A húszéves lány kicsit mindenki csaja volt a nyolcadik kerületben, de hivatalosan egy harmincas férfivel járt, aki eltartotta. A nő nyolc osztályt végzett, soha egy percet nem dolgozott, ahhoz viszont nagyon értett, hogy az ujja köré csavarjon fiúkat, férfiakat.

Krisztiánnal egy közös ismerősön keresztül találkozott, és nem sokkal később már szexeltek is – a harmincas férfi lakásán, aki akkor épp dolgozott. Pár hétre rá Zsanett az akkor 16 éves Krisztiánhoz és a szüleihez költözött. Egyszerűen fogta a cuccait és átcuccolt a naiv fiúhoz, kész helyzet elé állítva őt és a családját is, akik nem akartak a fiatalok útjába állni, és simán hagyták, hogy az idősebb nő odaköltözzön.

Zsanett apja ki-be járt a börtönből, az anyja állami gondozott volt, és kicsit gyagyán jött ki az intézetből. Az összes gyerekük csak csellengett, senki nem figyelt rájuk

– Krisztián anyja viszonylag könnyen rábólintott, hogy  a fia nővérénél idősebb lány odaköltözzön a fia szobájába, bár már korán mondta, hogy szerinte ennek nem lesz jó vége. A fiatal fiú azt látta maga körül, hogy a lányoknak mindent fizetni kell, és mivel a lány náluk lakott, ezért azt érezte, helyette is pénzt kell adnia haza.

„Komoly aranyláncaik voltak, Rolex órájuk, jó autójuk, már 16 évesen”

Köszönőviszonyban voltam velük, és tudtam, hogy tele vannak pénzzel. Komoly aranyláncaik voltak, Rolex órájuk, jó autójuk, már 16 évesen. Akkor még nem sejtettem, hogy miből van ennyi pénzük. Aztán mondtam nekik, hogy nekem is szükségem lenne pénzre

– és Krisztián már vissza is keveredett a VIII. kerületi haverok közé, akik akkorra már szintet ugrottak: autókat loptak, betöréseket csináltak és kábítószerrel kereskedtek. Az első kettő Krisztiánnak túl rizikósnak tűnt, de a harmadikat nem látta veszélyesnek, „ott nincs ujjlenyomat”.

A legalsó szinten kezdte, és ennél feljebb később sem nagyon lépkedett, így is annyi pénzt csinált, amennyi bőven elég volt egy olyan életvitelhez, amilyet korábban el sem tudott képzelni – és Zsanett megtartásához is. A régi haverok meg könnyen visszavették a bandába, mert bíztak benne, együtt nőttek fel.

Úgy éltünk, mint a milliomosok: jó éttermekben ettünk, taxival jártunk mindenhova, szállodákban laktunk, folyton buliztunk. Nem volt olyan, hogy valami túl drága

– emlékszik vissza. Krisztián a mennyekben érezte magát, de emellett a mindjárt kifejtett életvitel mellett a suliba járás elképzelhetetlen volt. Nem is akart bejárni, elvakította az az élet, amibe belekeveredett, és amiről úgy gondolta, hogy anélkül Zsanett sem lehet az övé. A második év végét még valahogy meg is csinálta, de aztán a harmadikba már nem járt be, ki is csapták gyorsan. Otthon garantált volt a balhé, az anyja Zsanettet okolta, a fiú viszont fogadkozott, hogy inkább dolgozni akar, neki nem való az iskola. El is hitette, hogy szerzett árufeltöltő munkát, oda jár napközben – közben súlyos pénzeket vert el mindennap barátnőjével plázákban, este pedig drogot árult a barátaival.

Budapest, 2011. február 2.
Rendszámtábláján sárga plakettal rendelkezõ autó, ami szmogriadó esetén is közlekedhet. Az idõjárás kedvezõtlen változásával lépne életbe a riasztási fokozat, valamint reggel hat órától a gépjármûforgalmat is korlátozhatják. Ekkor a rendszámtáblán fekete és piros színû, hatszögletû környezetvédelmi plakettel ellátott gépjármûvek nem közlekedhetnének.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Képünk illusztráció. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Egészen hihetetlen, de otthon mindezt sikerült teljesen titokban tartani.

Néha egy óra alatt megvolt félmillió

Krisztián viszont egyre jobban elmerült az alvilágban, bár igyekezett hideg fejjel gondolkodni, és távol tartani magát az igazán durva dolgoktól. Eleinte nagyon biztonságos „munkája” volt: a bandájának kiépült klientúrája volt, mindenféle „orvosok, jogászok, tudósok”, nekik szállított főleg kokaint, de nem egyszerű futárként, hanem nagy tételben olcsón vásárolt drogot, amin nagy hasznuk volt.

Ekkor 17 felé közeledve naponta körülbelül százezer forintot mindig keresett.

De ez nem volt elég, és jött egy lehetőség, hogy a Hajógyári-sziget szórakozóhelyein is árulhatnának. Az ottani szórakozóhelyeket uraló maffiafőnökkel, Vizoviczki Lászlóval nem volt közvetlen kontaktjuk, de tudták, hogy valahol a lánc legvégén hozzá csorog a pénz. Nekik biztonsági őröket kellett megkenniük: adtak nekik pénzt és kokaint is, cserébe kaptak egy szeletet a tortából.

Lementünk négyen-öten, fejenként 30-40 gramm kokainnal. Ez mindig elfogyott, volt, hogy egy óra alatt. Megvolt egy este félmillió simán. A nyomozókat már messziről ki lehetett szúrni a láthatósági mellényükben, amikor civilben jöttek, akkor meg a biztonságiak szóltak, hogy nekik ne áruljunk, mert arcról tudták, kik a rendőrök

– mondja. Más dílerekkel meg kialakult a status quo, a rendszer tetején tudták, hogy a lényeg a béke, nem hagyták elfajulni a dolgokat. „A pisztoly soha nem került elő, de szúrni kellett párszor” – mondta nevetgélve Krisztián. Túl egyszerű volt az egész, úgyhogy más profilt is kerestek Krisztiánék: lakásokat béreltek, ahol „leadóért cserébe” prostituáltak dolgoztak.

Viszont volt egy nagy baj: Krisztián elkezdte használni, amit árult. És egy másik nagy baj: Zsanett nem változott meg, és összevissza csalta Krisztiánt, aki jeleneteket rendezett, de nem tudta elengedni a lányt. Abból eközben nem csinált ügyet, hogy ő és a barátai rendszeresen használtak hivatásos kurvákat.

Debrecen, 2015. január 14.
Fegyõrök vezetik elõ Vizoviczki Lászlót (k) az ellene és 21 társa ellen hivatali vesztegetés és más bûncselekmények miatt indult büntetõper tárgyalására a Debreceni Törvényszéken 2015. január 14-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Fegyőrök vezetik elő Vizoviczki Lászlót az ellene és 21 társa ellen hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt indult büntetőper tárgyalására a Debreceni Törvényszéken 2015. január 14-én
(MTI Fotó: Czeglédi Zsolt)

Rémlik még a jó ember nagybácsi, aki akasztva végezte a hangárban, mert csalta a felesége? Krisztián ugyanebben a helyzetben látta magát: ő azt gondolta „kiemelte a nyomorból” a lányt, és mindent megtesz Zsanettért, aki cserébe kihasználja:

Miatta kaptam rá a pénzéhességre. Őmiatta. Neki mindenre pénz kellett. De mondjuk tényleg mindenre pénz kell, hát üres zsebbel nem lehet kilépni az utcára.

Fél kiló kokain és egy kis gondolkozás

Ez így ment még két évig. Csak közben Krisztián egyre keményebben narkózott, ivott és szerencsejátékozott, amik miatt tartozásokba verte magát. A bevételeihez képest nem durvába, pár százezer forintokról volt szó. Otthon ebből semmit nem láttak, egyedül a márkás ruhákra kérdeztek rá, amikre azt mondta Krisztián, hogy olcsó hamisítványok. A pénzt elverték mindig, az ékszereket, drogokat, pénzt albérletekben tartották. Olyan helyeken, ahol bulizgattak is egy-egy „munkanap” után: itt

nagy tétben ment a kártyázás, és arra is külön prostituáltat hívtak, hogy valaki kitöltse az italokat.

Aztán Zsanett egyszer csak eltűnt minden cuccával. Krisztián egy átdolgozott/átbulizott hétvége után nem találta otthon, a telefonja kikapcsolva. Pár napon belül kiderült, hogy egy másik bűnözőhöz költözött, akit Krisztián távolról ismert.

Bosszút akartam egyből, össze is gyűjtöttem vagy tíz embert. De aztán gyorsan lehiggadtam, mert soha nem volt korábban rendőrségi ügyem, és emiatt sem akartam

– úgyhogy megtorlatlanul maradt az elhagyás, de ott maradt egy hatalmas kérdőjel.

Mihez kezdjen az iskolából kibukott, 19 éves, kokainista Krisztián, aki csak az alvilágot ismeri, viszont abból úgy él, mint soha semmi másból nem fog?

A kérdés azért igazán éles, mert Krisztián magát jó embernek tartja a mai napig, aki Zsanett miatt keveredett bele ebbe az egészbe. Hiába az erőszakos múlt, az összekacsintva mesélt bűnöző évek, a drogok, a bulik, a „lányok” – az nem lehet, hogy ez ő, ez mind Zsanett hibája, ez van Krisztián fejében.

21 June 2018, Germany, Munich: Curator of the Store Room of the Public Prosecution Service, Anton Jofer, holding a bag with confiscated cocaine at the press conference with the Munich Public Prosecution Service. The prosecution reported on investigation proceedings and showed other artifacts from their store room. Photo: Lino Mirgeler/dpa
Képünk illusztráció. Fotó: Lino Mirgeler/dpa

A huszadik szülinapomra kibéreltünk egy VIP-termet az egyik szórakozóhelyen a Hajógyárin. Péntek estétől hétfő reggelig ott buliztunk. Volt nálunk vagy fél kiló kokain, voltak lányok, hivatásosak, meg akik hozzánk csapódtak. És akkor ott így komolyan gondolkoztam, hogy mi legyen

– mondja. Aztán a következő héten Krisztián megadta mindenkinek a tartozásait, és azt mondta, otthon rájöttek mivel foglalkozik, rendőrökkel fenyegették, ezért ki kell szállnia. A barátok nem egykönnyen, de hittek neki és engedték kiszállni. Augusztus eleje volt.

„Ez már a pokol?”

Pillanatnyi elmezavar. Alkoholos befolyásoltság.

Ezt a két dolgot ismételgette Krisztián, amikor kérdeztem, hogy miért ugrott az elé a busz elé azon a forró augusztusi napon. Ennél mélyebbre nem megy, pedig már évekkel ezelőtt történt, hogy öngyilkos akart lenni.

A Balesetiben először egy félnapos életmentő műtéten esett át. Ezután pár hétig mesterséges kómában tartották élet és halál között.

Ez már a pokol?

– ez volt az első gondolata, amikor felébresztették a neonfényes kórteremben.  Szájmaszkban, fejkendőben hajolt fölé az anyja, ez nyugtatta meg, hogy ez valószínűleg mégsem a pokol, de fogalma sem volt hol van, mi történik. Az erős gyógyszerek miatt minden valószerűtlen volt: hullámzott a tudata éberség és kábulat között.

Napokkal később fogta fel, hogy nyaktól lefelé megbénult, mert megsérült a gerincvelője. Miután egy busz elé vetette magát úgy, hogy nem érti, nem akarja érteni, miért.

Ezután még több hónap kórház következett. Először műtétek hosszú sora: csontonként, darabokból drótozták össze Krisztiánt. Aztán ambulánsként: gyógytorna, rehabilitáció. „Van remény, doktor úr?” Mindig kérdezték, hiába tudták, hogy soha nem állhat már két lábra az alig húszéves férfi.

Én ott meghaltam augusztusban

– összegez.

Nehéz ezzel vitatkozni. Aki túlél egy ilyet, annak megvan az esélye az újjászületésre. De Krisztián csak vegetál. Hiába találkozott másokkal, akik szintén lebénultak, azt mondja, ő ebből nem tud erőt meríteni.

Ő már túl van az életen.

Kiemelt kép: ANP PHOTO/JOOST OOIJMAN 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.