Belföld
Budapest, 2016. december 14.
Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke a szövetség rendkívüli elnökségi ülése utáni sajtótájékoztatón a MÚSZ margitszigeti székházában 2016. december 14-én. Az ülésen Gyárfás Tamás írásban is benyújtotta lemondását, ugyanakkor január 8-ig, a rendkívüli elnökválasztó közgyűlésig még ellátja feladatait a MÚSZ élén.
MTI Fotó: Illyés Tibor

Gyárfás a londoni olimpiáról hívott, mekkora a baj

Spirk József
Spirk József

újságíró. 2018. 04. 18. 11:08

Öt választási cikluson keresztül töltött be jelentős közéleti pozíciókat a kedden őrizetbe vett Gyárfás Tamás, akiről közben az egész országban széltében-hosszában beszélték, sőt akadtak, akik meggyőződéssel állították: 100 százalék, hogy 1998-ban ő tetette el láb alól Fenyő Jánost, a Vico egykori tulajdonosát. A hatóságok azonban érdemben sohasem léptek.

A mendemondák szerint egy ideig azért nem nyúltak Gyárfáshoz, mert nem volt meg az 1998-as utcai kivégzés géppisztolyos elkövetője, és ha nincs gyilkos, nem lehet felbujtó sem. Aztán meglett az elkövető, Jozef Rohácot hosszú eljárás után el is ítélték, a felbujtóról azonban nem sikerült kiszedni belőle semmit, igaz, közben a hírek szerint több vádlott, például Tasnádi Péter is Gyárfás ellen vallott, de az nem számított. Majd jött egy újabb fordulat: a már életfogytiglanját töltő bérgyilkos változtatott álláspontján, szívesen beszélt volna a megbízó személyéről, de valamiért nem foglalkoztak vele.

Azt már húsz éve, a bűntény idején mondogatták, hogy Gyárfásnak volt a legsúlyosabb indítéka, hogy megrendelje az alvilágtól az egyébként fegyvermániás Fenyő meggyilkolását.

Ők ketten nemcsak rivalizáltak egymással, de a közöttük kialakult harc odáig fajult, hogy Fenyőnek majdnem sikerült ellehetetlenítenie Gyárfás büszkeségét, a Nap TV-t. Tényleg nem sok hiányzott ahhoz, hogy a Népszavától a Nők Lapján át a Buci Maciig megannyi terméket begyűjtő Vico-birodalom egy követhetetlen céges manőverrel bekebelezze Gyárfás pénztermelő médiavállalkozását.

Budapest, 2018. április 17.
Gyárfás Tamás médiavállalkozó, a Magyar Úszó Szövetség volt vezetője takarja arcát a gépkocsi hátsó ülésén a Nemzeti Nyomozó Iroda Aradi utcai épületénél 2018. április 17-én. Gyárfás Tamást gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében.
MTI Fotó: Mihádák Zoltán
Gyárfás Tamás médiavállalkozó, a Magyar Úszó Szövetség volt vezetője takarja arcát a gépkocsi hátsó ülésén a Nemzeti Nyomozó Iroda Aradi utcai épületénél. Gyárfás Tamást gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében.
Fotó: Mihádák Zoltán/MTI

Hihetetlen, de már annak is hat éve, hogy kiderült, Gyárfás „fizetett” is a Rohácot mozgató Portik Tamásnak. Őt abból a házból vitték el a rendőrök, amely Gyárfás háza mellett épült a XII. kerület drága környékén. Gyárfás még 2004-ben a saját birtokából választott le egy jelentős méretű területet, és az önkormányzattól is vásárolt hozzá egy telekrészt, hogy a szomszédban rendezkedhessen be Portik egy 2000 négyzetméteres ajándék ingatlanon. Hogy simán menjen a dolog, a XII. kerület akkori polgármestere, Mitnyan György is besegített az ügylet lebonyolításába. 2012-ben, amikor előkerült a Gyárfás és Portik barátnője aláírásával ellátott szerződés, a Magyar Úszószövetség elnökeként dolgozó Gyárfás éppen Londonban tartózkodott, az olimpián adta át az aranyérmet Gyurta Dánielnek.

Az olimpiai protokollfellépései közben értem a utol telefonon, hogy megkérdezzem, mi volt az a szolgálat, amiért Portikék kiérdemeltek egy ekkora, mai áron legalább 200 milliót érő ajándékot. Akkor nem válaszolt.

De jól rávilágít Gyárfás személyiségére, hogy két nap múlva ő hívott vissza, és még mindig Londonból azt kérdezte, hogy a véleményem szerint mi a helyzet a telekügy körül, mekkora port vert fel a történet.

Budapest, 2016. április 11.
Gyárfás Tamás elnök távozik a Magyar Úszó Szövetség elnökségi üléséről a belvárosi Kossuth Lajos téren 2016. április 11-én. Az ülésen Hargitay Andrást választották meg a magyar úszóválogatott új szövetségi kapitányának.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Gyárfás elképesztően lavírozott ebben is és a politikai ügyleteiben is. Senki nem tett volna egy lyukas garast sem arra, hogy a Gyurcsány Ferenc kormányát egyértelműen támogató, Fidesz-bojkott alá helyezett Nap TV-tulajdonos karrierje 2010 után is folyatódhat. De ő megcsinálta az elképzelhetetlent.

Bár a hatalom eleinte utazott rá, akkori szóhasználat szerint kilövési engedélyt adtak rá, megpróbálták elszámoltatással sarokba szorítani, 2013-ra Gyárfás az Orbán-kormány kormánygaranciája birtokában jelenthette, hogy Magyarország beadta a vizes világbajnokság rendezési pályázatát. Attól kezdve Orbán Viktor miniszterelnök is gyakran mutatkozott az úszószövetségi elnökkel. Ha nem jön Hosszú Katinka botránya, egészen 2020-ig maradhatott volna a szövetség vezetője.

2016-ban azonban elpártolt tőle a szerencse. Először legfontosabb emberét, a szexuális zaklatási ügyekkel megvádolt Kiss László szövetségi kapitányt vesztette el, majd neki is távoznia kellett az elnöki posztról. Gyárfás ezután megvált az évtizedekig működő, pénz- és politikacsináló tévéjének székházától is, amit Mészáros Lőrinc vett meg a maga politikacsináló tévéje számára. A Pesti Srácok a médiarendszerváltás befejeződéseként ünnepelte a pillanatot, amikor tavaly novemberben az egykori főhadiszállás, az Angol utcai székház homlokzatáról eltávolították Nap TV emblémáját, és az Echo Tv költözött az épületbe.

Gyárfás Tamás néhány hónapot töltött még szabad lábon a szimbolikus esemény után.

Kiemelt kép: Illyés Tibor/MTI

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.