Közélet

Őrizetbe vették Gyárfás Tamást

A Fenyő-gyilkosság miatt lett gyanúsított az úszószövetség volt vezetője. A gyanú szerint ő rendelte meg Fenyő János 1998-as megöletését.

Gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették Gyárfás Tamást, volt úszószövetségi elnököt és médiavállalkozót Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolásának ügyében – közölte a rendőrség kedd este honlapján az MTI szerint.

Az M1 esti Híradójában elhangzott: úgy tudják, kezdeményezik Gyárfás Tamás előzetes letartóztatását.

A honlapon azt írják, tavaly október 31. óta nyomoz a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az 1998-as Fenyő-gyilkosság ügyében. Megemlítik, hogy kedden Budapesten elfogták és előállították a 69 éves Gy. Tamást, akit gyanúsítotti kihallgatása után őrizetbe vettek.

A közlemény azt is hozzáteszi, hogy Fenyő János megölése ügyében P., azaz Portik Tamáshoz hasonlóan Gy.-t is emberölésre való felbujtással gyanúsítják.

A Fidesz-közeli Pesti Srácok írt először róla, hogy a rendőrségnek bizonyítékai vannak arra, hogy Gyárfás adhatott megbízást Portiknak, hogy likvidáltassa üzleti ellenfelét, Fenyőt. Egy hangfelvétel is van a bizonyítékok között a portál szerint.

Gyárfást gyanúsítja a rendőrség Fenyő János megöletésével
Az úszószövetség volt vezetőjét és az egykori Nap TV tulajdonosát előállították.

Fenyő Jánost, a Vico sajtóbirodalom tulajdonosát 1998. február 11-én gyilkolták meg a Margit utcában, amikor a piros lámpánál megállt Mercedesével. Gyilkosa egy másik autóból ugrott elő és gépfegyveréből 19 lövést adott le a médiavállalkozóra, aki azonnal meghalt. 2011-ben Szlovákiában tartóztatták le az Aranykéz utcai robbantással és más bérgyilkosságokkal összefüggésbe hozott Jozef Rohácot, miután kiderült, hogy az ő DNS-ét találták meg a merénylet helyszínén hagyott sapkában.

Rohácot tavaly ítélték jogerősen életfogytig tartó börtönbüntetésre, de az nem derült ki, hogy ki bízta meg a szlovák férfit a merénylettel. Az ügyben tavaly novemberben rendelt el perújítási nyomozást a Fővárosi Ítélőtábla.

(Kiemelt kép: MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik